Köszönet az ország legeslegjobb Önkormányzatának
2008. júl. 7.

<p>Ja, kérem az élet, úgy látszik tényleg nem habostorta.</p>

Köszönet az ország legeslegjobb Önkormányzatának!

Vád ért mostanában engem és másokat, hogy csak fanyalgunk, és azt keressük, hogy hogyan lehet lejáratni, mi több, elzavarni Esztergom város történelmének legnagyszerűbb, legokosabb és legtörvényesebben működő vezetését. Jó, váltsunk hangot, dicsérjünk és köszönjük meg az Esztergomért tevékenykedő városházi többség eddigi hatalmas eredményeket hozó, munkáját. Rajta!

Köszönet jár a testületnek azért, mert minden munkajogi előírást betartva megmutatta a jövő nemzedékének, hogyan kell egy szülőket megnevelni nem tudó és a polgármester személyiségi jogait megsértő igazgatót, felmenteni a hivatalából. Külön példamutató, hogy az így felmentett igazgatónak a járandóságát továbbra is fizeti a város, mert elismerte, hogy a határozata munkaügyi törvényeket sért. Lám-lám, az csak a magamfajta elégedetlenkedőnek jut eszébe, hogy talán a munkajogi előírásokat be kell tartani, az önkormányzatnak is. De bocsánat a kilengésemért, itt most csak dicsérünk. Külön elismerés illeti az esztergomi önkormányzatot, hogy végre mindenhol bevezette az egy éves próbaidő intézményét olyan esetekben is, amikor egy pályázat kiírása (a törvényeknek megfelelően) 5 évre szól! Nagyon helyes! Ne siessünk el semmit! Dicséretes az, hogy ezen intézkedés furcsaságát észlelve az önkormányzat azonnal lépett, és amikor egy renitens jelölt az 5 éves kiírást megpályázva nem fogadta el a féléves kinevezését, a következő, nem annyira kiváló pályázattal jelentkezőt, rögtön kinevezte 5 évre. Így helyes az eljárás, ugye?

Nagy köszönet jár a városvezetésnek, amiért nyilatkozataik minden esetben megfelelnek a tényeknek. Különösen jó ezt tudni, mikor azt látjuk, hogy holmi ellenséges hatóságok, bíróságok, egyéb gáncsoskodók (pl. újságírók) csak arra játszanak, hogy lejárassák, a mindig egyenesen és világosan, félre nem érthető módon és intelligensen nyilatkozó, felkészült, választott vezetőinket. De szerencsénkre (mint azt választott vezetőinktől tudhatjuk) ők mindig is (és csakis) Esztergomért dolgoznak, méltatlan támadások között. Bizonyságul álljon itt egy „tény”: az önkormányzat (ahogy azt a polgármester megígérte) az elmúlt év novemberében döntött a Szent István Gimnázium végleges helyének hollétéről! Pontos határidővel és felelőssel megjelölve. Azért, hogy a nemtelen, aljas rágalmazások elejét vegyék, ezen döntésüket nem hozták nyilvánosságra. Helyes! Így kell elbánni a neveletlen, gáncsoskodó, kérdezgető szülőkkel! Ha pedig ezen szülők akartak valamit mondani, azt a nagyon demokratikus közvélemény-kutatáson kifejthették. Természetesen a már meghozott határozat elfogadása után! Örülök, hogy nem kell a továbbiakban azon gondolkodnom, mi az iskola sorsa! Ugye ez is igaz? Soha ilyen „jó” vezetése még nem volt az iskolának és a városnak.

Messzemenően jó megoldásnak mutatkozik, hogy jogerős bírósági ítéletet nem hajt végre a város vezetése, jó példát mutatva a polgároknak arról, hogy az egyenlők között vannak egyenlőbbek, akik mindig tudják, mi a helyes és mi nem. Ugye milyen megnyugtató ezt tudni?

Nagyon üdvözlendő a város képviselőinek keresztényi és mélyen humánus gondolatait közölni a Hídlapban vagy egyéb más helyen, okulásul a pimasz hibát keresőknek. Külön köszönet illeti ezen írások szerzőinek ragyogó, már-már irodalmi szintű stílusát és gondolkodásmódját. Igazán példaértékűek. Reméljük, még sokáig lesz módunk e jóindulatú írásokat olvasni! Másokról!

Végtelen boldogsággal gondolok a városvezetés nagyszerű, a más városokat sorra felülmúló demokratikus döntéshozatalaira. Külön dicséret azért, mert például, a helyi polgárok a testületi ülések előtt már 4-5 nappal megtekinthetik a nem zárt ülést érintő napirendek előterjesztéseit, megfelelve (mint mindig) saját működési szabályzatuknak. Külön köszönet jár ezért Esztergom város jegyzőjének. Ugye így igaz?

A fentiekből egyértelműen kiderül, Esztergomban minden a lehető legjobban megy! Aki pedig valamilyen okból a hibákat is láttatni akarja, az csak ellenséges, álnok rosszakaró, és az ország legjobb önkormányzati vezetését meg akarja buktatni.

Ja, kérem az élet, úgy látszik tényleg nem habostorta.