1. pont: Kivánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltörlését

1. pont: Kivánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltörlését

2008. 05. 28. 14:07

160 évvel ezelőtt került kinyomtatásra a Tizenkét pont. A címben idézett kívánság a legelső volt a felsorolt 12 közt. Többen hangoztatták ezt azóta, főképpen azokban az időkben amikor országunk demokrácia deficitben szenvedett. Aztán azt hittük, hogy ez már csak a történelemkönyvek lapjairól köszönhet vissza ránk, de Esztergom még 2008-ban is képes meglepetéseket okozni.

2008. áprilisában Knapp János Pál alpolgármester felvetette az ETV egyik műsorában, hogy az "Utálgom jellegű" honlapokat valakinek szabályoznia kellene. Utoljára ez a felvetés (mármint az interneten megjelenő tartalmak szabályozása) Körmendy Ékes Juditnak jutott az eszébe, aztán szépen bele is bukott a kezdeményezésbe.

Azt hittük ez már a legalja annak, amit a demokrácia és a szólás szabadsága ellen meg lehet tenni, de Esztergom egy különleges helyzetű város. Polgármesterünk minden demokratikus értékrendet megcsúfoló szabályozási javaslattal rukkolt elő a legutóbbi testületi ülésen: korlátok közé kell szorítani a város önkormányzati képviselőinek megszólalási lehetőségét a város ingyenesen terjesztett hetilapjában, a Hídlapban. A döntés május 29-re maradt.

Meggyesnek nem ez az első próbálkozása a szólásszabadság megnyirbálására. Azont túl, hogy a számára kellemetlen felszólalóktól rendszeresen megvonja a szót a testületi üléseken, emlékezhetünk arra is, hogy az első Istvános botrány idején megtiltotta a nyilatkozattételt az önkormányzati intézmények dolgozóinak.

A jelenlegi szabályozási javaslat első lépéseként kétfele osztja a testületet: a Fidesz-KDNP frakció és mindenki más. Ezek alapján már világosabb, hogy kiket nevezhetett a házának felgyújtásakor ellenzéknek.

Egy lapszámban képviselő-testületi oldalanként (egyik oldal a polgári frakció 13 tagja, a másik oldal a többi 10 képviselő) maximum 2-2 cikk jelenjen meg azonos terjedelemben úgy, hogy amennyiben az egyik képviselői oldalról nincs vagy csak egy írás lenne, akkor a másik képviselői oldalról maximum csak két cikk jelenjen meg. A rovat összeállításánál a főszerkesztő részesítse előnyben azokat a cikkeket, amelyek jobban kapcsolódnak a képviselő-testületi ülésekhez, illetve azokat a cikkírókat, akiknek eddig kevesebb írása jelent meg.

Egy képviselő – a rovatban a 2007. augusztus 18-ától leközölt cikkeit is beleszámítva – maximum 10 alkalommal jelentetheti meg írását.

A képviselő a megnyilatkozási lehetőségét átadhatja egy másik képviselőnek. A főszerkesztőnek gondoskodnia kell arról, hogy az átadás ténye, az átadó és az átvevő képviselő neve a rovatban megjelenjen.

A szabályozás jellegéből egyértelműen látszik az, hogy kinek (kiknek) a szájára akar Meggyes lakatot tenni. Nem véletlenül lett a Városháza erkélyére a pallos felszerelve!

A teljes előterjesztés elolvasható a http://www.metaprime.hu/users/ask/cenzura.pdf címen.

Törölt felhasználó

2008. 06. 28. 18:30

Diktatúrában veszélyes blogolni címmel közöl cikket az index.hu .

Egy figyelemre méltó bekezdés: "A konferencián résztvevő egyiptomi blogger, Wael Abbas arról számolt be, hogy őt ugyan fizikailag még nem bántalmazták, de lejárató kampányt indítottak ellene a hatóságok."

Ma egyébként két kedves - számomra - ismeretlen is kedvesen beszólt nekem Esztergomban - feltehetően a szeretgomon végzett "munkásságom" okán...

2008. 06. 21. 18:18

Olyan szépen írta az alpolgármester úr:

Te vagy az első fideszes, akit kizár az esztergomi szervezet.

Miért jutnak nekem ilyenek az eszembe?:

" -Olvassa el mégegyszer a vallomását Pelikán!

-Virág elvtárs de hisz ez az ítélet!

-Adja vissza, mostanában összekeverem a dolgokat!"

Vagy ez:

" Az ítéletet kihírdettem, a tárgyalást megkezdjük!"

Jó, jó tudom, hogy ez egy párt belügye, na de még is csak demokrata.

2008. 06. 21. 18:09

Mindenkit megkövetek!!! Ennél a "képviselői hozzászólások" oldalnál, még a múltheti szám is "jobb" volt. Én balga, azt hittem, már teljesen a mélyben vagyunk, de az e heti szám meggyőzött, hogy még nem jártuk meg a mélység bugyrait! Még mindig alul tudják múlni magukat, a "kedves" képviselőink! :-((

2008. 06. 21. 16:41

A főcenzornak nem lesz valami baja a cenzurázatlanul megjelent képviselői hozzászólások miatt ? Esetleg ez már a cenzúrázott változat? ( ebben az esetben milyen lehetett az eredeti?)

2008. 06. 17. 17:12

Igen van Széchenyi terünk.Ha csöndre vágyom,oda megyek.Azelőtt horgászni jártam a Búbánati tavakra.

Eredeti méret

2008. 06. 17. 15:38

Osvai úr figyelmébe ajánlanám Pozsgay Imre örökérvényű megállapítását: A hála nem politikai kategória. Van, aki ezt magától tudja, van, aki előbb-utóbb rájön. Csak az nem mindegy, hogy előbb, vagy utóbb... bár jobb későn, mint soha... Osvai úr, még nem késő...

Törölt felhasználó

2008. 06. 17. 7:17

Azért legyünk tárgyilagosak! ( mi megtehetjük :-))Tényleg jól végzi a munkáját! CSAK a polgármester szólalhat meg, még az Osvait is letiltotta, annyira, hogy: www.ekor-lap.hu az ekor lapon tudott csak elbúcsúzni az olvasóitól, és ahogy olvasom, nem valami boldog miatta. Mindent a célért! HÁTHA ELŐREHOZOTT VÁLASZTÁSOK LESZNEK! Addigra meg kell szerettetnie magát a választókörzet embereivel. Mosolygós képet kérünk. Olyat is, ahol gyerekekkel van, mert azt szeretik az emberek, lehet mondani, LÁM MILYEN KEDVES EMBER! Sajna ehhez hozzá kell szoknunk az elkövetkező időkben, mert nem hiszem, hogy a megjegyzéseink miatt le tesz róla. :-((

Törölt felhasználó

2008. 06. 17. 6:39

Mit gondolok? Ha már "régiós" újság, akkor ilyen téma is kell bele... az, hogy egyes képviselőknek vidékfóbiája van, az legyen az ő nyomoruk...

A cenzorról és Pócsföldiről meg ennyit: szeretgom.hu

2008. 06. 17. 6:31

Nem tudom, ki az a Varga Péter, de nem lesz abból baja őneki, hogy a legújabb Hídlap 35. oldalán egészlapos cikket írt Dömösről?:))))) Bejó Gabi, mit gondolsz?:))

A másik: a múlt heti Hídlapban meg ugye egymás alatt jelent meg a Cenzor és Pócsföldi képviselő levele, amiben PJ HM-t szidja, mint a bokrot. Hogy lehet, hogy a zsarolást meg sem említi??? Hogy őt a két vállalkozó pénzzel akarta megvesztegetni a testület feloszlatása érdekében! Lehet, hogy nem is tud róla, hogy őt meg akarták vesztegetni????

Eredeti méret

2008. 06. 14. 23:09

Azért az egész Hídlapot ne temessük. Van benne néhány olvasható anyag is, a helytörténeti írásokat például szívesen olvasom.

Törölt felhasználó

2008. 06. 14. 21:51

Aszem jól látod a dolgot Gabesz. Mondjuk én hamarabb forgatom a kínai sajtót mindt ezt a honi szemetet. Bevallom nélkülük is tisztán látok mindent .,és hol a jéghegy csúcsa?

Fizetnek a Jani reklám ujságjának az esztergom.lap.hu -nak és mindenkinek aki leközli vagy kinyomtatja ezt a mocskot.

Talán akad valaki aki lefűzi minden számát ,intő példa lehet mejd az utókornak,bár ez sovány vigasz. Gondolom ez a Híd lap is szuper jó befektetés (már mint nekik) Gulyával az élen a jövő utjára lépve eljuthatunk a sötét középkorba .

De hogy mennyi adósságot varnak a nyakunkba évente, azt ebböl a sajtóbol nem fogja megtudni senki .

Ez valami ami már ingyen se kell senkinek , mégis van. Vajon minek?

Törölt felhasználó

2008. 06. 14. 21:42

Komisszár?

Törölt felhasználó

2008. 06. 14. 20:45

Jobban szeretem a kezembe venni az újságot, és úgy olvasni! Még holnap reggelig valahogy ki fogom bírni. Most már nem érdemes magam felbosszantani!

Törölt felhasználó

2008. 06. 14. 20:40

Az online verzió már olvasható .pdf formátumban: hidlap.net

Ezért viszont dicséretet érdemel a szerkesztőség. Mostanában szinte a megjelenéssel egy időben elérhetőek a megjelent számot a neten!

Törölt felhasználó

2008. 06. 14. 20:36

Nálunk még nincs Hídlap! Ha így folytatja, hamarosan főszerkesztő lesz! Van rá egy üveg pezsgőm!

Törölt felhasználó

2008. 06. 14. 19:37

Bőszen publikál is.

Gulya alkotásai:

szó, köz (az önkormányzat finanszírozásában) (1/2 oldal terjedelemben) A bizakodás városa (1 oldal terjedelemben) Jogszerűen és ténylegesen - A jegyző szemével (2 oldal terjedelemben)

Nem igazán értem, hogy ha a Hídlap "embere", akkor miért az önkormányzat finanszírozásában lévő rovatnak nevezett valamit írja?

Van még egy aláíratlan cikk is:

az önkormányzat által finanszírozott felület - egész oldalas Meggyes sztárolás, az eredménytelen népszavazás tükrében.

Lenne egy dolog amire magyarázatot várnék: bőszen fel lett tüntetve a szó, köz-ben is, valamint a Lezárult a közlekedési vita Esztergomban című cikknél is, hogy a felületet az önkorányzat fizette. Felvetődik bennem, hogy: he???
Az egész Hídlap Esztergom városának költségvetéséből van finanszírozva.

Ezt kb. olyannak érzem, mint a Zöld-Út Esztergom Kft 1/3, az Aquasziget cikknek álcázott 1 oldalas hirdetését.

A pénz egyik zsebből a másikba történő átpakolása.

Törölt felhasználó

2008. 06. 14. 19:11

A főszerkesztő helyettesi posztra vajon a főszerkesztő nevezte ki az illető urat, vagy úgy kapta ? Tudom, hogy létszámgondokkal küzd a lap, de pont egy főszerkesztő helyettes hiányzott? Remélem jobb főszerkesztő helyettes, mint publicista!

2008. 06. 14. 18:58

Esztergom kis hazánk tán leggazdagabb városa, szeretek hazajönni. Nekem itt van Kánaán. Van élményfűrdőnk, van városi autómobilunk, van Széchenyi terünk, van vargyasi kastélyunk, van fűnyírógépünk, van Hídlapunk, van ETVnk, vannak lojális szerkesztők, van mélygarázsra kauciónk, átgondolt közlekedési rendünk, és még sok-sok minden. Meg nagy bajunk is van, hogy mindez a lakosok pénzéből szóratik, ....stb. Tovább is van mondjam még?

Törölt felhasználó

2008. 06. 14. 18:01

Na azért most már hivatalosan is beerősített a HÍDLAP:

Főszerkesztő helyettes: Gulya István

Kimondom: gyalázat.

Eredeti méret

2008. 06. 14. 15:47

Kálmán Sándor nem cicózott: az e heti Hídlapban már nincs képviselői hozzászólás rovat. Helyette egy oldal Meggyes. Így kell ezt csinálni...