A veszprémi ítélet
2008. máj. 19.

<p>Néhány hete megszületett és most már írásban is megkapták az érintettek azt a felmentő ítéletet, amely egy három éve húzódó per végére tett pontot.</p>

Előzmények

2005. március elsején az akkori képviselő-testület szocialista frakciója sajtótájékoztatót tartott a határidőre el nem készült élményfürdő előtt. Erről tudósított a 24 Óra és a Komárom-Esztergom megyei hírlap. A 24 Óra újságírója még aznap megkereste Takács István sajtófelelőst, hogy jelezze: azonnal reagálhat a szocialista frakció szavaira. Ő akkor ezzel a lehetőséggel nem, csak egy nappal később élt.

Mindkét írás rendben megjelent a lapban.

Néhány héttel később az újság főszerkesztője levelet kapott, melyben a képviselő-testület akkori polgári frakciója jelezte: rágalmazás címén feljelenti a sajtótájékozatót tartókat, azaz Láposi Elzát, Schiller Kertész Tamást, Molnár Ferenc irodavezetőt, dr. Haller Zoltán városi képviselőt, valamint Miskei Ferenc főszerkesztőt és Rafael Balázs újságírót. Meglepő módon a feljelentés már nem tartalmazta a másik megyei lap nevét; őket a továbbiakban nem érte atrocitás.

A polgári frakció nevében dr. Kolumbán György képviselő járt el (ha egyáltalán megérkezett az adott tárgyalásra); az egyik tanúkihallgatásra aztán megidéztetett a tárgyalóterembe az egész társaság: Eck Alajos, Ivanov Mihály, Knapp János Pál, Koditek Pál, Meggyes Tamás, Németh József, dr. Osvai László, Petróczi Gyula, Petrovics János, Szalma László. Egybehangzó állításuk szerint mind a sajtótájékoztatón, mind a sajtóanyagban, mind a megjelent írásokban olyan tényállítások fogalmazódtak meg, amelyek szerint „…a városvezetés, élén a polgármesterrel, hanyagul járt el a több milliárdos, az önkormányzati vagyont terhelő beruházás kapcsán.” Álláspontjuk szerint mindez kimeríti a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségét.

Az Esztergomi Városi Bíróságról az ügy már az elején, érintettség miatt, a Veszprémi Városi Bírósághoz került. Itt aztán elkezdődött egy három éves procedúra. Megszüntetéssel, ennek visszavonásával, a vádlók képviselőjének többszöri meg nem jelenésével, a per felfüggesztésével, újraindításával etc. etc. Végül megszületett három év után az elsőfokú ítélet, amelyben Láposi Elzát és Schiller Kertész Tamást nem jogerősen elítélték. Dr. Haller Zoltánt, aki jelen sem volt! a sajtótájékozatón, a sajtóanyag megszövegezésében részt sem vett, a technikai feladatokat ellátó Molnár Ferenc irodavezetőt és a két sajtószakembert bűncselekmény hiányában felmentették.

Fellebbezés folytán az ügy a Veszprém megyei bíróság elé került, ahol újabb részletek napvilágra kerülésével folytatódott az ügy, de végül az összes vádlottat – természetesen ekkor is bűncselekmény hiányában – felmentették. Láposi Elza és Schiller Kertészt Tamás kivételével mindenkit jogerősen; nekik ezért a végzésért még meg kell járniuk a győri ítélőtáblát is.

(forrás)