Polgármesteri levél a Szent István Gimnáziumról

Polgármesteri levél a Szent István Gimnáziumról

2008. 05. 19. 17:41

Ma a Szent István Gimnázium diákjai megkapták azokat a leveleket a polgármesteri hivataltól, amelyekben Meggyes Tamás polgármester leírja az iskola ideiglenes és végleges elhelyezésére vonatkozó alternatíváit. A szülők május 23-ig választhatnak: maradjunk-e, vagy esetleg szeretnénk még egy költözést. A mostani szülőket kérdezik arról is, hogy szerintük legyen a SzIG végleges helye: az elhelyezési gond papír szerint 2-5 éven belül megoldódik.

A szigmedia.blogspot.com bejegyzése alapján.

A levél további része:

2008. 05. 21. 20:23

Reális variáció esetén - nem tartom annak - a Dobó gimnázium mükődése is veszélyeztetve lenne az átépités alatt.

Törölt felhasználó

2008. 05. 21. 19:53

Képek a Balassa mai állapotáról:

szeretgom.hu

2008. 05. 21. 19:45

Tisztelt érdeklődők! (Csabi, szülők stb.) Vegyük az ideiglenes elhelyezést: 2001-ben életveszélyesnek nyilvánított épületbe, ahol a nyílászárókon ujjnyi rések vannak ,a cserépkályhák délutánra fűtik fel 18 fokra a termeket télen. No ilyen helyre lehetne menni. Ráadásul igénybe kellene venni a kollégium termeit is. Ilyen helyre kellene költöztetni az Istvánt. Felelős vezető ilyet nem is ajánlana (és fogadna el). Egyéni meglátásom, hogy legalább 6-8 hónap míg elkészül a déli kanonoksor, így kár erről beszélni. A levélben a nagy M.T. sem javasolja (akkor minek is írnak róla?) A végleges hely(EK)ről: 1. A bazilikával szembeni tér lezárása, néhány éven belül irreális, aki erről mint közeli megoldásról beszél, az vagy nem normális vagy hazudós. 15-20 éven belüli megoldása NEM LEHETSÉGES! 2. A GRANVISUS épülete: tudomásom szerint nem is a városé, pereskednek érte, a városi piacot is ide helyeznék, ráadásul a hírek szerint olyan veszélyes anyagokkal dolgoztak ott amelynek a hatásai még most is mérhetők. Díszterem, tornaterem azon a helyen, ugyan már.... 3. A Dobó? Az egyedüli realitás még ha a legkevésbé szimpatikus (valószínűleg) a két intézmény használói számára. Csabinak jegyezném meg: Barsi tanárnő pályázatát azért nem fogadták el februárban, mert nem biztos hogy támogatná a MEDICOR-os költözést. Hol van már a tavalyi hó? Ez az egész ködösítés, tavaly másik három variáció volt, most újabbak, ez megy már több éve. Ébredjünk már fel! Nagyon szeretném, ha nyilvánosságra hoznák a Dobóval kapcsolatos terveket. Szerintem nem létezik....

Törölt felhasználó

2008. 05. 20. 23:37

Nem kell annak nevezni, csak lehet. Mindenki döntse el maga, hogy van-e benne ennyi jóindulat.

Jenő! Azt szerintem minden érintett végig tudja gondolni, hogy mit szeretne. Bejó pl. holnap már fotózni is tud a helyszíneken. Ha erre van ideje, akkor a szülők is végig tudják gondolni. Nem gondolod?

Törölt felhasználó

2008. 05. 20. 23:24

De miért kellene annak nevezni? Olvastad, amit a Hídlapból idéztem... ott megmondta egyértelműen, aki ellenkezik, az ne számítson jóra...

Törölt felhasználó

2008. 05. 20. 23:19

Mi (!) nevezhetnénk némi jóindulattal törekvésnek. Meggyest személyesen nem ismerem, így nem tudom, hogy jóindulatú-e.

Törölt felhasználó

2008. 05. 20. 23:13

Meggyes és a jóindulat... :) ne röhögtess :)

Törölt felhasználó

2008. 05. 20. 23:10

Kevés jóindulattal azért ezt lehetne "törekvésnek" hívni.

Törölt felhasználó

2008. 05. 20. 23:01

Olvasd el a szülőknek kiküldött levelet, amelyben minimum újra 2-5 évről van szó, miközben egy év lassan eltelt az előző nyilatkozat óta! Ugyan ott tartunk - de ezt többször mondtam már - ahol egy évvel ezelőtt, Meggyeséknek lövése sincs, hogy hova tegyék az Istvánt. Blöffölgetnek...

Törölt felhasználó

2008. 05. 20. 22:57

"a végső elhelyezés tekintetében a legjobb megoldásra törekszünk két éven belül."

Mondd Gábor! Honnan veszed, hogy ez hazugság? Miből gondolod, hogy nem törekszik a legjobb megoldásra?

Törölt felhasználó

2008. 05. 20. 22:12

Visszatekintő:

Meggyes Tamás riport, A 2007. szept. 22-i Hídlap írta:Úgy gondolom, hogy a gimnáziumnak most egy olyan vezetőre van szüksége, aki ezt a társaságot öszszefogja, és nem látszat mozgalmakba, hisztériába vezeti, hanem éppen ellenkezőleg, jó hangulatot és építő légkört képes teremteni. Az iskola ugyanis előrelépett, lehet hogy ideiglenes, de mindenképpen jobb körülmények közé került, ezt viszont illene megfelelő módon értékelni. Az iskola presztízsét kellene, hogy erősítse, hogy vadonatúj, tiszta, higiénikus, mindenféle előírásnak megfelelő épületben folyhat az oktatás. Ráadásul ezzel nincs vége a folyamatnak – a végső elhelyezés tekintetében a legjobb megoldásra törekszünk két éven belül.

(...) Azokkal a közösségekkel szemben, akik egy folyamatban nem a jót nézik, és nem az értékeket keresik, hanem mindenáron ellenállnak, meg fogjuk gondolni, hogy mennyi erőfeszítést érnek meg.

Világosan látszik: a "két éven belül" hazugság volt, viszont az idézet második része 100%-ban teljesült...

Törölt felhasználó

2008. 05. 19. 23:20

Zara Melinda véleménye a levélről és a kialakult helyzetről: egyelettajairol.blogspot.com

2008. 05. 19. 22:12

javítás: északi kanonoksor, ahova mehet a Balassa.

2008. 05. 19. 22:11

Tisztelt érdeklődők! (Csabi, szülők stb.) Vegyük az ideiglenes elhelyezést: 2001-ben életveszélyesnek nyilvánított épületbe, ahol a nyílászárókon ujjnyi rések vannak ,a cserépkályhák délutánra fűtik fel 18 fokra a termeket télen. No ilyen helyre lehetne menni. Ráadásul igénybe kellene venni a kollégium termeit is. Ilyen helyre kellene költöztetni az Istvánt. Felelős vezető ilyet nem is ajánlana (és fogadna el). Egyéni meglátásom, hogy legalább 6-8 hónap míg elkészül a déli kanonoksor, így kár erről beszélni. A levélben a nagy M.T. sem javasolja (akkor minek is írnak róla?) A végleges hely(EK)ről: 1. A bazilikával szembeni tér lezárása, néhány éven belül irreális, aki erről mint közeli megoldásról beszél, az vagy nem normális vagy hazudós. 15-20 éven belüli megoldása NEM LEHETSÉGES! 2. A GRANVISUS épülete: tudomásom szerint nem is a városé, pereskednek érte, a városi piacot is ide helyeznék, ráadásul a hírek szerint olyan veszélyes anyagokkal dolgoztak ott amelynek a hatásai még most is mérhetők. Díszterem, tornaterem azon a helyen, ugyan már.... 3. A Dobó? Az egyedüli realitás még ha a legkevésbé szimpatikus (valószínűleg) a két intézmény használói számára. Csabinak jegyezném meg: Barsi tanárnő pályázatát azért nem fogadták el februárban, mert nem biztos hogy támogatná a MEDICOR-os költözést. Hol van már a tavalyi hó? Ez az egész ködösítés, tavaly másik három variáció volt, most újabbak, ez megy már több éve. Ébredjünk már fel! Nagyon szeretném, ha nyilvánosságra hoznák a Dobóval kapcsolatos terveket. Szerintem nem létezik....

2008. 05. 19. 21:46

...a Képviselő-testület 2007. április 26-ai ülésén döntött a Gimnáziumnak a Dobó Katalin Gimnázium (a továbbiakban: Dobó) épületében történő végleges elhelyezéséről. Elkészült az ezzel kapcsolatos építészeti szakvélemény, megvalósíthatósági tanulmány. E szerint a Gimnázium elhelyezhető a Dobó épületében, amelynek megvalósíthatósági ideje kb. 2 év.

A Gimnázium önálló elhelyezését azonban továbbra is keressük.

A képviselő-testület döntött akkor is, dönthet újra most is, nem mindegy? Egy kis időre csendesítsük le a kedélyeket, ígérjünk nekik megint valamit! Mibe kerül az a testületnek? Ezt is megszavazzák. Volt már kész terv is, abból sem lett semmi. Most miért éppen ebben az ötlethalmazban kellene bízni?

2008. 05. 19. 21:40

Akkor ne lottóz! Biztos nem találnád el a számokat.

Más: Szerintem akik ennyire rettegnek és "manipulálhatóknak" tartják magukat, azok nem meggyőződésüknek ,csak a divatos fikázásnak adnak hangot.

Örülök, hogy észrevetted mennyire egysíkúvá vált a társalgás. Nem csoda. Aki más véleményen van az minimum bértollnok.

2008. 05. 19. 21:36

Csabi! Az az érzésem, hogy Te is rajta vagy a tanácsadói bérlistán. Ez nem olyan nagy baj, szinesited az oldalt.

Törölt felhasználó

2008. 05. 19. 21:33

Ez mocsok polgármester képes és párbeszédet kezdeményez manipuláció aljas szándékával! Igaz Gábor?

Még jó, hogy Te itt vagy, figyelsz és kinyilatkoztatod az igazságot! Csak nehogy normalizálódjon a helyzet....

Azért az mutat valamit, hogy nem találsz fogást az ügyön.

2008. 05. 19. 21:06

Van értéke a kb. 3 MHUF kiadásnak! Giró-Szász megoldja a problémát, adja a tanácsokat, hogyan kell bennünket kezelni, hogyan kell velünk kommunikálni. A messzi Budapesten kis agyában az a variáció mégsem fordul, hogy itt esetleg a megbizottjai rendesen elszúrtak sok mindent. MT eddig egyetlen szülői, tantestületi, diák véleményt nem vett figyelembe. Először szétverte a tantestületet, a beépitett egyetlen árulót pozicióba emelte, megyén kivülről idehozott egy bábot, aki megérkezése utáni percekben "bizalomvesztés" cimén szétütötte a szakmai stábot is. Kiváncsi vagyok, hogy ez az ember, hogy fog a szemünkbe nézni. Igaz az előzmények után mindent el tudok képzelni. A levélből az derül ki, hogy az iskola halálra van itélve. Mi a gyerekeinket azért adtuk ebbe az iskolába, mert normál képzési időn belül magasszintű tudást adnak át gyerekeinknek, ellentétben MT-vel, aki kb. húsz éve probálkozik - természetesen a mi forintjainkból - valamilyen oklevél megszerzésén, diplomáról azért nem beszélek, mert ahhoz nyelvvizsga is szükséges, melynek megszerzését emberünkről nehezen tudom elképzelni. MT-vel ellentétben az iskola diákjai e papirt már 16 évesen, vagy korábban megszerzik. Kiváncsi vagyok, hogy pártja meddig kivánja még tolerálni áldásos tevékenységét.

Törölt felhasználó

2008. 05. 19. 20:22

Írtam ilyet? Nem.