Floorball meccsek és zárókoncertek
2007. ápr. 23.

<p>Az eddigi gyakorlattól eltérően idén nem a Vitéz-bál zárta a főiskolai napokat Esztergomban, hanem a Bikini. Szerdán a kollégiumi főzőversennyel indult a három napos rendezvény, melyen több érdekes és értékes programot is találhattak a hallgatók.</p>

A Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskolán évek óta hagyomány, hogy a tanév végén három napos programot szerveznek a Hallgatói Önkormányzat tagjai. A megszokott, és valljuk be, egy kicsit unalmas programokat idén szinte teljes egészében felfrissítette a HÖK. Szerdán a kollégiumi főzőverseny nyitotta a Vitéz-napokat. Rövidkarajból, krumpliból és fűszerekből kellett a lehető legfinomabb ételt elkészíteniük a versenyzőknek a kollégium két konyhájában. Volt is nagy sürgés-forgás az emeletek között, persze ahogy múlt az idő, úgy jelentek meg az esti bálra készülődők is a folyosókon és a tükrök előtt. A Prímás Pincében idén is a Partycsókák zenéltek. A csütörtöki nap a sport és a retro jegyében telt. A főiskola tornatermében floorball-bajnokságon mérhették össze erejüket a hallgatók, a Molothowban pedig póker-, és römipartira várták a kártya szerelmeseit. Este giccsparti várta a táncoslábú fiatalokat, többen be is öltöztek a bulira. Volt, aki Olivia Newton-John ruháját irigyelte meg, és "igazi" hippi is táncolt a Hungária együttes dalaira. Először tavaly mertek nagyot álmodni a főiskolások, akkor a Kis-Duna sétányon szerveztek szabadtéri koncerteket megyei zenekarok és a Beatrice közreműködésével. Idén a Pézsa Tibor Városi Sportcsarnok melletti füves területen lépett fel az In Diretta, a Kentucky Highway, a Negyedik emelet és a Bikini. Noha az est fénypontja a Bikini volt, mégis fontos megemlíteni a Negyedik emelet nevű formációt is. Dubniczky Ádám "Ernőőő", Kállai Tamás "Csöves", Majoros Dávid és Suhajda Szilárd a kollégium negyedik emeletéről érkezett. A pénteki koncerteket ők kezdték és ők is fejezték be. Az ováció és a vastaps nem csak személyüknek szólt, hanem a színvonalas produkciónak is. Végül egy kis személyes: végzős hallgatóként minden szervezőnek, fellépőnek csak megköszönni tudom a Vitéz-napokat. Azoknak, akik az utolsó heteket töltik ezen a főiskolán, különösen fontos volt ez a három nap. Utoljára lehetünk együtt szobatársainkkal, barátainkkal, mielőtt kilépünk - a nagybetűs életbe. Ehhez a búcsúhoz tökéletes hangulatot teremtett az idei Vitéz-napok. Fehér Béla A Hallgatói Önkormányzat leköszönő elnöke szerint tökéletes volt a hangulat a főiskolai napokon, bár többen is részt vehettek volna a programokon. A bálra és a sportnapra sokan elmentek, de a pénteki koncertekre már kevesebben. A negyedéves szociálpedagógus hallgató legszívesebben eltörölte volna a szombati munkanapot, de így is elégedett a főiskolai napokkal. Domonkos Kármen A végzős hallgatónak nagyon tetszett az idei Vitéz-napok. Kármen szerint a pénteki nap volt a legjobb a koncertek miatt. Leginkább a főiskolás fiúk bandája, a Negyedik emeletnek köszönhetően, mert jó hangulatot teremtettek fellépésükkel. Abban már most biztos, hogy ezekre a Vitéz-napokra jobban fog emlékezni, de ez nem is csoda, hiszen mindig a legutolsó élmények a legemlékezetesebbek. Erdélyi Adrienn A negyedéves lány szerint is nagyon ügyesek voltak a Negyedik emelet tagjai, de dicséret illeti a szervezőket is. Adri a bálon és a koncerteken is jól érezte magát, sajnálja, hogy a floorball-meccseket nem nézte meg, mert bizony a főiskola tornatermében is nagyon jó volt a hangulat. Adri szerint ennél jobbak nem is lehettek volna a Vitéz-napok, bár a szerdai bálon lehetett volna több tombola!


-24 óra-

(forrás)