Heckenast a szomszédban
2008. márc. 15.

<p><b>Pilismarót | </b>Talán nem mindenki tudja, de az Esztergommal szomszédos Pilismaróton található a Heckenast kúria. <br/>Igen, az a Heckenast, akinek Landererrel közös nyomdájában 1848. március 15-én kinyomtatták a 12 pontot.</p>

Heckenast Gusztáv könyvkiadó Feszl Frigyes által tervezett kúriája 1860 körül épült, romantikus stílusban.
A hagyomány szerint a kúria udvarán fogalmazta meg Deák Ferenc a kiegyezés tervezetét. A művelt vállalkozó villájában megfordult Arany János, Vörösmarty Mihály, Jókai Mór, Eötvös József, Gyulai Pál és más nagyságok. A kúria parkjában hangversenyeket tartottak, többek között a Dunakanyar világhírű tenoristájának, a szentendrei Stéger Xavér Ferencnek a részvételével.
Az épület pincéjében ma a helyi szobrász, Konyorcsik János kiállítása látható.

Ki volt Heckenast Gusztáv ?

Kassán 1811-ben született és Pozsonyban halt meg 1878-ban. Könyvkereskedő, könyvkiadó és nyomdatulajdonos volt. Lelkész apja az eperjesi evangélikus kollégiumban taníttatta, de tanulmányait anyagi okokból félbe kellett szakítania. Egy fűszerkereskedésben vállalt munkát, majd Pestre költözött, és Wigand könyvkereskedésében dolgozott, akitől 1832-ben átvette az üzletet, és a könyvkereskedés mellett kölcsönkönyvtárat is működtetett. Vállalkozása felvirágzott.

1840-ben társult a csőd szélén álló Landerer nyomdatulajdonossal. Közös vállalkozásukban Landerer főleg a nyomda működtetésével, Heckenast pedig az Üzleti ügyekkel foglalkozott. A nyomdához kapcsolódott, de nem volt közös Heckenast könyvkiadó vállalata, mely sokat jövedelmezett számára. Ebben a nyomdában nyomtatták ki 1848. márc. 15-én a Nemzeti dalt és a 12 pontot. Heckenast kiadásában sok értékes szépirodalmi mű jelent meg: Csokonai, Berzsenyi, Kisfaludy, Kölcsey, Arany, Vajda, Jókai és más magyar és német nyelvű alkotók művei. Foglalkozott irodalmi sorozatok, naptárak, tankönyvek kiadásával is. A népszerű Vasárnapi Újságot is ő jelentette meg. Mindezzel jelentős vagyont szerzett.

Vállalkozása hasznából támogatott írókat, költőket, zenészeket. Működésének Irodalomtörténeti, sajtótörténeti, zenetörténeti jelentősége van. Ugyanakkor mindig szigorúan szem előtt tartotta saját anyagi érdekeit is, ügyes, szerencsés üzletember volt, és élete során tekintélyes jövedelemhez jutott. Vagyona 1870-ben elérte a félmillió Ft-ot. „Csín, műízlés, európai szellem és józanul számító üzletiség voltak az elvei. A magyar irodalom sokat köszönhet neki, ő viszont a magyar irodalom útján emelkedett fel, és lett gazdag emberré! Sokan éppen ezt az üzleti felfogást írják terhére, használják fel, hogy politikailag rossz színben tüntessék fel. 1838-ban az árvízből, 1845-ben Landerer rossz gazdálkodásából, 1848-ban a forradalomból, 1850-54-ig a reakcióból és 1854-69-ig az újjáébredésből milliókat szerzett, de amellett mindig jó hazafi hírében állott, amit bizonyít a magyar írók és politikusok mindvégig kitartó barátsága."

Akit bővebben érdekel a Heckenast kúria története keresse fel a következő oldalt: www.sulinet.hu


(forrás)