Dr. Jónás László javaslata a Megyei Közgyűlésnek
2007. dec. 21.

<p>Dr. Jónás László, a Komárom Esztergom Megyei Közgyűlés MDF-es képviselője a következő javaslatot nyújtotta be 2007. december 20-án a Komárom Esztergom Megyei Közgyűlésnek:</p>

Az elmúlt héten történt események miatt a Magyar Demokrata Fórum kéri az önkormányzatokat, hogy határolódjanak el minden olyan szervezettől, tömörüléstől, amelyek eszmeiségükkel, megjelenésükkel arra törekednek, hogy Magyarország területén élő polgárokat, népcsoportokat, az általuk helyesnek vélttől eltérően gondolkodókat megfélemlítsenek, emberi jogaikban korlátozzanak, emberi méltóságukban megalázzanak.

A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés asztalán égő adventi gyertyák által sugallt szellemiség nevében kérem Komárom-Esztergom Megye Közgyűlését, hogy közleményben fejezzük ki szolidaritásunkat a megalázottak, megfélemlítettek mellett, és határolódjunk el minden, a fent említett szellemiséget követő csoporttól, egyesüléstől!

dr Jónás László

képviselő, tanácsnok

(A képviselői javaslatot a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés egyhangú szavazással elfogadta.)

(forrás)