Telekadót is kell fizetniük az esztergomiaknak

Telekadót is kell fizetniük az esztergomiaknak

2007. 01. 27. 0:11

Idén már telekadót is kell fizetni Esztergomban. Az ebből befolyt összeget a Vaszary Kolos Kórház finanszírozására fordítja a város.

Németh József alpolgármester elmondta, telekadót csak belterületi beépítetlen telkekre vet ki a város, és ez alól is kivételnek számítanak azok a telkek amelyekre beépítési titalom van érvényben.

Eredeti méret

2009. 05. 27. 17:42

Azt írja a Világgazdaság Online, hogy:

„Igazságtalan az ingatlanadó bevezetése” – vélekedik Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere is. Lapunkkal közölte: az új adónem azokat az állampolgárokat bünteti, akik eleget tesznek alapvető életfeltételüknek, annak, hogy fedél alatt éljenek. Esztergomban éppen ezért lakáscélú ingatlanra soha nem vetettek ki semmiféle adót, és ellen kívánnak állni a jelenlegi tervekben szereplő teher bevezetésének is.

Az óriási felháborodás hatására a belterületi beépítetlen telkekre kivetett adóról szóló helyi rendelet végrehajtását  2010-ig felfüggesztette a képviselőtestület.

Meggyes fenti nyilatkozatának fényében kíváncsian várom, hogy mi lesz ezzel a helyi adóval 2010 után, mert az csak duma, hogy az országos ingatlanadó bevezetése miatt azért tiltakoznak, mert az a lakáscélú ingatlanokra vonatkozik!

Az ő helyi adóötletük ugyanannyira igazságos (vagy igazságtalan), mint a kormány elképzelése.

 

Törölt felhasználó

2007. 02. 04. 11:02

erről bezzeg nem találok semmit az esztergom.hu-n! vagy csak rosszul keresek???

gömbicica írta: A területhasználat (engedély, és fizetés) tekintetében talán csak a szálló madártoll, vagy a kihulló hajszál területhasználata nincs felsorolva. Alapos munka.

2007. 02. 03. 21:49

Kata írta:

milyenlesz...

rendben van így is, visszakaptad a neved:)

2007. 02. 03. 21:49

Qrucz írta: . Ugyhogy nem tudom, hogy ez a mostani pl masoknak hogy fog latszani.

nekem mint "más usernek" Qruczként jött fel, kíváncsi vagyok ha felviszi, milyen lesz...

2007. 02. 03. 20:47

Petró írta: Bár a jövőt én sem ismerem, de (az ékezet nélküli karakter használatból kikövetkeztetve) ha te vagy az Norbi, akkor az építési telek adóval kapcsolatos aggályaidat nem találtam teljesen logikusnak. Adót ugyanis kizárólag olyan építési telekre terveznek kivetni,

Joelnek uzenem, hogy itt vmi bug van. Igen, en vagyok az, Norbi, es erdekesmod a sajat hozzaszolasaimat en ugy is latom, hogy en irtam, a szokasos loginommal (mivel mas nincs is). Akkor szembesultem vele, hogy null-kent kezel a rendszer, amikor a te valaszodban mar az volt bequoteozva, hogy null irta. Ugyhogy nem tudom, hogy ez a mostani pl masoknak hogy fog latszani.

gömbicica

2007. 02. 03. 20:04

A területhasználat (engedély, és fizetés) tekintetében talán csak a szálló madártoll, vagy a kihulló hajszál területhasználata nincs felsorolva. Alapos munka.

gömbicica

2007. 02. 03. 19:59

Kiváncsi lennék, hogy a Budapesti u. végén lerakott 2 db lakókonténer területhasználatával mizu lehet.

olyat is hallottam, hogy a strabagnak 3 napra szóló szerződése volt csak a választások előtt: a tábla (ez a projekt ...... készül) kirakása napján 1, valamint előtte, utána 1-1 napra. nem tud erről valaki valamit?j Amilyen csend van, még a végén elhilszem.

2007. 02. 02. 15:36

Petró írta: Bármi legyen is a jövő, a jelenlegi helyzethez képest szerintem egyáltalán nem fog rosszabbul járni. Hogy rajta kívül még ki fog jól, vagy (a kárpótlási jegyek példájából kiindúlva) nála sokkal-sokkal jobban járni, azt én nem tudom, de az már inkább a kisember leleményességén és annak ügyvédjén múlik elsősorban.

Megnyugtattal, koszi :)

2007. 02. 02. 13:19

Mondjuk ezen a térképen éppen csak a sziget látszik, de ennél régebbi várostérképem nincs. Ez itthon figyel amúgy a polcomon. Ez a legrégebbi várostérképem, a többi az a vármegyéről szól, de azok is 19. századból valók, nagy különbség nincs a mai állapotokhoz képest.

2007. 02. 02. 13:10

laca írta:

Villy írta: Lehet, hogy a Duna is egy kicsit más mederben folyt. Marót meg Dömös felé/után biztos.

Amúgy a Prímás sziget is két sziget volt. a Vízivárosi és a Prímás-sziget.

Hogye: wikipöédia:

upload.wikimedia.org hu.wikipedia.org

2007. 02. 02. 12:52

Villy írta: Lehet, hogy a Duna is egy kicsit más mederben folyt. Marót meg Dömös felé/után biztos.

Amúgy a Prímás sziget is két sziget volt. a Vízivárosi és a Prímás-sziget.

Villy, tudsz vhol -neten hozzáférhető- térképeket ezekről az időkről?

2007. 02. 01. 21:33

Lehet, hogy a Duna is egy kicsit más mederben folyt. Marót meg Dömös felé/után biztos.

Amúgy a Prímás sziget is két sziget volt. a Vízivárosi és a Prímás-sziget.

2007. 02. 01. 21:14

Qrucz írta: Persze a kikoltozo pesti errol mit sem tud, mikor megveszi a telket, o csak a belvaroskozeliseget latja... :D

Amúgy a középkori Esztergom délnyugat felé jóval kiterjedtebb volt, mint a mostani. Akkoriban nem voltak ekkora árvizek, vagy magasabb volt a terület?

2007. 02. 01. 20:06

Villy írta: Így már értelek Qrucz! Amúgy az Ünkormányban van egy ilyen is: "Lakópark építése a Labor Műszeripari Művek gyártelepének helyén magánerős beruházásban"

Elvegre ki ne szeretne ciganyputrira nezo ablakokat... :D Btw nem rossz otlet ott lakasokat epiteni, nincs messze a belvaros, meg hat az a terulet jelenlegi allapotaban csak helyet foglal. Kar hogy minden tavasszal elonti a talajviz... Persze a kikoltozo pesti errol mit sem tud, mikor megveszi a telket, o csak a belvaroskozeliseget latja... :D

2007. 02. 01. 19:48

Így már értelek Qrucz! Amúgy az Ünkormányban van egy ilyen is: "Lakópark építése a Labor Műszeripari Művek gyártelepének helyén magánerős beruházásban"

2007. 02. 01. 18:31

Qrucz írta: Ha kiszamolod egy hektarra, 130 forintjaval durvan masfel milla eves szinten az ado. Szted azt elbirja vki? Ekkor aztan a kisember kenytelen eladni. De sok kisember kenytelen eladni, ugyhogy hirtelen rengeteg telek jelenik meg a piacon. Ami ugye lenyomja az arat, de a kisember kenytelen annak is "orulni" ha annyiert elviszik. El is vinnek, de az onk.nak elovasarlasi joga van, amivel persze elni is fog.

Az okos kisember pedig okos ügyvédhez megy, aki olyan szerződést ír, amiben vannak lehetőségek arra, hogy ilyenkor az eladó elálljon az üzlettől. Majd az okos kisember az okos ügyvéddel együtt kitalálja, hogyan is lehetne maximalizálni a mohó önkormányzattól a telekért elkérhető összeget egy másik adásvételi szerződéssel, amiben ugyancsak ott van a klauzula, hogy el is lehet állni a szerződéstől bizonyos körülmények esetén. Persze egyenesebb lenne, ha az önkormányzat kimaradna ebből a buliból, de mint tudjuk az esztergomi önkormányzat a nemzet fővárosaként az egész nemzetnek nyújt szolgáltatásokat:)

2007. 02. 01. 18:27

Qrucz írta: (apropo, ugyanezt megteheti a belteruleti csaladi hazammal is akar barmikor?).

Aha. Vagy akár egy egész társasházzal (lásd Rákóczi tér 2-4 - az összes lakásra elővételi jog került valamikor az elmúlt 1 évben, pedig 100%-ban magántulajdon - kiváncsi vagyok pl az OTP tulajdonrészére is rákerült-e). Mezőgazdasági ingatlannál ráadásul a fél városnak elővételi joga van a törvényeink szerint (az összes szomszédnak, az összes helyi mezőgazdasági vállalkozónak, a Nemzeti Földalapnak, stb).

Egyébként a kórházat nem lenne jobb, ha a propsperáló élményfürdő menthetné meg?:)

2007. 02. 01. 17:55

Petró írta:

Qrucz írta: ha jol hallottam 2-300 huf/nm-es adoterhet akarnak

A Hídlapban még 130 és 230 Ft/nm volt tervezetként meghatározva.

En csak hallomasbol szereztem infot a mertekerol, de szamolhatunk tolem akar 130-al is, a vegeredmeny ugyanaz lesz, lasd lentebb

Villy írta: a telekadó nem csak a belterületetn lévő foghíjtelkekre vonatkozik?

Az újságban is ez volt leírva.

Tehat. Vannak a Mol kuttal szemben kulteruleti telkek, szanto, gyumolcsos. Esztergomi lakosok tulajdona, joreszt 1-2 hektaros teruletekre bontva. Par hettel ezelott ezekre a telkekre az onkormanyzat minden elozetes megbeszeles nelkul (bar gondolom joga van hozza, ha nem is tunik tul korrektnek) elovasarlasi jogot jegyzett be (apropo, ugyanezt megteheti a belteruleti csaladi hazammal is akar barmikor?). Aztan mult heten megjelent ez a telekadosdi. Es en elkezdtem kombinalni. Mi van akkor, ha ez a korhazfenntartosdi csak alca? Mi van, ha az onkorm. zsebelni akar? Nemsokara megtelik a honved temetonel levo lakopark. Tehat johet a kovetkezo kor, amikor a Mol kuttal szembeni reszbol akarnak kozmuves telkeket csinalni. De nyilvan ez alapbol nem biznisz az onkormanyzatnak, illetve az, de mennyivel jobb lenne, ha meg nagyobb biznisz lenne. Tehat elso korben bejegyezteti az eloveteli jogot. Ugye ez alapvetoen sokat nem jelent senkinek, nem faj sehol vegulis. Masodik korben behozzak a telkeket. Hoppa, de belteruleti telek az ugye telekados. Viszont a telkeket esztergomi kisemberek birtokoljak nagyreszt. Ha kiszamolod egy hektarra, 130 forintjaval durvan masfel milla eves szinten az ado. Szted azt elbirja vki? Ekkor aztan a kisember kenytelen eladni. De sok kisember kenytelen eladni, ugyhogy hirtelen rengeteg telek jelenik meg a piacon. Ami ugye lenyomja az arat, de a kisember kenytelen annak is "orulni" ha annyiert elviszik. El is vinnek, de az onk.nak elovasarlasi joga van, amivel persze elni is fog. Tehat ove lesz a telek, innentol pedig mar meg is van a nagy biznic, lazan kibulizza a kozmuvesitest, es brutal haszonnal tulad a szerzett telkeken. Na, hogy hivjak ezt?

2007. 02. 01. 0:50

Kis ország

Meghökkentően direkt egyoldalas hirdetés az egyik gazdasági magazinban: Fektess be Macedóniában! Sok úgynevezett országhirdetést láttam már: többnyire sok szöveg, mindenféle mesék a történelmi múltról, nagy tervekről, tehetséges tömegekről, és persze általában ott vannak a hősök, a politikai és az üzleti élet bajnokai, lehetőleg fényképpel. Itt semmi ilyesmi. Száraz adatok egyszerűen felsorolva: mennyi a „flat tax” (10%), hány százalék a jövedelemadó (10%), hány nap alatt lehet bejegyeztetni egy új vállalatot (3), mennyi a havi átlagbér (370 euro), mekkora az infláció (3,1%), hány évig nem kell adót fizetni egy szabad gazdasági zónában vagy technológiai parkban (10).

Az utolsó előtti nagybetűs pont: Macedónia az első „Wi-Fi ország”. Ha csinálunk egy kis internetes kutatást erről, érdekes történet rajzolódik ki.

http://www.kfki.com/hu/blog.php?year=200 7&month=01#

2007. 01. 31. 18:04

Petró írta: Ebből viszont milliós összegű szja levonás valóban csak nagyon keveseket érint…

De ha már SZJA + járulékokat nézünk, akkor elég könnyen összejön a hét számjegy. Havi 150e ft bruttó bér után 2007-ben pl évente több, mint 1,2 millió Ft-ot kap ilyen vagy olyan címen az állam, miközben kb ugyanennyi marad a munkavállalónál. Persze ezen a nettó bérszinten a multik alkalmazottai kívételével kb mindenki minimálbérre van bejelentve és a többit (mondjuk 100e ft-ig) megkapja máshonnan. Az állam pedig 1,2 millió ft /kopf bevétel helyett lát 400e ft-ot a járulékokra meg 0 ft-ot szja-ra. És csodálkozik.