Kick-Box Mikulás Kupa-2007 Szeged
Sport
2007. dec. 13.

<p>December 8 - 9-én rendezték meg az idei Mikulás Kupát amelyen több, mint 250 sportoló mérte össze tudását köztük a Zrínyi tanítványokkal. Ismét éremeső volt a mieinknek!</p>

Megyénk klubjai elsősorban az utánpótlás korú sportolókat nevezték a megmérettetésre, mivel a felnőttek a sikeres VB szereplés utáni jól megérdemelt pihenőjüket töltik. Szombaton az ú.n. Grand Champion versenyt bonyolították le, melyen súlycsoport megkötés nélkül bárki indulhatott.

A junior lányok mezőnyében az esztergomi EKBSE sportolója Molnár Mónika könnyedén vette az akadályokat, s a végső győzelmet is megszerezte.

Az edzők kategóriájában indult Perei József a semi-és light contact és Kiss Gábor. pedig a light-contact kategóriában jutott a döntőbe, ahol Józsi a semi-contact végső győzelmét is megszerezte.

Vasárnap az egyéni, súlycsoportos küzdelmekkel folytatódott a verseny.

A megyei fiatalok jó formában küzdöttek, sorra nyerték a mérkőzéseket.

Újdonsült Európa Bajnokaink itt is bizonyítottak. Az esztergomi Molnár Mónika és Miskolczi Anett, valamint a dorogi Quintz Norbert magabiztosan utasították maguk mögé a mezőnyt.

Buják Tamás –feledtetve a portugáliai fiaskót- szintén aranyérmet szerzett, csakúgy, mint a nyergesújfalui Scheirich Réka és a bajnai Dömötör Dörina. Ezüstérem jutott az esztergomi Szabó Tamásnak, Balázs Adriennek és Pallagi Zsófiának.

Eredmények:

Semi-contact

I. hely Miskolczi Anett /Esztergom EKBSE /, Dömötör Dorina / Bajnai KBSZSE /, Scheirich Réka / Zoltek SE / és Quintz Norbert / Dorogi ESE /

II. hely Szabó Tamás /Esztergom EKBSE /, Balázs Adrienn és Pallagi Zsófia /Bajna /

III.hely Ébelle Fruzsina / Dorog /

Light-contact

I.hely Molnár Mónika és Miskolczi Anett /Esztergom EKBSE /, Buják Tamás és Quintz Norbert / Dorogi ESE /

(forrás)