Nem épülhet szélerőmű az eurorégió magyarországi felében

Nem épülhet szélerőmű az eurorégió magyarországi felében

2007. 12. 06. 10:01

Az előzetes vizsgálatok azt mutatják, hogy nem épülhet szélerőmű az Ister-Granum Eurorégióban, ha marad a jelenlegi jogi környezet. Komárom-Esztergom megye már jobb helyzetben van; a megye nyugati felén adottak a feltételek a szélenergia hasznosítására.

A „Megújuló energia - megújuló határvidék” c. program keretében azt vizsgálták az ELTE Környezet- és Tájföldrajzi Tanszékének szakemberei, hogy a térségnek mekkora a szélenergia-potenciálja, azaz milyen lehetőség van a szél, mint megújuló energiaforrás használatára. A jelenlegi jogi környezet vizsgálata még a szakembereket is megdöbbentette.

Dr. Munkácsy Béla, az ELTE adjunktusa szerint: „az előzetes vizsgálatok azt mutatják, hogy az eurórégióban gyakorlatilag nem lehet szélerőművet építeni a hatályos jogszabályok szerint”. Ennek oka az, hogy a jogszabályok egyes területeken nem engedik ilyen létesítmények építését (pl. a természeti oltalom alatt álló területeken), más létesítmények esetén pedig védőtávolságot szabnak meg (utak, vasút, villamos vezeték, lakott terület stb.). Az ELTE szakemberei mindezeket a létesítményeket és a védőtávolságokat digitális térképre vitték, ami eredményként kirajzolta azt a térképet, amely alapján leolvasható, hogy a megyében hol létesíthető szélerőmű (lásd csatolt kép). A szélerőművek alkalmazására a kutatás szerint elsősorban Bábolna, Nagyigmánd, Komárom és Kisbér környékén van lehetőség.

Ledzényi András, az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület projekt-managerre elmondta: „a kutatások már most fontos eredményeket hoztak, jól látszik, hogy szükséges lenne a jogszabályi környezet módosítása, mert jelenleg az az abszurd helyzet áll fenn, hogy hatalmas ipari létesítmények igen, míg szélerőművek sok helyütt nem engedélyezhetőek"

A kutatást a szakemberek tovább folytatják, a következőkben azt vizsgálják, hogy a jelenlegi műszaki feltételek mellett, mekkora a kiépíthető kapacitás a megyében. Elöljáróban azt közölték, hogy meglátásuk szerint a szélenergiában rejlő lehetőségek meglepően komolyak a mostoha természeti adottságok és a jogi környezet ellenére is. Bővebb információ:

Szuhi Attila, kommunikációs-munkatárs

Tel.:30/563-7749

e-mail: szuhia@t-online.hu

Háttérinformáció:

Az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület „Megújuló energia-megújuló határvidék” c. programja az Európai Unió 39 millió forintos támogatásával valósul meg. A program részeként feltérképezésre kerül a megye és az eurorégió megújuló energiaforrás potenciálja, összegyűjtjük a legjobban alkalmazható példákat, felépül egy ökoház és ökopark Esztergomban és széleskörű szemléletformálási kampány indul. Partnereink az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség.

2008. 03. 15. 21:04

Sziasztok!!

Én ezt most nem nagyon értem mert most kezték el (kb 2 honapja) építeni ezt a széleröművet Nagyigmánd körül.

És miota neki kezdtek az építésének azota vmilyen oszlopokat is leraktak amik pirosan világítanak(nem tom mi lehet ez ill mi célt szolgálhat ha vki tudja az legyenszíves tudassa velem mert engem is kezd érdekelni a dolog!)


2007. 12. 07. 17:28

Nem epulhet szeleromu MO-n? Egy erdekes tul burokratizalt reszlete az EU-nak hogy megszabatjak egy orszag hogyan termelhet (termeszetbarat!!!) energiat. Agyrem.

Törölt felhasználó #43

2007. 12. 06. 10:20

Ha jól emlékszem az iwiwen Doki régebben irogatta, hogy ő jelöli ki Esztergomban a megfelelő helyet a szélerőmű számára