Az Önkormány program részeként új extrém sportpálya épül
2007. jan. 16.

<p>Eddig Esztergomban a Dobozi Mihály úton kialakított helyszínen gyakorolhattak a helyi bicikli-akrobaták. A világszerte népszerű sport, az ügyességi kerékpározás már itt is követőkre talált, az extrém sportolókra most azonban új korszak köszönthet, a város ugyanis Görzenál néven, új, méltóbb helyszínt kíván biztosítani számukra.</p>

Petróczy Gyula, a korábbi biciklis-grund kapcsán érintett önkormányzati képviselő a Hídlapnak elmondta, hogy a Dobozi Mihály úton lévő területet egy ingatlan befektető vásárolta meg, ezért kellett a lakások építésére alkalmas telken kialakított ügyességi pályát megszüntetni. A „trükkös bicósok” ugyanakkor nem maradnak terep nélkül, az esztergomi Önkormány programban ugyanis szerepel, hogy még ebben a ciklusban kialakításra kerül egy viszonylag nagyobb méretű pálya a városban. A Görzenál helyszíne egy 3200 négyzetméteres területen lesz, a Honvéd temetőtől nem messze, a biciklisút és a Duna-part közti részen. Az önkormányzat városszépítési osztályán azt az információt kaptuk, hogy a majdani Görzenál földfelszínű pályán biztosítja, hogy a vakmerő fiatalok jól érezzék magukat, de a részben parkosított területhez a tervek szerint egy esőbeálló, valamint minimális infrastruktúra is tartozik majd.

Forrás: Hídlap