Tetőt kapott az esztergomi dzsámi
2007. jan. 9.

<p>Az éppen felújítás alatt álló Berényi Zsigmond utcában hamarosan korhű dzsámiban is gyönyörködhetünk, javában zajlik ugyanis az egykori török templom, minaret és fürdő felújítása. Az azonban még nyitott kérdés, milyen funkcióval működik majd a műemléki hatóság előírásainak megfelelően újjáépített terület.</p>

A Berényi Zsigmond utcában álló egykori dzsámi, elhagyott öntöde épület, illetve városgazdálkodási iroda és telephely tulajdonjogi kérdéseinek tisztázása többéves küzdelem volt, a bírósági eljárás lezárultát követően a tokodaltárói Rosenberg Hungária Kft. 2005 végén indíthatta el a műemléki épületek helyreállításához szükséges engedélyek beszerzését. Miközben zajlik a Berényi utca korhű felújítása, néhány hete látványos változásokat tapasztalhatunk a műemléki területen is. Az arra járók már könnyen elképzelhetik, milyen lehetett fénykorában a török templom, amelynek teteje nem a pécsi kupolás, hanem az eredeti változatnak megfelelően lapos változatban készül el.

Fájdalom ugyanakkor, hogy a templom mellett álló valamikori minaretet nem állíthatják helyre teljes egészében. Szekeres József, a Rosenberg Kft. ügyvezetője kérdésünkre elmondta: az építkezésnek ebben a kezdeti fázisában korai lenne még a majdani épületegyüttes hasznosításáról beszélni, de az biztos, hogy a cég nem használja majd ki teljes egészében a területet. A várossal való egyeztetés során dől majd el, hogy az idegenforgalmi szempontból komoly jelentőségű műemlékek milyen funkcióval működhetnek. Természetesen adja magát a múzeumi hasznosítás, de kiváló helyszín lehet különböző kulturális rendezvényekhez, hangversenyekhez is, de erre még van idő, hiszen a terület teljes rekonstrukciója még két-három évig biztosan eltart. Az első ütemben a Malom bástya körüli terület beépítése és a régi öntöde épületének felújítása készül el, helyreállítják a régi várfalat és kaput nyitnak rajta, ezután a második ütemben építik be a volt városgazdálkodási telephelyet.

Forrás: • Sz. H. (Hídlap)

(forrás)