<p>(Beküldött írás az Indymedia-ról) Haraszty Lászlót, a környezetvédelmi minisztérium államtitkárát a zöld szervezetek rendszeresen kritzálják, mondván, hogy nincs olyan környezetpusztító elképzelés, melyet ne hajtana végre buzgón. Így van, vagy sem, döntse el mindenki maga, de valamit tudhat az ipse, mert most egy törvényt szabtak át a kedvéért.</p>
Távol álljon tőlem a jog világának misztifikálása, vagy a beteges ragaszkodás egyes jogszabályok betűjéhez, azonban tisztelettel megjegyezném, hogy a modern demokráciákban és a köztársasági eszmében a társadalmi működés kereteit mégiscsak a hatályos törvények jelölik ki.
Ennek oka nem a jogászok jó lobbiképessége, hanem az a felismerés, hogy azok a csoportok, amelyek hatalmi pozícióban vannak, hajlamosak úgy értelmezni az írott és íratlan normákat, hogy a gyenge érdekérvényesítő-képességű, kiszolgáltatott társadalmi csoportok rovására a saját, helyi érdekeiket érvényesítsék. Ennek gátjaként funkcionál az a magyar politikai elit számára még mindig nem reflexszerű mechanizmus, mely szerint törvényeket alkotunk a hatalomgyakorlás szabályozására, mely törvények kötik a hatalmi elitet, és számon kérhetők rajta. Egyben az is jelzi egy politikai elit demokratikus érettségét, hogy a rá vonatkozó törvényeket milyen mértékben tekinti a kiegyensúlyozott demokratikus működés garanciájának. Egy kormányváltás esetén ugyanis, a másik félre szintén ezek a szabályok lesznek éppúgy érvényesek.
Ha a politikai elit kevésbé demokratikus, akkor a rá vonatkozó törvényeket úgy fogja fel, mint az egy és igaz uralom megvalósítását gátló felesleges buktatókat. Az előbbi eset – kisebb-nagyobb megszorításokkal – a demokratikus berendezkedésű köztársaságok ismérve, utóbbi a diktatúrától a banánköztársaságig terjedő széles spektrumon elhelyezkedő, sokszínű rendszereket írja le.
Na mármost, ami Magyarországon pillanatnyilag politikai berendezkedés címén tapasztalható, az – szerencsénkre – diktatúrának a legnagyobb rosszindulattal sem nevezhető (annak aposztrofálását a néhai Türkménbasi sokat látott népe nevében kérem ki). Hogy komoly, demokratikus berendezkedésű köztársaság volna, afelől mégiscsak kétségeim volnának. Ha azt mondom, banánköztársaság, azt hiszem közelítünk a valósághoz. Ennek verifikációjára a következő eljárást javasolom: válaszoljunk az alábbiakban felteendő kérdésekre, és amennyiben ezek többségére a helyes válasz negatív, bízvást megállapodhatunk abban, hogy a magyar demokrácia markáns operetti vonásokkal bír.
1. Megvalósul-e a törvény előtti egyenlőség? Hasonlóan kötik a törvények a hatalomgyakorló elitet, mint ahogyan az ezt számon szereti kérni az ország istenfélő lakosságán? 2. Komolyan veszi-e hatalom mindazokat a jogszabályokat, amelyeket ő maga alkotott, vagy ezek pusztán a budi kitapétázását szolgálják, az államigazgatás jellemző magatartásformája pedig az, hogy mulatságosabbnál mulatságosabb módozatokat eszeljen ki ezek megkerülésére? 3. Mi történik akkor, ha valamely hatályos jogszabály nem teszi lehetővé a kormányzat által kinevezésre érdemesnek tartott úr/hölgy kinevezését? Megtartóztatja-e magát a hatalom az illető úr/hölgy kinevezésétől, és az érintett jogszabály személyre szabásától?
A válaszadás segítéséhez egy apró történet forrásértékű közlésével járulnék hozzá, mely – nem titok – ennek a szövegnek a megszületését is kiváltotta.
2005. december 29-i hatállyal lemondott Haraszthy László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkára, amit a miniszterelnök elfogadott, majd rövidesen 2006. január 2-ától kezdődő megbízatással ismét kinevezte ugyanerre a posztra. Mielőtt a T. olvasó téves következtetések irányába indulna el azzal kapcsolatban, mi okból futott egy látványos kört a forgóajtóban Haraszthy László, jelzem, nem a szilveszteri mulatság viharai ragadtatták arra Gyurcsány Ferencet, hogy visszahívja a barikádokra a Természetvédelmi Hivatal vezetőjét. Az ügy sokkal prózaibb.
Arról van szó, hogy egyes rosszindulatú, szélsőjobboldali elemek kisütötték, hogy a 2006. évi LVII. törvény alapján, amelyet alig fél éve Gyurcsány Ferenc kormánya terjesztett be a parlament elé, az államtitkári kinevezéshez egyetemi diploma szükségeltetik: "szakállamtitkárrá minden büntetlen előéletű, választójoggal rendelkező személy kinevezhető, aki jogi, közgazdasági vagy szakirányú EGYETEMI végzettséggel rendelkezik". Haraszthy szakállamtitkárnak pedig minden jel szerint csak főiskolai papírja van – ráadásul ezzel nincs egyedül, vagy egy féltucat közelmúltban kinevezett tisztségviselő nem felel meg a törvényi előírásoknak
Az operettszínpad az olyan váratlan cselekménybonyolítás helyszíne, ahol előre tudjuk, hogy a grófnő és a huszárkapitány, a szakállamtitkár és a miniszterelnök előbb-utóbb egymáséi lesznek. Most se történt másképp. Gyorsan módosították a vonatkozó jogszabályt (természetesen karácsonykor, hogy maradéktalanul érvényesüljön a demokratikus kontroll) most már jó a főiskolai papír is: "szakállamtitkárrá minden büntetlen előéletű, az országgyűlési képviselők választásán választójoggal rendelkező személy kinevezhető, aki jogi, közgazdasági vagy szakirányú FELSŐFOKÚ végzettséggel rendelkezik." Ez azonban még mindig nem változtatott azon, hogy Haraszthy szakállamtitkárt a kinevezésének időpontjában hatályos jog szerint nem lehetett volna kinevezni.
Ezért december 29-én lemondott, majd január 2-án - az új jogszabályi környezetben - újra kinevezték. A szerelmesek még elénekelnek egy kettőst, majd függöny, és a jólsikerült előadást követően koccintanak a színészbüfében. Közben a közönség hazaszivárog a valóságba, ahol a grófnő a Lidlben polcfeltöltő, és megkülönböztető fejpántot visel menstruációkor, a huszárkapitány pedig pillanatnyilag a munkaközvetítő irodában toporog, mert szakszervezetet akart alapítani egy ismert nemzetközi cég autógyárában. Jogról, törvényről senki se beszél. Welcome to the Banana Republic of Hungary!