Kick-box Magyar Bajnoki döntő Esztergomban
Sport
2007. okt. 15.

<p>Remek Esztergomi és nyergesi eredményekkel zárult az elmúlt hét végi semi-contact és aerokickbox Magyar Bajnoki döntő, melyet az esztergomi KBSE és a Megyei Kick-box Szövetség közösen rendezett.</p><p>A döntőn az előzetes kvalifikációs versenyek súlycsoportonkénti legjobb négy sportolója vehetett részt, és a győztes képviseli hazánkat a novemberi Semi-Contact és Aerokickbox Világbajnokságon.</p>

Okt. 13.-án 12 órakor kezdődtek a selejtezők, melyek végén már tudtuk, lesz kiért szorítani.

A döntőket az aerokickboxosok kezdték, világ és európabajnok hölgyeink egyéniben és csapatban is magabiztosan nyertek.

Utánuk egy megyei döntő következett, ugyanis Krempf Réka és Németh Janka ismét összecsaptak. Ezúttal is Réka volt a meggyőzőbb és immár sokadik bajnoki címét zsebelte be.

55kg-ban Molnár Mónikának a light-contact VB utáni pihenő kevés volt, most meg kellett elégednie az ezüstéremmel.

Fenyvesi Mártinak úgy tűnik mostanában nem csak az ellenfelekkel kell megküzdenie, hanem a bírókkal is. Hazai pálya nem erre lejtett.

A +70kg-osoknál a bajnai Kondár Anna szerezte meg az első helyet.

A férfiak mezőnyében elsősorban Hirsch Viktorért szurkolt az egész csapat, ugyanis Ő csak a semi-contact-tal foglalkozik , és ugye a többiek már túl voltak a sikeres belgrádi VB-n. Viktor remekül harcolt és győzött.

Szántó Sándor és Olasz Attila még a light VB nyomait / sérüléseit / hordozták, ezért nem is várhattunk tőlük kiemelkedő eredményt.

Eredmények:

Aerokickbox

Egyéni : 1.Gazdag Brigitta Zoltek SE

Egyéni step paddal: 1.Hegyi Marianna Zoltek SE

Csapat : 1.Zoltek SE / Gazdag Brigitta, Hegyi Marianna, Kriszeg Tímea /

Csapat step paddal: 1.Zoltek SE / Gazdag Brigitta, Hegyi Marianna, Kriszeg Tímea /

Semi-contact

Nők

50kg 1.Krempf Réka Esztergomi KBSE (EKBSE)

2.Németh Janka Zoltek SE

55kg 2.Molnár Mónika Esztergomi KBSE

65kg 3.Fenyvesi Márta és Beták Zsuzsanna Zoltek SE

+70kg 1.Kondár Anna Bajnai KBSZSE

Férfiak

57kg 3.Kozma Tamás Zoltek SE

63kg 1.Hirsch Viktor Zoltek SE

3.Hartmann Balázs Zoltek SE

69kg 3.Szántó Sándor Zoltek SE

74kg 3.Olasz Attila és Ulrich Zoltán Esztergomi KBSE

(forrás)