Kedves fórumtársak!
Szeretnék közkívánatra indítani egy fotós topicot, melybe mindenki beteheti a jól sikerült fotóit.
Remélem, nem fog üresen árválkodni a topic, és lesz benne sok szép, és különlegesen elkapott pillanatok fotói.
Tehát kattogjanak azok a fotómasinák, hogy minél érdekesebb képek látványával legyünk gazdagabbak!
Kérlek benneteket, mást ne tegyetek ide be, azonban tetszésnyilvánítást egy-egy képre írhattok.
Köszönöm!
Holdfény
Don Hong-Oai Kantonban, Kínában született 1929-ben egy üzleti család legfiatalabb fiaként, és Saigonban, Vietnamban nevelkedett és tanult. 13 évesen egy kínai fotó- és portréüzletben kezdett gyakornokságot. 1979-ben bevándorolt az Egyesült Államokba, és a San Francisco-i Chinatownban telepedett le.
Don abból kezdett megélni, hogy eladta tájképeit a Macy's előtt, és kezdett elismerést kapni mesterségéért. Stílusára nagy hatással volt a legendás fotós, Long Chin-San és a negatívok rétegezési technikája. Ha három negatívot, előteret, középutat és távoli terepet vesz, és mindegyik negatívból kiválaszt egy témát, Don egy derűs táj egy összetett képet alkotna. A kép összes jelenete a valóságban is létezett, de minden egyedi kézműves fénykép a maga teljességében a művész képzeletének kitalációja. Minden fényképet csak maga a művész állított össze, így soha nem volt asszisztense vagy nyomdászmestere, mint néhány fotósnak. Munkáit számos nemzetközi díjat nyert, és világszerte gyűjtötték. Sajnos Don 2004-ben San Franciscóban halt meg.
photo.com
Már kérlek, ne is neheztelj rám kedves Dmolnár barátom, de mióta Händel XERXES c. operájából megtudtam, hogy i.e. 480-ban egy PLATÁNFÁT istenítettek, azóta én már SEMMIN se csodálkozom! Az i.e. Egyiptomiak is mindenféle állatokat imádtak. Csak néhányuk visel emberi formát, sok közülük állat (vagy részben ember, részben állat, például madár, rovar, hüllő) alakjában jelenik meg.
Kismillió MACSKA múmiát találtak pl. a régészek... MIÉRT?! Ma se tudjuk, hát még majd pár ezer év múlva?!
Hát szerintem is elképzelhető, mekkorákat derülnek majd azon, hogy keresztrefeszítés, meg karóbahúzás volt szokásban büntetésül...
A herélésekről és miskárolásokról nem is beszélve!!!
Ivartalanítás ezerrel, a túlszaporodás ellen... Ha-ha-ha!
Csak néhányuk visel emberi formát, sok közülük állat (vagy részben ember, részben állat, például madár, rovar, hüllő) alakjában jelenik meg:
Anubisz, a sakálfejű istenség
Hát tudod, ez a vallási kezdemények szöveg eléggé bizonytalan, persze nem a te hibád. Azon gondolkodom, hogy majd ezer év múlva, egy épület falán nézve a grafittiket, vajh mire fognak gondolni? Vallási képződmények? Lehet, hogy volt vallásuk, márcsak azért is, mert polinéziából jöttek és ott volt vallás. Persze ma már csak találgatás az egész, bár mintha olvastam volna valahol (meg ne kérdezd hol), hogy állítólag sikerült megfejteni az írásukat (?) már ha írás, amit hátrahagytak.
Hát sajnos, erre nem tudok mit mondani, kellene a könyv, amit olvastam erről a témáról a 60-as évek elején, mert a neten annyi tücsköt, bogarat összeírnak róla, hogy nem tudni, kinek miben van igaza...
Egyre felfigyeltem, furcsa vallásban hittek:
"Vallási kezdemények nyomai is felfedezhetők: vulvaimádat, madáremberkultusz (hiszen a sziget foglyai voltak)..."
Úgyhogy engem igazol ez is, hogy ateista-materialitának vallom magam, nem csoda, hogy megdöbbentem aug. 20-án azon a hatalmas kereszten a parlament fölött!!!😱 🤢
De meg is kaptam a büntetést: Forgó szédülés a fényjáték következtében éjfél után... Forgott velem a szoba, főleg fekve. Ülve elállt...
Gyógyszerekkel is 3 napig tartott!
Erről láttam egy filmet, vagy a Spektrumon, vagy a National Geographicon. A benszülöttek se tudták, mert azok, akik állították, már rég kihaltak. Azok a szegények akik hazatértek (mert egyszer elvitték majd a teljes népességet onnan) még azt a keveset is elfelejtették, amit addig talán megőriztek. Úgyhogy a tudósoknak maguknak kellett kitalálniuk a módszert, ami nem más volt, mint a szobrok "sétáltatása".
FORMA1 kedvelők figyelem!

Vége az autóverseny nyári szünetének, és aug. 25-én újra indul a "Száguldó cirkusz" a szabadedzésekkel, s 27-én vasárnap 15:00 órakor lesz a HOLLAND NAGYDÍJ Zandvoort-ből!
Ezúttal -szerintem legalábbis - a legrandább formájú pályán lesz a verseny. Nem is tudom, hogy jutott eszükbe ilyen "amorf" pályát kitalálni... Igaz, itt nem a pálya geometriai alakja, szésége vagy csúnyasága dominál, hanem a praktikum, és a szabályozó feladatoknak való megfelelés.
Most is különösen nagy ováció várható, hiszen az a "vakbálgyulladás-komolyságú" Max Verstappen, a FORMA1 új királya miatt tértek vissza a több évtizedeken át nem használt pályára, hogy a helybeliek hazai környezetben láthassák kedvencüket.
Én ugyan nem kedvelem, mióta Monzában "átgyalogolt" Hamilton Mercedesén a Red Bulljával, de ne legyünk rosszindulatúak, üsse kavics, kívánjunk neki újabb győzelmet!
Húúúú, ennek jól mellélőttem! Tényleg, valóban Húsvét sziget... Fogalmam sincs, honnan jutott eszembe a Fülöp sziget?!😱 🤢
Köszi, hogy kisegítettél! Így jár az, aki bízik az emlékezetében, és nem gondol arra, amire manapság kéne: "Az internet a BARÁTOD!"
Ráadásul a fő segítő, amihez fordulni szoktam ilyen esetekben MÉG OTTHON(!), a könyv is elveszett...
Bezzeg arra még emlékszem, HOL VOLT otthon, melyik szekrény melyik polcán?
Rengeteg szobor volt ott sorban, a testük a föld alatt volt, úgy ásták ki a kutatók, és a bennszülöttek magyarázták el, hogyan állították őket fel emberi kézzel, mai gépek nélkül.
Öhöm, izé... Kedves Napfény ez nem a Fülöp sziget, hanem a Húsvét sziget. A szobrok neve Moai és 1686-ra egy sem állt már közülük. Saját maguk döntötték le, az isten tudja csak, miért. Amik most állnak, azokat később a kutatók és régészek állították fel. Lásd: Wikipédia
Ez a fotó azt hiszem, a Fülöp szigetekről való, de mindenképpen az ún. "kőfejek" szigetéről... VAN, ill. volt... nekünk egy könyvünk, mely egy utazóról szól, a címe" A Fülöp-szigetek titka" volt... Az is elveszett, ill. nemtom, a költözéskor kihez került, a férjem egyik kedvenc könyve volt.
Ha jól emlékszem, minden kőfej egy irányba, Napkeletre nézett.
Ennek a gyönyörű tavaszi virágos kertnek minden egyes virága édesanyám debreceni kertjéből való (a mezsgyén lévő fű kivételével). Baloldalon a hortenziák még csupasz ágai látszanak, a japán liliomok még ki se bújtak, de a kert végében a gyöngyvirágok már nyújtogatják a leveleiket.
Csoda, hogy siratom az elveszítését a kertemnek (is)?! Úgy tudom, MINDEN ki lett gyilkolva... 😥 😥 😥
Pittypang szökőkút Dorogon a körforgalomnál
Nagyon szép fénykép egy igen jól sikerült szoborról. Látszik, hogy az alkotója nagy balett barát lehet!
Ritkán látni ilyet... olyan ŐSZINTE alkotás, mely szívből készült, nem csak a kéz alkotta.
Hol van, ha szabad kérdezni?
ChingYang Tung fotó
ChingYang Tung