"(...) az áruház melletti, térkővel burkolt parkolóterületet hétfőn reggeltől vehetik használatba az autósok, a parkoló csak az Aradi vártanúk tere felől lesz megközelíthető."
"Dr. Szerencsés Gergely képviselő elmondta: (...) az E.On (...) leaszfaltozta a járdát is. Viszont a városközpont, amelynek része a Bajcsy-Zsilinszky út is, az elkövetkező időszakban óriási változásokon esik majd át. A végleges koncepció azonban még nem készült el, ezért egyszerűbbnek tűnt, hogy csak akkor kezdjenek bele a jóval drágább térkövezésbe, ha már kéznél vannak a tervek is."
Csal halkan kérdezem a nálam okosabbaktól: a fenti logika alapján a Bástya-parkolót miért nem aszfaltozzák a jóval drágább térkövezés helyett?
"Az aszfaltozás költsége 43 millió forint+Áfa. Az indoklás szerint a jelenlegi jogszabályok alapján hivatalosan nem minősíthető parkolónak a terület – ehhez az aszfaltozás mellett vízelvezetést is meg kell oldani, terveztetni kell, ami jelentős plusz költséget jelentene."
Jól értem, hogy akkor nem lesz helyreállítva a csapadékvízelvezető csatornarendszer? Ez csak valami vicc, ugye? Egy ekkora leaszfaltozott területről mégis hová fog elfolyni a víz?
És ha nem minősíthető majd parkolónak a terület, akkor mi alapján akarnak parkolási díjat szedni? Akinek van egy kis sütnivalója, nem fog fizetni, és próbálja bárki is behajtani. :)

Gödöllő megint nem szavazta meg a kormány ukázát

"Végignéztem, amikor egy vállalkozó, négy csomagot vitt be a boltjába, a hentesbolt mellett kialakított rakodásra fentartott területről."
Amely területetnek, amióta kialakították, egy részét egy BMW nap mint nap parkolónak használja...
Persze amíg nem tesznek ki oda egy táblát, hogy megállni tilos, kivéve árúszállítás, teljes joggal megteheti, de azért valahol mégiscsak pofátlanság.