Azért egy dolgot jó lenne szem előtt tartani még akkor is, ha az indulatokat az István Gimnázium körül kibontakozott jogos aggodalmak váltották ki. NEM EGY intézmény megmentéséről van szó, hanem a meglévő közoktatási intézmények normális működtetését kell elérni! Mielőbb véget kell vetni az áldatlan állapotoknak és békén kell hagyni az intézményeket!
Emlékezzünk csak polgármesterünk intézményi cselekedeteire:
- a Balassa Általános Iskola botrányos és indokolatlan bezárására és a József A. Iskolába történő beolvasztására (Tudjuk, hogy akkoriban éppen ki volt a József A. Iskola igazgatónője – bizony, a jó édes anyukája!) Ne feledjük el azt sem, hogy néhány éve az általános iskola igazgatói posztján milyen botrányosan történt a váltás! Akkor sokan azt gondolták, csak ott és akkor fordulhatott elő ilyen. A módszer szinte teljesen az volt, mint az István esetében, csak sajnos ez nem került bele a hírekbe. (A viharok a mai napig szemernyit sem csitultak a tantestületben!);
- A Hell bezárására (Az önkormányzat vezére az üres frázisokon kívül semmit sem tett annak érdekében, hogy megmentse az intézményt! Nem is akarta. Már akkor az járhatott a fejében, mennyi pénzért tudja majd eladni az épületet. Az „eladó” táblát azonnal kitette, de komoly vevő nem akadt rá.);
- az országosan is jó hírű Közgáz eltüntetésére és egy névtelen szakmunkásképző intézetbe (Kereskedelmi) történő beolvasztására (a jogos sebek a mai napig nem gyógyultak be sem a tanulók, sem pedig a két tantestület között),
Mi jön (jöhet) még?
- Az Arany J. Általános iskola fenntartásának „átjátszása” az egyháznak,
- az egyetlen városi fenntartású kollégium bezárása, és átjátszása az egyházi egyetemnek,
- az István és a Bottyán eltüntetése, és várhatóan átjátszása az egyházi egyetemnek (Ha egy új név alatt két intézmény egyesítenek, akkor mindkét iskola identitása megszűnik. Lásd Közgáz és Kereskedelmi összevonását. A recept ugyan az, és az így összekotyvasztott ételt próbálják lenyomni az emberek torkán! Évtizedek kellenek ahhoz, hogy az identitás újra kiépüljön, csak hát ez már egyáltalán nem fog hasonlítani az eredetire.)
- a Petőfi Általános Iskola egyházi fenntartásba való átjátszásának szándéka a vele egy épületben lévő Kolping Szakiskolával, még most sem került le a napirendről.
Kell ennél több bizonyíték ahhoz, hogy valamit tenni kell az intézmények normális fenntartása érdekében? És mindez csak egyetlen ember rövid, néhány éves pályafutása alatt történt!
Az ablakon kidobott milliárdok évtizedekre biztosítanák az intézmények elfogadható fenntartását. Az emberek döntő többsége minden bizonnyal egy élhető, és élni hagyó Esztergomot szeretnének, amely egyházi, kulturális központ és valódi iskolaváros. Nem kell ide Las Vegas szállodákkal, kaszinókkal és az ezzel járó kavalkáddal, cirkusszal! Egy ilyen városban a helyi lakosok bizony nem arról híresek, hogy ők is jómódban élnek. A gazdagok nem a helyi lakosok soraiból kerülnek ki, hanem kényszerű elszenvedői az ezzel járó zűrzavarnak. A befolyó pénzek pedig nem a települést gazdagítják, hanem csak egy szűk, kiválasztott kört, akiknek semmi közük sincs a település életéhez. Úgy gondolom, hogy a többség nem ilyen „gyarapodást” képzel el Esztergomnak. Nem pártvezéreknek kell írogatni. Ez még soha, sehol sem mentett meg egyetlen intézményt sem a bezárástól, átszervezéstől. A tüntetés „hatóereje” is csak 3 napig tart. No meg valljuk be, nem vagyunk egy tüntető nemzet. Az emberek véleményét, aláírását kell összegyűjteni a megmaradt iskolák, intézmények megtartása, fenntartása érdekében. Talán még nem késő!
Ha iskoláról van szó, egy „hibát” mindig elkövetnek a Tisztelt Fórumozók. Mégpedig azt, hogy próbálnak pedagógiai szempontokat felsorakoztatni annak érdekében, hogy egy intézmény továbbra is működjön. Azért idézőjeles a „hiba” szó, mivel valójában ez a helyes és követendő eljárás. De nem Esztergomban! Itt a dolgok teljesen másképp működnek, a döntéshozók gondolatai pedig csak egy irányba mutatnak. Ez nem más, mint a pénz és a politika! Ez az alfája és az ómegája mindennek. Szegény Stróbl igazgató úr hiába emelte az István Gimnáziumot az ország 10 legjobb gimnáziuma közé. Nem számított akkor sem, most pedig már végképp nem.
A város (csak jogi értelemben vett) első embere még kezdő polgármester korában többek füle hallatára már akkor egy fontos kijelentést tett, aminek valódi értelmét sajnos sokan elengedték a fülük mellett. Azt mondta, hogy számára nem számít az, hogy ki milyen szakmai munkát végez, adott esetben milyen igazgatói pályázatot ír. Egyébként is, pályázatot lehet íratni is, meg másolni is. Csak az számít, hogy van-e bizalom a vezető iránt, vagy nincs.
Erre csak azt lehet mondani, hogy ehhez a kijelentéséhez következetesen tartotta magát eddigi pályafutása alatt. Hiába ír itt valaki pedagógiai nagydoktorinak beillő igazgatói pályázatot, hiába támogatja őt mindenki, nem számít. Csak a bizalom a fontos! Azokat a pedagógusokat sajnálom, akik komolyan veszik a hivatásukat, egy adott intézmény fejlődését és úgy gondolják, képesek lennének tenni is ezért, ha vezetői pozíciót kapnak. Sajnos kárba veszett energia! A „kártyalapok” előre ki vannak osztva. A döntéshozók hozzá nem értése félelmetes szintet ért el!
Az István összeolvasztása a Bottyánnal pedig egyenesen katasztrofális. Még a Dobóval való „házasságot” valahogy le lehetett volna nyomni a pedagógusok, szülők és nem utolsó sorban a tanulók torkán (erről néhány éve már volt is szó), de a Bottyánt már aligha lehet. Egyes meg nem erősített hírek szerint, ma már 4-es általános iskolai átlaggal is bekerülhet valaki az Istvánba. Néhány éve ez 4,8 körül mozgott! De a Bottyán szintjére konvergáló István így könnyebben integrálható lesz a szakközépiskolába. Most veszem észre, hogy magam is abba a „hibába” esek, hogy ész érveket próbálok keresni az integráció ellen. Pedig nem szabad. A pénz, és az ezzel erős szövetségben álló politikai akarat számít. Semmi más.
„Elit” gimnázium létrehozása az összeolvasztott két intézményben? Igen. Miért? A válasz nagyon egyszerű. Mert a grátisz kapott több milliárd forintért ide költöző egyházi fenntartású egyetemnek kell egy gyakorló gimnázium. Kap még majd egy szépen felújított „elit” gimnáziumot is. Nem elég neki egy felújításra váró volt Medicor épület, nem elég neki egy felújított kollégium, még egy felújított gimnáziumot is fog kapni! Ez baráti áron is közelít az 5 milliárdhoz! És ez mind, mind csak úgy „isten fizesse meg” alapon az egyháznak. No comment. Ha valaki joggal felteszi a kérdést, hogy: - Mire fel ez a nagy adakozás? - Nos, minden valószínűség szerint legalább két alapvető oka van. Az egyik a középfokú intézmények fenntartásától való megszabadulás, a másik pedig, a közelgő választások. És nagyon nem mindegy, hogy a választási plakáton mi lesz felírva! Vagyis megint csak ott tartunk, mint régen, nagyon régen. Amitől mindenki szabadulni szeretett volna a „rendszerváltást” követően. Attól, hogy politikai szempontok miatt minden másként gondolkodót üldözzenek, és ellenségnek tekintsenek. Megszoksz vagy megszöksz. Nem gond, ha elköltözik egy másként gondolkodó. Jönnek, ill. betelepítenek a helyére olyan „elvbarátokat”, akik lelkiismeret furdalás nélkül mindent meg fognak tenni azért, hogy a letelepedésért és a zsíros állás fejében hűségükről biztosítsák az uralkodót. Te jó Ég! Csak nem visszautaztunk az időben? Sajnos nem, ez a valóság.
Mi lenne, ha Szent István Gimnázium megszűnne? Ma van egyáltalán különösebb hírértéke annak, ha egy iskola bezár: na és? Amikor manapság a tanárok megbecsülése a nulla felé tendál? Amikor egy 400 éves iskola tanulóinak és szüleinek tiltakozását egyes képviselők hümmögéssel, fölényeskedéssel kezelik? Őket nem fogja érdekelni, ha egy nagyhírű, magas szakmai színvonalú gimnázium megszűnik. Illetve lehet, hogy ez lesz az iskola veszte. Egy nagy, mély gyökerű „tölgyfát” akarnak kitépni a földből, kerül, amibe kerül. Nincs szükség egy olyan intézményre, melynek tradíciói vannak, hagyományai, dinasztiái, családias légköre, múltja sok-sok emlékkel és történettel, évkönyvekkel, tablókkal. Ez ingerli leginkább a képviselők egy részét. Ha be fogják zárni, akkor bezárják. Nem fordulhat elő? Ugyan már. Naivitás így gondolkodni. Az eddigi intézményi döntések tapasztalatai alapján sajnos nagyon is előfordulhat!
Az indokok előre borítékolva vannak. Már annak okán is, hogy a gimnázium szinte önmaga megmaradása ellen dolgozik. Nem azért mert ezt szeretné, hanem ilyen „pályára” állították. Lehet, hogy kezdetben nem így szerették volna megoldani az ügyet, de a hógolyóból tényleg lavina lett. Ez egy önmagát gerjesztő folyamat, ami nagyon rossz irányba halad és úgy tűnik, megállíthatatlan. Egy hasonlattal élve ez olyan, mint mikor egy autóbusz motorját – amely eddig nagyon jól működött – „megpiszkálják”. Például kicserélik a vezérlést, amely az eddigi szabályozott működést alaposan megzavarja. Rángatni kezd a motor, és a rezgések miatt néhányan kiesnek a buszból, vagy önként kiszállnak, mert nem bírják tovább. Azok, akik eddig fel akarták tenni gyermeküket a buszra, látva ezt a bizonytalanságot, már el is megy a kedvük attól, hogy gyermeküket felültessék egy ilyen bizonytalanul működő járműre. De mostanra már nem elég a motor megpiszkálása, az egész intézménytől meg kell szabadulni. Csak valami frappáns, könnyen védhető indokot kell találni. Hozzunk létre egy elit gimnáziumot! Hogy ne kerüljön sokba, no meg az indokláshoz is éppen elég, ha csak egy osztály indul. Nagy ötlet! Az, hogy melyik gimnázium kapja a megtisztelő megbízatást, szinte sejthető. Egy „vihar vert” gimnázium minden bizonnyal képtelen ennek az elvárásnak megfelelni. Gyakorlatilag ellehetetlenítik a Szent István Gimnáziumot, így most (akarva, akaratlanul) saját maga alatt vágja a fát. A szülő pedig oda viszi a gyermekét – és a pedagógus is ott szeret tanítani – ahol stabil, jól felkészült tanári testület működik. Valójában tehát azért fog megszűnni a Szent István Gimnázium, mert a tőle elvárt feladatainak nem tud megfelelni, így csökken a tanulólétszám, ezért drága a működtetés, és így tovább. Egy csapásra tehát több legyet is ütnek. Nem kell tovább foglalkozni egy ilyen „problémás” intézménnyel, nincs elhelyezési gond, mivel nem kell külön épület a gimnáziumnak (hiszen a Dobó befogadja az „elit” részébe az Istvánosokat), az Arany J. Ált. Iskola helyzete is megoldódik.
A képlet tehát nagyon egyszerű. Középfokon a városnak marad egy szakképző iskolája és egy gimnáziuma. Egy szakképző? Igen. Integrált oktatási központot hoznak majd létre a szakképző iskolákból (Kereskedelmi, Bottyán, később a Szakmunkásképző). Mit jelent ez? Nagy létszámú „Tanulógyárat”! Majd az „A” osztálytól „G” osztályig képzik a bolti eladókat, a szakácsokat, pincéreket, „H” osztálytól „K”-ig a számítás-technikusokat, adminisztrátorokat, stb., stb. Integrált oktatási központ a megtakarítás érdekében. Már csak ez hiányzott! Jön újra a mennyiségi képzés, a hagyományos pedagógiát pedig ki lehet dobni az ablakon. Tanár sem kell, minek. A szakoktatók megmutatják, merre forog a csavar, hogy működik a pénztárgép, melyik a fakanál, a többi ismeret meg teljesen feleslegesen terhelné a gyereket. A minőség már csak egy szűk elitréteget fog érinteni. A többségnél csak a mennyiségi szempontok, és a minél kevesebb ráfordítás a fontos. Ez lesz az igazi szép új világ. Huxley kiütéssel győzött! Annyira azért nem okosak vezetőink, hogy valami új dolgot találjanak ki. Számítógépes nyelven szólva: Debrecen – Másolás, Esztergom – Beillesztés (Lásd a főtér átalakítása, az üresen tátongó mélygarázs, a bezárt és átszervezett intézmények, egyetemi város stb.) Látható tehát, hogy nem csak a Szent István Gimnáziumról van itt szó! Igaz, az állandósult problémák, ill. kiemelt helyzete miatt ennek van hírértéke. Pedig nagyon jó lenne a helyi intézményrendszert összefüggésében kezelni.
A jelenlegi vezetésnek (ki nem mondottan) az a célja, hogy az intézmények közül, amit csak lehet egyházi fenntartásba „nyomjon” át, amit nem tud, azt összevonja, megszünteti, átszervezi, és a megmaradókat pedig minimális költségen működteti. Eközben ne feledjük el azt sem, hogy milliárdokat költ el „grátisz” csak azért, hogy a következő választási évben elmondhassa, hogy az ő vezetése idején lett „egyetemi város” Esztergom. Nem mintha most nem lenne az, hiszen a PPK Egyetemnek része a volt Tanítóképző Főiskola, a Gyakorló Iskola, és a két kollégium. Csak ezt kevesen tudják és hát nem polgármesteri intézkedés, hanem egyetemi fenntartóváltozás miatt következett be. Így ez nem elég, ennél több kell. Olyan, ami polgármesteri kezdeményezésre következik be. Még egy egyetemi kart is ide kell hozni, és ennek, ill. a politikai célok érdekében, semmi sem drága. Az ilyen célra elköltött milliárdokból nagyon sokáig, és jó színvonalon működtethetné a város nem csak a középfokú intézményeit. Az általános iskolák állapota is meglehetősen siralmas.
Ha tehát csak egy középfokú intézményt emelünk ki a sorból, az kevés. Ráadásul (bár az arányokat nem ismerem), a Szent István Gimnáziumba járó gyerekek közül bizonyára nem jelentős számú az esztergomi tanuló. Tudjuk, minél jobb egy iskola, annál távolabbról érkeznek oda a diákok. Amennyiben az „iskolavárosnak” mondott Esztergom középfokú intézményeinek megmentése a cél, már sokkal nagyobb a helyi érdekeltségű szülők száma. Az intézmények helyzetének rendezése, megmaradásának biztosítása érdekében minden bizonnyal rendkívül sok aláírás gyűjthető össze. A pedagógusok, diákok tiltakozása önmagában semmit sem ér. Ezt jól bizonyítják azok a kárba veszett megmozdulások, melyek több nagyváros jelentős iskolabezárásakor, átszervezésekor történtek. Meg kell kérdezni az embereket, miként vélekednek. Ha nem gyűjthető össze jelentős számú aláírás az intézmények megmentése érdekében, akkor ennyi volt és kész. Nincs tovább, nincs miről beszélni. Az a néhány száz ember, aki egy-egy intézmény megmaradásáért küzd, legalább tisztában lesz azzal, hogy nem érdemes tovább folytatni. Amennyiben viszont a többség aláírásával jelzi, hogy maradjanak meg a jelenlegi intézmények, akkor már van esély arra, hogy más irányt vegyen az intézmények további élete.
Ez talán feloltaná egyes képviselők agyában a villanyt, hogy másként kellene csinálni, mert Esztergom polgárainak jelentős többsége másként gondolja az intézmények működtetését. Az ma már kevés, hogy a testületben másként gondolkodók a kikapcsolt mikrofon mögött próbálnak érvényt szerezni igazuknak. Az intézmények érdekében tett javaslataikat, tiltakozásaikat senki sem hallja meg. Egyedüli ereje a nyilvánosságnak van!
Az elmúlt évek legnagyobb hibája: a kormány átgázolt mindenkin.Nem hallgatott senkire. Szembe ment mindenkivel, és nem állt szóba senkivel. Mi a párbeszédre alapozzuk oktatáspolitikánkat, így találjuk meg a legjobb megoldást, így lesz meg a cselekvéshez szükséges támogatás. Együtt többre jutunk.”
„Az iskola egyik fontos szerepe, hogy növelje azok lehetőségét a boldogulásra, a munkában való helytállásra, akik hátránnyal indulnak az életben. Ezért mi kiemelten támogatjuk a kistelepülések óvodáit, iskoláit, a kollégiumokat és a sajátos nevelési igényű gyermekekről gondoskodó intézményeket.”
(Fidesz - Magyar Polgári Szövetség választási programja - 2006)
Az írás mindenképpen nagyon fontos alapelveket tartalmaz, hiszen erre csak azt lehet mondani, hogy igen, ez így helyes. De mi történik az esztergomi mindennapok valóságában? Éppen az ellenkezője. Ezt csak az nem veszi észre, aki nem akarja.
Városunkban viszont:
Ki gázolt át mindenkin? – Tudjuk.
Ki nem hallgatott senkire? – Tudjuk.
Ki ment szembe mindenkivel? – Tudjuk.
Ki nem állt szóba senkivel? – Tudjuk.
Ebből következően az intézményi működtetés szégyenletes. Városi oktatáspolitikai koncepció? Ugyan már! Ilyen nem létezik. Rögtönzés, kapkodás, átgondolatlan intézkedések, a partnerek semmibe vétele jellemzi az egész folyamatot. Az önkormányzati szakbizottság légüres térben mozog, és gyakorlatilag súlytalan. Senki nem törődik azzal, hogy
érdemi viták, meghallgatások, egyeztetések történjenek a városi intézmények jövőjét illetően. Persze ügyesen minden le van „papírozva”, tehát látszólag rendben mennek a dolgok, csak éppen ténylegesen nem történik, mert nem történhet semmi. Ha ez egy olcsó kis színdarab lenne, akkor is rossz, de sajnos ez az esztergomi valóság.
A nemzet napszámosait láthatóan körbelengi a hatalomtól való félelem, a szolgalelkű megfelelni akarás és a ne szólj szám, nem fáj fejem struccpolitikája. Akik látják a hanyatlást, azok is szó nélkül, beletörődve nézik végig intézményük, önmaguk és eltorzult hivatásuk agóniáját. A hatalom pedig ezt teljes mértékben kihasználja. Amennyiben mégis valahol felüti a fejét az ellenkezés, a kritikus hang, akkor beindul a „gyalu”. No, és ahol „gyalulnak”, ott bizony „forgács” is van. Akkor jönnek az az átszervezések, bezárások, az elbocsátások. Természetesen ehhez a megfelelő vezetőt is oda kell ültetni, aki a piszkos munkát felvállalja. Az ilyen vezető viszont olyan segítőket keres maga mellé, akik ebben a tevékenységében támogatják őt. Így azok maradnak a pályán, akik jobb híján, a munkahelyhiány kényszerűsége miatt bizony alaposan felhígítják a helyi oktatás színvonalát.
Vajon mi a helyzet azokkal, akiknek szellemét nem tudta bevenni a sötétség? Talán túl nyersnek tűnhet, de ennek a körnek a felelőssége jóval nagyobb, mint a hatalom által sikeresen, lakájjá gyúrt napszámosoknak. Hiszen, akik képesek felismerni a bajt, azoknak erejükhöz mérten kötelességük lenne tenni ellene. Felelősek a hallgatásért, az elhallgatásért. Ez nem csupán a pedagógusokra, hanem a város értelmiségére is igaz.
Meg kellene szólalni, hogy most már tényleg ELÉG. Ennyi volt és ne tovább!
„Nincs új a nap alatt” – szokták mondani, és bizony sokszor ez teljesen igaz. Miközben évtizedek telnek el, a problémák gyakorta ismétlődnek, hasonlóak az ebből adódó konfliktusok, és sok esetben teljesen úgy oldjuk meg ezeket, mint pl. a rendszerváltás előtt. Tegyük hozzá, hogy gyakran éppen olyan rosszul, mint húsz, harminc évvel ezelőtt, sőt esetenként még rosszabbul. Biztosan közrejátszik ebben az is, hogy a döntéshozók milyen társadalmi közegben szocializálódtak, az adott időszaknak milyenek a lehetőségei, jogszabályi környezete, és természetesen az egyes egyének személyisége, világnézete, műveltsége stb.
Aki élt és dolgozott az elmúlt rendszerben az tudja, hogy a Kádár-rendszer abszolút infantilizálta az embereket. „Értetek, de nélkületek” – ez volt a kor jelszava. Ez azt jelentette, hogy „mi, a ti érdeketekben mindent megcsinálunk, de ti ne szóljatok bele semmibe”. Ezzel az állampolgárokat a gyermek szerepére korlátozták. „Mi tudjuk, hogy mire van szükségetek, mi eldöntjük, hogy mi a jó és mi a rossz nektek, éppen ezért teljesen felesleges a véleményeteket meghallgatni.” A rémisztő és megdöbbentő ebben az, hogy ma mindez mintha megismétlődne. Állítólag szabad állampolgárok vagyunk, és jogaink is vannak, de hogyan is lehet számon kérni az önkormányzaton a döntéseit? Szinte sehogy. Tudjuk, hogy a minket is érintő döntések hogyan és miért születnek? Nem. Vannak igazi jogaink arra, hogy eldöntsük, mi történik velünk? Állítólag vannak, de a gyakorlatban nem működnek. Sajnos többektől hallani, hogy „a város vezetése okozta a bajokat, oldják is meg.” Ez egy kényszerű, és helytelen gyerekmagatartás! Vannak jogaink, melyekkel élni kellene, és bizony felelősek vagyunk azért, ami körülöttünk történik.
Sajnos az emberek többsége úgy választ meg politikusokat, mint ahogyan a gyerekek szoktak emberek között választani. Az a nyerő, aki szépen mosolyog, udvarias, megnyerő a modora stb. Miről is beszél konkrétan? Az már szinte lényegtelen. Az egyszerű választópolgár feltételezi, hogy „egy ilyen kedves, mosolygós ember biztosan okos is, és tudja, hogy mit csinál”. Ráadásul, ha még olyan párthoz tartozik, amely ezt, vagy azt az elvet vallja, akkor már semmi sem gátolja meg abban, hogy rá adja a szavazatát. De valójában lehet tudni előre, melyik politikus, mit fog csinálni? Nem. Igaz, hogy nyugaton sem egészen azt csinálják a politikusok, amit ígérnek, de lehet sejteni, hogy egy szocialista mást fog csinálni, mint pl. egy kereszténydemokrata. Nálunk ez teljesen szerencse kérdése. Ki gondolta volna, hogy egy olyan párt színeiben induló polgármester, amely párt többek között a demokratizmust, a szociális érzékenységet, a keresztényi erkölcsiséget, az egészségügy fontosságát, az iskolarendszer megmentését, a privatizáció visszafogását stb. tűzi zászlajára, egy teljesen más utat fog követni. Mi több egy antidemokratikus, neoliberális politikába fog.
Talán az emberek lassan elkezdik érezni, hogy mégiscsak van valami hatalmuk és felelősségük. Talán rájövünk, hogy a választási jog mégiscsak egy nagy kincs, amit eddig elherdáltunk, mert összevissza szavaztunk és hittünk a hamis prófétáknak. Talán egy kicsit jobban odafigyel mindenki, hogy kire adja le szavazatát. Bár ma akkora a pártok közötti gyűlölködés, hogy a tisztánlátást ez erősen korlátozza. Ma sokan szinte vallásos hittel bíznak az egyik, vagy a másik párt által indított képviselőben. Ez nagy baj, ami megint nem egy felelős magatartás, hanem infantilizmus.
Azért vannak jelek, hogy az emberek jobban bele szeretnének gondolni a dolgokba. Ilyenek az aláírásgyűjtések, a népszavazások, amelyek persze eddig elég ügyetlenül működtek, de mégiscsak próbálkozások a felelős politizálásra. Talán a képviselők egy része kezdi megérteni, hogy nem tehet meg tetszése szerint bármit. Igenis komolyan kell venniük a kapott megbízásukat, az eddiginél sokkal jobban oda kell figyelniük a város, és az ott élők érdekeire. De sajnos a politikusoknak nehéz kibújni a bőrükből, kiszabadulni a magán- és pártérdekek szövevényéből. Sokan próbálják majd továbbra is folytatni álságos, mézes-mázos retorikába burkolt, önmentő, ravaszkodó, a város érdekeit semmibe vevő játékaikat.
A demokratikus és jogszabályi lehetőségeket felhasználva meg kellene mutatni, hogy a város lakosságának jelentős része nem ért egyet az itt folyó politikával. Talán ez elgondolkoztatja azon képviselőket is, akik eddig csak a gombot nyomogatták, és szinte vakon szavaztak meg olyan előterjesztéseket, melyek finoman szólva nem a valóságot tükrözték. Ha pl. a XXI. században egy arab sejket aláírásgyűjtéssel rá lehetett kényszeríteni arra, hogy megmásítsa döntését, akkor talán a 3194 magyar település polgármesterei közül legalább egyet, döntéseinek átgondolására lehetne késztetni.
Azért egy dolgot jó lenne szem előtt tartani még akkor is, ha az indulatokat az István Gimnázium körül kibontakozott jogos aggodalmak váltották ki. NEM EGY intézmény megmentéséről van szó, hanem a meglévő közoktatási intézmények normális működtetését kell elérni! Mielőbb véget kell vetni az áldatlan állapotoknak és békén kell hagyni az intézményeket!
Emlékezzünk csak polgármesterünk intézményi cselekedeteire:
- a Balassa Általános Iskola botrányos és indokolatlan bezárására és a József A. Iskolába történő beolvasztására (Tudjuk, hogy akkoriban éppen ki volt a József A. Iskola igazgatónője – bizony, a jó édes anyukája!) Ne feledjük el azt sem, hogy néhány éve az általános iskola igazgatói posztján milyen botrányosan történt a váltás! Akkor sokan azt gondolták, csak ott és akkor fordulhatott elő ilyen. A módszer szinte teljesen az volt, mint az István esetében, csak sajnos ez nem került bele a hírekbe. (A viharok a mai napig szemernyit sem csitultak a tantestületben!);
- A Hell bezárására (Az önkormányzat vezére az üres frázisokon kívül semmit sem tett annak érdekében, hogy megmentse az intézményt! Nem is akarta. Már akkor az járhatott a fejében, mennyi pénzért tudja majd eladni az épületet. Az „eladó” táblát azonnal kitette, de komoly vevő nem akadt rá.);
- az országosan is jó hírű Közgáz eltüntetésére és egy névtelen szakmunkásképző intézetbe (Kereskedelmi) történő beolvasztására (a jogos sebek a mai napig nem gyógyultak be sem a tanulók, sem pedig a két tantestület között),
Mi jön (jöhet) még?
- Az Arany J. Általános iskola fenntartásának „átjátszása” az egyháznak,
- az egyetlen városi fenntartású kollégium bezárása, és átjátszása az egyházi egyetemnek,
- az István és a Bottyán eltüntetése, és várhatóan átjátszása az egyházi egyetemnek (Ha egy új név alatt két intézmény egyesítenek, akkor mindkét iskola identitása megszűnik. Lásd Közgáz és Kereskedelmi összevonását. A recept ugyan az, és az így összekotyvasztott ételt próbálják lenyomni az emberek torkán! Évtizedek kellenek ahhoz, hogy az identitás újra kiépüljön, csak hát ez már egyáltalán nem fog hasonlítani az eredetire.)
- a Petőfi Általános Iskola egyházi fenntartásba való átjátszásának szándéka a vele egy épületben lévő Kolping Szakiskolával, még most sem került le a napirendről.
Kell ennél több bizonyíték ahhoz, hogy valamit tenni kell az intézmények normális fenntartása érdekében? És mindez csak egyetlen ember rövid, néhány éves pályafutása alatt történt!
Az ablakon kidobott milliárdok évtizedekre biztosítanák az intézmények elfogadható fenntartását. Az emberek döntő többsége minden bizonnyal egy élhető, és élni hagyó Esztergomot szeretnének, amely egyházi, kulturális központ és valódi iskolaváros. Nem kell ide Las Vegas szállodákkal, kaszinókkal és az ezzel járó kavalkáddal, cirkusszal! Egy ilyen városban a helyi lakosok bizony nem arról híresek, hogy ők is jómódban élnek. A gazdagok nem a helyi lakosok soraiból kerülnek ki, hanem kényszerű elszenvedői az ezzel járó zűrzavarnak. A befolyó pénzek pedig nem a települést gazdagítják, hanem csak egy szűk, kiválasztott kört, akiknek semmi közük sincs a település életéhez. Úgy gondolom, hogy a többség nem ilyen „gyarapodást” képzel el Esztergomnak. Nem pártvezéreknek kell írogatni. Ez még soha, sehol sem mentett meg egyetlen intézményt sem a bezárástól, átszervezéstől. A tüntetés „hatóereje” is csak 3 napig tart. No meg valljuk be, nem vagyunk egy tüntető nemzet. Az emberek véleményét, aláírását kell összegyűjteni a megmaradt iskolák, intézmények megtartása, fenntartása érdekében. Talán még nem késő!
Ha iskoláról van szó, egy „hibát” mindig elkövetnek a Tisztelt Fórumozók. Mégpedig azt, hogy próbálnak pedagógiai szempontokat felsorakoztatni annak érdekében, hogy egy intézmény továbbra is működjön. Azért idézőjeles a „hiba” szó, mivel valójában ez a helyes és követendő eljárás. De nem Esztergomban! Itt a dolgok teljesen másképp működnek, a döntéshozók gondolatai pedig csak egy irányba mutatnak. Ez nem más, mint a pénz és a politika! Ez az alfája és az ómegája mindennek. Szegény Stróbl igazgató úr hiába emelte az István Gimnáziumot az ország 10 legjobb gimnáziuma közé. Nem számított akkor sem, most pedig már végképp nem.
A város (csak jogi értelemben vett) első embere még kezdő polgármester korában többek füle hallatára már akkor egy fontos kijelentést tett, aminek valódi értelmét sajnos sokan elengedték a fülük mellett. Azt mondta, hogy számára nem számít az, hogy ki milyen szakmai munkát végez, adott esetben milyen igazgatói pályázatot ír. Egyébként is, pályázatot lehet íratni is, meg másolni is. Csak az számít, hogy van-e bizalom a vezető iránt, vagy nincs.
Erre csak azt lehet mondani, hogy ehhez a kijelentéséhez következetesen tartotta magát eddigi pályafutása alatt. Hiába ír itt valaki pedagógiai nagydoktorinak beillő igazgatói pályázatot, hiába támogatja őt mindenki, nem számít. Csak a bizalom a fontos! Azokat a pedagógusokat sajnálom, akik komolyan veszik a hivatásukat, egy adott intézmény fejlődését és úgy gondolják, képesek lennének tenni is ezért, ha vezetői pozíciót kapnak. Sajnos kárba veszett energia! A „kártyalapok” előre ki vannak osztva. A döntéshozók hozzá nem értése félelmetes szintet ért el!
Az István összeolvasztása a Bottyánnal pedig egyenesen katasztrofális. Még a Dobóval való „házasságot” valahogy le lehetett volna nyomni a pedagógusok, szülők és nem utolsó sorban a tanulók torkán (erről néhány éve már volt is szó), de a Bottyánt már aligha lehet. Egyes meg nem erősített hírek szerint, ma már 4-es általános iskolai átlaggal is bekerülhet valaki az Istvánba. Néhány éve ez 4,8 körül mozgott! De a Bottyán szintjére konvergáló István így könnyebben integrálható lesz a szakközépiskolába. Most veszem észre, hogy magam is abba a „hibába” esek, hogy ész érveket próbálok keresni az integráció ellen. Pedig nem szabad. A pénz, és az ezzel erős szövetségben álló politikai akarat számít. Semmi más.
„Elit” gimnázium létrehozása az összeolvasztott két intézményben? Igen. Miért? A válasz nagyon egyszerű. Mert a grátisz kapott több milliárd forintért ide költöző egyházi fenntartású egyetemnek kell egy gyakorló gimnázium. Kap még majd egy szépen felújított „elit” gimnáziumot is. Nem elég neki egy felújításra váró volt Medicor épület, nem elég neki egy felújított kollégium, még egy felújított gimnáziumot is fog kapni! Ez baráti áron is közelít az 5 milliárdhoz! És ez mind, mind csak úgy „isten fizesse meg” alapon az egyháznak. No comment. Ha valaki joggal felteszi a kérdést, hogy: - Mire fel ez a nagy adakozás? - Nos, minden valószínűség szerint legalább két alapvető oka van. Az egyik a középfokú intézmények fenntartásától való megszabadulás, a másik pedig, a közelgő választások. És nagyon nem mindegy, hogy a választási plakáton mi lesz felírva! Vagyis megint csak ott tartunk, mint régen, nagyon régen. Amitől mindenki szabadulni szeretett volna a „rendszerváltást” követően. Attól, hogy politikai szempontok miatt minden másként gondolkodót üldözzenek, és ellenségnek tekintsenek. Megszoksz vagy megszöksz. Nem gond, ha elköltözik egy másként gondolkodó. Jönnek, ill. betelepítenek a helyére olyan „elvbarátokat”, akik lelkiismeret furdalás nélkül mindent meg fognak tenni azért, hogy a letelepedésért és a zsíros állás fejében hűségükről biztosítsák az uralkodót. Te jó Ég! Csak nem visszautaztunk az időben? Sajnos nem, ez a valóság.
Mi lenne, ha Szent István Gimnázium megszűnne? Ma van egyáltalán különösebb hírértéke annak, ha egy iskola bezár: na és? Amikor manapság a tanárok megbecsülése a nulla felé tendál? Amikor egy 400 éves iskola tanulóinak és szüleinek tiltakozását egyes képviselők hümmögéssel, fölényeskedéssel kezelik? Őket nem fogja érdekelni, ha egy nagyhírű, magas szakmai színvonalú gimnázium megszűnik. Illetve lehet, hogy ez lesz az iskola veszte. Egy nagy, mély gyökerű „tölgyfát” akarnak kitépni a földből, kerül, amibe kerül. Nincs szükség egy olyan intézményre, melynek tradíciói vannak, hagyományai, dinasztiái, családias légköre, múltja sok-sok emlékkel és történettel, évkönyvekkel, tablókkal. Ez ingerli leginkább a képviselők egy részét. Ha be fogják zárni, akkor bezárják. Nem fordulhat elő? Ugyan már. Naivitás így gondolkodni. Az eddigi intézményi döntések tapasztalatai alapján sajnos nagyon is előfordulhat!
Az indokok előre borítékolva vannak. Már annak okán is, hogy a gimnázium szinte önmaga megmaradása ellen dolgozik. Nem azért mert ezt szeretné, hanem ilyen „pályára” állították. Lehet, hogy kezdetben nem így szerették volna megoldani az ügyet, de a hógolyóból tényleg lavina lett. Ez egy önmagát gerjesztő folyamat, ami nagyon rossz irányba halad és úgy tűnik, megállíthatatlan. Egy hasonlattal élve ez olyan, mint mikor egy autóbusz motorját – amely eddig nagyon jól működött – „megpiszkálják”. Például kicserélik a vezérlést, amely az eddigi szabályozott működést alaposan megzavarja. Rángatni kezd a motor, és a rezgések miatt néhányan kiesnek a buszból, vagy önként kiszállnak, mert nem bírják tovább. Azok, akik eddig fel akarták tenni gyermeküket a buszra, látva ezt a bizonytalanságot, már el is megy a kedvük attól, hogy gyermeküket felültessék egy ilyen bizonytalanul működő járműre. De mostanra már nem elég a motor megpiszkálása, az egész intézménytől meg kell szabadulni. Csak valami frappáns, könnyen védhető indokot kell találni. Hozzunk létre egy elit gimnáziumot! Hogy ne kerüljön sokba, no meg az indokláshoz is éppen elég, ha csak egy osztály indul. Nagy ötlet! Az, hogy melyik gimnázium kapja a megtisztelő megbízatást, szinte sejthető. Egy „vihar vert” gimnázium minden bizonnyal képtelen ennek az elvárásnak megfelelni. Gyakorlatilag ellehetetlenítik a Szent István Gimnáziumot, így most (akarva, akaratlanul) saját maga alatt vágja a fát. A szülő pedig oda viszi a gyermekét – és a pedagógus is ott szeret tanítani – ahol stabil, jól felkészült tanári testület működik. Valójában tehát azért fog megszűnni a Szent István Gimnázium, mert a tőle elvárt feladatainak nem tud megfelelni, így csökken a tanulólétszám, ezért drága a működtetés, és így tovább. Egy csapásra tehát több legyet is ütnek. Nem kell tovább foglalkozni egy ilyen „problémás” intézménnyel, nincs elhelyezési gond, mivel nem kell külön épület a gimnáziumnak (hiszen a Dobó befogadja az „elit” részébe az Istvánosokat), az Arany J. Ált. Iskola helyzete is megoldódik.
A képlet tehát nagyon egyszerű. Középfokon a városnak marad egy szakképző iskolája és egy gimnáziuma. Egy szakképző? Igen. Integrált oktatási központot hoznak majd létre a szakképző iskolákból (Kereskedelmi, Bottyán, később a Szakmunkásképző). Mit jelent ez? Nagy létszámú „Tanulógyárat”! Majd az „A” osztálytól „G” osztályig képzik a bolti eladókat, a szakácsokat, pincéreket, „H” osztálytól „K”-ig a számítás-technikusokat, adminisztrátorokat, stb., stb. Integrált oktatási központ a megtakarítás érdekében. Már csak ez hiányzott! Jön újra a mennyiségi képzés, a hagyományos pedagógiát pedig ki lehet dobni az ablakon. Tanár sem kell, minek. A szakoktatók megmutatják, merre forog a csavar, hogy működik a pénztárgép, melyik a fakanál, a többi ismeret meg teljesen feleslegesen terhelné a gyereket. A minőség már csak egy szűk elitréteget fog érinteni. A többségnél csak a mennyiségi szempontok, és a minél kevesebb ráfordítás a fontos. Ez lesz az igazi szép új világ. Huxley kiütéssel győzött! Annyira azért nem okosak vezetőink, hogy valami új dolgot találjanak ki. Számítógépes nyelven szólva: Debrecen – Másolás, Esztergom – Beillesztés (Lásd a főtér átalakítása, az üresen tátongó mélygarázs, a bezárt és átszervezett intézmények, egyetemi város stb.) Látható tehát, hogy nem csak a Szent István Gimnáziumról van itt szó! Igaz, az állandósult problémák, ill. kiemelt helyzete miatt ennek van hírértéke. Pedig nagyon jó lenne a helyi intézményrendszert összefüggésében kezelni.
A jelenlegi vezetésnek (ki nem mondottan) az a célja, hogy az intézmények közül, amit csak lehet egyházi fenntartásba „nyomjon” át, amit nem tud, azt összevonja, megszünteti, átszervezi, és a megmaradókat pedig minimális költségen működteti. Eközben ne feledjük el azt sem, hogy milliárdokat költ el „grátisz” csak azért, hogy a következő választási évben elmondhassa, hogy az ő vezetése idején lett „egyetemi város” Esztergom. Nem mintha most nem lenne az, hiszen a PPK Egyetemnek része a volt Tanítóképző Főiskola, a Gyakorló Iskola, és a két kollégium. Csak ezt kevesen tudják és hát nem polgármesteri intézkedés, hanem egyetemi fenntartóváltozás miatt következett be. Így ez nem elég, ennél több kell. Olyan, ami polgármesteri kezdeményezésre következik be. Még egy egyetemi kart is ide kell hozni, és ennek, ill. a politikai célok érdekében, semmi sem drága. Az ilyen célra elköltött milliárdokból nagyon sokáig, és jó színvonalon működtethetné a város nem csak a középfokú intézményeit. Az általános iskolák állapota is meglehetősen siralmas.
Ha tehát csak egy középfokú intézményt emelünk ki a sorból, az kevés. Ráadásul (bár az arányokat nem ismerem), a Szent István Gimnáziumba járó gyerekek közül bizonyára nem jelentős számú az esztergomi tanuló. Tudjuk, minél jobb egy iskola, annál távolabbról érkeznek oda a diákok. Amennyiben az „iskolavárosnak” mondott Esztergom középfokú intézményeinek megmentése a cél, már sokkal nagyobb a helyi érdekeltségű szülők száma. Az intézmények helyzetének rendezése, megmaradásának biztosítása érdekében minden bizonnyal rendkívül sok aláírás gyűjthető össze. A pedagógusok, diákok tiltakozása önmagában semmit sem ér. Ezt jól bizonyítják azok a kárba veszett megmozdulások, melyek több nagyváros jelentős iskolabezárásakor, átszervezésekor történtek. Meg kell kérdezni az embereket, miként vélekednek. Ha nem gyűjthető össze jelentős számú aláírás az intézmények megmentése érdekében, akkor ennyi volt és kész. Nincs tovább, nincs miről beszélni. Az a néhány száz ember, aki egy-egy intézmény megmaradásáért küzd, legalább tisztában lesz azzal, hogy nem érdemes tovább folytatni. Amennyiben viszont a többség aláírásával jelzi, hogy maradjanak meg a jelenlegi intézmények, akkor már van esély arra, hogy más irányt vegyen az intézmények további élete.
Ez talán feloltaná egyes képviselők agyában a villanyt, hogy másként kellene csinálni, mert Esztergom polgárainak jelentős többsége másként gondolja az intézmények működtetését. Az ma már kevés, hogy a testületben másként gondolkodók a kikapcsolt mikrofon mögött próbálnak érvényt szerezni igazuknak. Az intézmények érdekében tett javaslataikat, tiltakozásaikat senki sem hallja meg. Egyedüli ereje a nyilvánosságnak van!
„Párbeszéd és közös döntés a közoktatásban
Az elmúlt évek legnagyobb hibája: a kormány átgázolt mindenkin. Nem hallgatott senkire. Szembe ment mindenkivel, és nem állt szóba senkivel. Mi a párbeszédre alapozzuk oktatáspolitikánkat, így találjuk meg a legjobb megoldást, így lesz meg a cselekvéshez szükséges támogatás. Együtt többre jutunk.”
„Az iskola egyik fontos szerepe, hogy növelje azok lehetőségét a boldogulásra, a munkában való helytállásra, akik hátránnyal indulnak az életben. Ezért mi kiemelten támogatjuk a kistelepülések óvodáit, iskoláit, a kollégiumokat és a sajátos nevelési igényű gyermekekről gondoskodó intézményeket.”
(Fidesz - Magyar Polgári Szövetség választási programja - 2006)
Az írás mindenképpen nagyon fontos alapelveket tartalmaz, hiszen erre csak azt lehet mondani, hogy igen, ez így helyes. De mi történik az esztergomi mindennapok valóságában? Éppen az ellenkezője. Ezt csak az nem veszi észre, aki nem akarja.
Városunkban viszont:
Ki gázolt át mindenkin? – Tudjuk.
Ki nem hallgatott senkire? – Tudjuk.
Ki ment szembe mindenkivel? – Tudjuk.
Ki nem állt szóba senkivel? – Tudjuk.
Ebből következően az intézményi működtetés szégyenletes. Városi oktatáspolitikai koncepció? Ugyan már! Ilyen nem létezik. Rögtönzés, kapkodás, átgondolatlan intézkedések, a partnerek semmibe vétele jellemzi az egész folyamatot. Az önkormányzati szakbizottság légüres térben mozog, és gyakorlatilag súlytalan. Senki nem törődik azzal, hogy
érdemi viták, meghallgatások, egyeztetések történjenek a városi intézmények jövőjét illetően. Persze ügyesen minden le van „papírozva”, tehát látszólag rendben mennek a dolgok, csak éppen ténylegesen nem történik, mert nem történhet semmi. Ha ez egy olcsó kis színdarab lenne, akkor is rossz, de sajnos ez az esztergomi valóság.
A nemzet napszámosait láthatóan körbelengi a hatalomtól való félelem, a szolgalelkű megfelelni akarás és a ne szólj szám, nem fáj fejem struccpolitikája. Akik látják a hanyatlást, azok is szó nélkül, beletörődve nézik végig intézményük, önmaguk és eltorzult hivatásuk agóniáját. A hatalom pedig ezt teljes mértékben kihasználja. Amennyiben mégis valahol felüti a fejét az ellenkezés, a kritikus hang, akkor beindul a „gyalu”. No, és ahol „gyalulnak”, ott bizony „forgács” is van. Akkor jönnek az az átszervezések, bezárások, az elbocsátások. Természetesen ehhez a megfelelő vezetőt is oda kell ültetni, aki a piszkos munkát felvállalja. Az ilyen vezető viszont olyan segítőket keres maga mellé, akik ebben a tevékenységében támogatják őt. Így azok maradnak a pályán, akik jobb híján, a munkahelyhiány kényszerűsége miatt bizony alaposan felhígítják a helyi oktatás színvonalát.
Vajon mi a helyzet azokkal, akiknek szellemét nem tudta bevenni a sötétség? Talán túl nyersnek tűnhet, de ennek a körnek a felelőssége jóval nagyobb, mint a hatalom által sikeresen, lakájjá gyúrt napszámosoknak. Hiszen, akik képesek felismerni a bajt, azoknak erejükhöz mérten kötelességük lenne tenni ellene. Felelősek a hallgatásért, az elhallgatásért. Ez nem csupán a pedagógusokra, hanem a város értelmiségére is igaz.
Meg kellene szólalni, hogy most már tényleg ELÉG. Ennyi volt és ne tovább!
„Nincs új a nap alatt” – szokták mondani, és bizony sokszor ez teljesen igaz. Miközben évtizedek telnek el, a problémák gyakorta ismétlődnek, hasonlóak az ebből adódó konfliktusok, és sok esetben teljesen úgy oldjuk meg ezeket, mint pl. a rendszerváltás előtt. Tegyük hozzá, hogy gyakran éppen olyan rosszul, mint húsz, harminc évvel ezelőtt, sőt esetenként még rosszabbul. Biztosan közrejátszik ebben az is, hogy a döntéshozók milyen társadalmi közegben szocializálódtak, az adott időszaknak milyenek a lehetőségei, jogszabályi környezete, és természetesen az egyes egyének személyisége, világnézete, műveltsége stb.
Aki élt és dolgozott az elmúlt rendszerben az tudja, hogy a Kádár-rendszer abszolút infantilizálta az embereket. „Értetek, de nélkületek” – ez volt a kor jelszava. Ez azt jelentette, hogy „mi, a ti érdeketekben mindent megcsinálunk, de ti ne szóljatok bele semmibe”. Ezzel az állampolgárokat a gyermek szerepére korlátozták. „Mi tudjuk, hogy mire van szükségetek, mi eldöntjük, hogy mi a jó és mi a rossz nektek, éppen ezért teljesen felesleges a véleményeteket meghallgatni.” A rémisztő és megdöbbentő ebben az, hogy ma mindez mintha megismétlődne. Állítólag szabad állampolgárok vagyunk, és jogaink is vannak, de hogyan is lehet számon kérni az önkormányzaton a döntéseit? Szinte sehogy. Tudjuk, hogy a minket is érintő döntések hogyan és miért születnek? Nem. Vannak igazi jogaink arra, hogy eldöntsük, mi történik velünk? Állítólag vannak, de a gyakorlatban nem működnek. Sajnos többektől hallani, hogy „a város vezetése okozta a bajokat, oldják is meg.” Ez egy kényszerű, és helytelen gyerekmagatartás! Vannak jogaink, melyekkel élni kellene, és bizony felelősek vagyunk azért, ami körülöttünk történik.
Sajnos az emberek többsége úgy választ meg politikusokat, mint ahogyan a gyerekek szoktak emberek között választani. Az a nyerő, aki szépen mosolyog, udvarias, megnyerő a modora stb. Miről is beszél konkrétan? Az már szinte lényegtelen. Az egyszerű választópolgár feltételezi, hogy „egy ilyen kedves, mosolygós ember biztosan okos is, és tudja, hogy mit csinál”. Ráadásul, ha még olyan párthoz tartozik, amely ezt, vagy azt az elvet vallja, akkor már semmi sem gátolja meg abban, hogy rá adja a szavazatát. De valójában lehet tudni előre, melyik politikus, mit fog csinálni? Nem. Igaz, hogy nyugaton sem egészen azt csinálják a politikusok, amit ígérnek, de lehet sejteni, hogy egy szocialista mást fog csinálni, mint pl. egy kereszténydemokrata. Nálunk ez teljesen szerencse kérdése. Ki gondolta volna, hogy egy olyan párt színeiben induló polgármester, amely párt többek között a demokratizmust, a szociális érzékenységet, a keresztényi erkölcsiséget, az egészségügy fontosságát, az iskolarendszer megmentését, a privatizáció visszafogását stb. tűzi zászlajára, egy teljesen más utat fog követni. Mi több egy antidemokratikus, neoliberális politikába fog.
Talán az emberek lassan elkezdik érezni, hogy mégiscsak van valami hatalmuk és felelősségük. Talán rájövünk, hogy a választási jog mégiscsak egy nagy kincs, amit eddig elherdáltunk, mert összevissza szavaztunk és hittünk a hamis prófétáknak. Talán egy kicsit jobban odafigyel mindenki, hogy kire adja le szavazatát. Bár ma akkora a pártok közötti gyűlölködés, hogy a tisztánlátást ez erősen korlátozza. Ma sokan szinte vallásos hittel bíznak az egyik, vagy a másik párt által indított képviselőben. Ez nagy baj, ami megint nem egy felelős magatartás, hanem infantilizmus.
Azért vannak jelek, hogy az emberek jobban bele szeretnének gondolni a dolgokba. Ilyenek az aláírásgyűjtések, a népszavazások, amelyek persze eddig elég ügyetlenül működtek, de mégiscsak próbálkozások a felelős politizálásra. Talán a képviselők egy része kezdi megérteni, hogy nem tehet meg tetszése szerint bármit. Igenis komolyan kell venniük a kapott megbízásukat, az eddiginél sokkal jobban oda kell figyelniük a város, és az ott élők érdekeire. De sajnos a politikusoknak nehéz kibújni a bőrükből, kiszabadulni a magán- és pártérdekek szövevényéből. Sokan próbálják majd továbbra is folytatni álságos, mézes-mázos retorikába burkolt, önmentő, ravaszkodó, a város érdekeit semmibe vevő játékaikat.
A demokratikus és jogszabályi lehetőségeket felhasználva meg kellene mutatni, hogy a város lakosságának jelentős része nem ért egyet az itt folyó politikával. Talán ez elgondolkoztatja azon képviselőket is, akik eddig csak a gombot nyomogatták, és szinte vakon szavaztak meg olyan előterjesztéseket, melyek finoman szólva nem a valóságot tükrözték. Ha pl. a XXI. században egy arab sejket aláírásgyűjtéssel rá lehetett kényszeríteni arra, hogy megmásítsa döntését, akkor talán a 3194 magyar település polgármesterei közül legalább egyet, döntéseinek átgondolására lehetne késztetni.