Sajnos a gimnázium kálváriája olyan, mint mikor valaki rosszkor van rossz helyen. Az egyenként kisebb jelentőségű problémák, a véletlenül bekövetkező események egymást erősítve hozták létre a mai katasztrofális helyzetet. Amennyiben pl. a Kereskedelmi Iskola maradt volna a régi épületében utolsóként, akkor minden bizonnyal hasonló sorsra jutott volna, mint most a gimnázium. Emlékezzünk csak! Régebben szó volt arról, hogy a Kereskedelmi Iskola költözik Kertvárosba! De ebből nem lett semmi, mert nem akart kimenni. A gimnáziumnak - mivel ő maradt utoljára a régi épületében - már nem volt sok választása a költözést illetően. Ígérvény született arról - ez a város nem szűkölködik ígérvényekben -, hogy a Szent István Gimnázium részére felújítják a volt Balassa Általános Iskola épületét. Ráadásul igen szép építészeti látványtervek készültek az így létrejövő majdani épületről. Igen ám, csak éppen addigra a pénzt már más célokra költötték el. Még egy alkalommal a Balassa romos épületét felajánlották a gimnáziumnak beköltözés céljából, de érthető okok miatt ezt elutasították a szülők, pedagógusok egyaránt. (Utólag persze könnyű okosnak lenni, de lehet, hogy jobb taktika lett volna beköltözni ide, mint Kertvárosba kiköltözni.) A gimnázium új épületének létrehozásához szükséges pénz viszont elfogyott. Azt kb. tudjuk, hogy mire fordítódott, viszont az is igaz, hogy ebben közrejátszott az is, hogy a volt Hell épületének, no meg a Kereskedelmi Iskola épületének felújítása az előirányzott költségeket jócskán meghaladták.
Az ezt követő kijelentések, cikkek, tiltakozások, adok-kapok után beindult a lavina. Sajnos hajlamos a Képviselőtestület vezetője gyakran elfelejteni, hogy egy hiteles, szakmailag jól felkészült intézményvezető mindig is az intézménye céljait tartja elsődlegesnek még akkor is, ha ez az önkormányzat érdekeit sérti. Az iskolaigazgató nem a polgármester „bizalmasa", hanem az intézmény szakmai és munkajogi vezetője. Nem csoda hát, hogy olyan ember kellett vezetőnek, aki a jogot és a szakmát sutba dobva a polgármester bizalmát élvezi, és ezt mindenek fölé helyezi. Sajnos mára már az események odáig jutottak, hogy a jelenlegi viszonyok mellett szinte visszafordíthatatlanok úgy munkajogi, mint pedagógiai, erkölcsi szempontból egyaránt. A Bottyánnal való összeolvadás gyakorlatilag megadja a kegyelemdöfést a gimnáziumnak. Az „elit" gimnázium létrehozása csak üres szólam, politikai blöff, és csak a jámbor választópolgárok megnyugtatását szolgálja. Nincs belső szakmai, pedagógiai tartalma, nem is ezt a célt szolgálja.
Amennyiben mégis sikerülne a gimnázium önállóságát meghagyni, megvédeni, a jelenlegi intézményvezető azonnali leváltása esetén is hosszú évekbe telik, mire gyógyulni kezdenének a sebek. Hiszen pl. a sok újonnan felvett (és nem biztos, hogy szakmailag kellően felkészült) pedagógust is valamilyen indokból el kellene bocsátani! Ami persze újabb munkajogi perek kiindulópontja lehet. A szülők bizalmának visszaszerzése még ennél is nehezebb feladat! A gimnázium megmaradása esetén legalább van rá remény, és ez a fontos.
Csak egy új városvezető, vezetés lenne képes arra, hogy megállítsa a város intézményeinek erózióját és véget vessen az átgondolatlan, autokrata irányításnak. Megtartja, megóvja a jelenlegi intézményeit - amibe a Szent István Gimnázium is bele tartozik - és hagyja őket tisztességesen, szakmájukat értő, szerető módon dolgozni a jövendő nemzedék érdekében.
Az ember reménykedik abban, hogy ez a „gödör” alja, innen csak felfelé vezethet az út. De nem. Sajnos nincs így. Félő, hogy ennél még lejjebb kerülhet a gimnázium sorsa. Ne feledjük, hogy néhányan vannak olyanok, akik úgy vélik: „Minél rosszabb, annál jobb. Csak ezt az egy évet kell valahogy kibekkelni, aztán már a Bottyánnal való összevonásnak semmi sem állhatja útját.” Ebbe a sorba tehát bármilyen hajmeresztő, jogszabálysértő megoldás bele fér. A taktika az időhúzásról szól, nem pedig a nevelésről, oktatásról. A gyerek érdeke mellékes, a politikai megfontolások az elsődlegesek. Ebbe illeszkedik a kirúgott pedagógusok ügye is. Perelni fognak, ez szinte biztos. Kb. egy év múlva döntés is születik az ügyben a különféle halasztási trükkökkel együtt. Nem szeretnék prejudikálni, de nagy valószínűséggel a pedagógusok meg is nyerik a pert. Így majd vissza kell helyezni őket az állásukba, ha kérik. No és ekkor jön az ügyes csavar a dologba. Nem lesz hová visszahelyezni őket! Ha a Szent István Gimnázium jogutód nélkül megszüntetésre kerül és pl. „Szent M. Tamás Gimnázium és Szakközépiskola” néven fut tovább, akkor nincs meg az eredeti iskola, amelyben továbbra is dolgozhatnak. Hátborzongató, de ki van ez találva! Annak a néhány pedagógusnak, aki perelt, visszamenőleg kifizetik a bérét, na bumm. Pénzhez jut, de álláshoz nem. Van itt pénz, csak arra nem, amire kellene! (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a város közintézményeit a napokban keresik fel az illetékes szakemberek azért, hogy lekössék a gáz-, víz-, vagy éppen a villanyszolgáltatást. Ilyen még nem volt a városban. Itt tartunk! No comment.)
Amit viszont nem szabad elfelejtenünk: Nem csak a Szent István Gimnázium megmaradásáról van szó! Most itt a legélesebb az ellenállás, a leginkább szembetűnő a jogtiprás, de más középfokú intézmények esetében is sok a gond. A Bottyán Iskola is zátonyra fog futni az összevonás miatt. Már most nagy a riadalom az intézményben, csak éppen még reménykednek valamiben, ami várhatóan sosem jön el. Úgy vélik, ha hallgatnak, talán megússzák a dolgot. De ez a tapasztalatok szerint nincs így. A város egyetlen kollégiuma már léket kapott és már süllyed. A Dobó is recseg, ropog a várható József A. Általános Iskolával való „házassága” miatt. Amennyiben valamilyen csoda folytán mégis megmaradna a gimnázium, akkor ennek a jelenlegi vezetés mellett iszonyatos ára lesz a többi intézményre nézve. A gimnázium megmentésére irányuló stratégia helyes, de a taktikai megfontolásokon változtatni kellene. Minden intézmény megmaradását kellene zászlóra tűzni! Ha valahol, akkor itt igaz, hogy: Egy a zászló és egy a tábor! De nem csupán önmaga fennmaradásáért, hanem a jövendő nemzedékért, az iskolavárosért!
A kötvénykibocsátás lényege az, hogy az önkormányzatok forráshiányos gazdálkodásukat ezzel a pénzszerzési módszerrel próbálják meg stabilizálni, jobb esetben dinamizálni. A kötvény olyan hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, amellyel a kibocsátó arra kötelezi magát, hogy a pénzt, illetve annak előre meghatározott kamatát a megjelölt időben a hitelezőnek megfizeti. Az önkormányzati kötvénykibocsátás jelenleg – a szabad piaci jegyzés hiánya miatt – zártkörűen valósulhat meg. Ez azt jelenti, hogy a kötvénykibocsátást elnyerő pénzintézet és annak szakosított intézményei jegyzik le az önkormányzat kötvényeit.
De mit is jelent az önkormányzati kötvénykibocsátás?
Az önkormányzatok számára jelenleg két lehetőség biztosított külső forrás bevonására: a hitelfelvétel és a kötvénykibocsátás.
– A hitel felvétele célhoz kötött, míg a kötvénykibocsátásból származó összeg esetében nincs felhasználási kötöttség;
– A hitelfelvételhez kell önerő, míg a kötvénykibocsátáshoz nem kell önerő;
– A kötvény törlesztési feltételei rugalmasabbak; – Kötvény kibocsátásakor nem szükséges jelzálogfedezetet biztosítani;
– A kötvénykibocsátás nem tartozik a közbeszerzési törvény hatálya alá, ezért a kibocsátás átfutási ideje lényegesen rövidebb;
– A hitelfelvétel maximálva van az önkormányzati törvényben, míg a kötvénykibocsátás nincs;
– A kötvénykibocsátásból származó és még fel nem használt összeg szabadon leköthető betétben, így a költségek csökkenthetők a kamatbevétellel.
Az Önkormányzati törvény kimondja, hogy a kötvénykibocsátásról kizárólag az önkormányzat képviselő-testülete jogosult dönteni. Véleményem szerint a kötvények 20 év körüli futamideje – amely négy polgármesteri választási ciklust ölel át – olyan hosszú távú kötöttségek elé állítja az önkormányzatokat, amelyeket kizárólag csak a legracionálisabb tervekkel és legoptimálisabb gazdálkodással szabad vállalni. No, ez az, amivel kapcsolatban erős kétségek merülnek fel Esztergom esetében.
Amennyiben a kötvénykibocsátásból származó összegeket az önkormányzat korábbi, saját gazdálkodási hibáinak korrigálására használja, vagy az összegeket nem megfelelően fekteti be – azaz olyan beruházásokat, fejlesztéseket valósít meg belőle, amelyek nem garantálnak pontosan tervezhető bevételeket a település számára –, a kötvénykibocsátás nem más, mint az adósságok jövőbe való halmozott eltolása, azaz a település, és az ott élő emberek jövőjével való visszaélés, egyfajta önkormányzati szerencsejáték. Vagyis a kötvénykibocsátás nem csodaszer, hanem inkább lassan ölő méreg!
Azon el lehet elmélkedni (és bizonyára érdemes is lenne), hogy a felsőoktatásunk helyzete ma milyen. (Szerintem néhány ritka kivételtől eltekintve lesújtó, és sok tekintetben a pénzhiány mellett a nagyfokú pazarlás is jelen van.) A „Bolognai folyamat” hazai megvalósítását is érdemes lenne kielemezni, de úgy vélem most nem ez a legfőbb kérdés, hanem az, hogy szükség van-e most egyetemre a városnak?
Megítélésem szerint most nincs szüksége a városnak egy újabb felsőfokú intézményre. Ennek egyszerű indoka az, hogy a PPKE egyik kara (a volt Tanítóképző Főiskola) úgy is itt van Esztergomban. Ha az egyházi fenntartású egyetemnek szüksége van vagy lesz valamilyen újabb kar létrehozására, bővítésére, akkor majd beindítja a volt tanítóképzőn, és ha esetleg lesz távolban lakó hallgatója, akkor majd elhelyezi őket a meglévő két kollégiumában. (Tegyük hozzá, hogy az egyháznak van még egy újonnan kiépített felsőfokú intézménye a városban.)
Ennek alapján tehát most nincs szüksége még egy további felsőfokú intézményre a városnak. Ez lenne a logikus és a helyi viszonyokat, pénzügyi helyzetet is figyelembe vevő megoldás. De hát Esztergomban vagyunk, ahol minden másként van, mint azt előre feltételezi az ember. Ez így sajnos a helyi szűk politikai vezetés számára nem volt elfogadható. Olyan dolog kell, amit ők kezdeményeznek és a Testület vezetője számára jelent majd politikai tőkét. Régóta meglévő városi kívánalom ez, csak éppen voltak az egyetemnek az ideköltözéssel kapcsolatban feltételei. Így pl. kapjon az egyetem egy új épületet, legyenek benne a tanárok számára kialakított lakások, és ha lehet, akkor egy kollégium sem ártana. Ha a működtetéshez is valahogy hozzájárulna a város, az sem jönne rosszul. (Az „elit” gimnázium ehhez még pluszban jött hozzá, aminek a kiváltó okait jól ismerjük.) Amíg ezeket a feltételeket a város nem biztosította, addig az egyetem egy lépést sem tett a költözés érdekében. Erre belátható ideig nem is lett volna pénze, hiszen a gazdasági megszorítások őket is erősen sújtják. A város bevetette az épület felújításról szóló pályázati lehetőséget, csak az sem jött össze. Végül is az összvagyon, amit az egyetem fog kapni, szerény becslések szerint is az 5 milliárd forintot is eléri.
Egyre gyorsabban közelegnek a választások, és annyi mindenben kudarcot vallott a helyi vezetés, legyen már valami sikerélmény is. Elhangzott tehát a parancs: A cél elérése érdekében mindent fel lehet áldozni, minden feltételt teljesíteni fog a város bármibe és bármennyibe is kerüljön, csak az a lényeg, hogy a választásokig valamilyen kart létesítsen az egyetem Esztergomban. Erre már bólintott az egyetem is, hiszen ekkora adományra már az egyház sem mondhatott nemet, tehát az üzlet megköttetett. Ezek után ne csodálkozzunk azon, hogy most szinte bárkit felvesznek. Nagy égés lenne az egyetem részéről, ha a kevés hallgató miatt bukna meg az „üzlet”.
Valljuk be őszintén, hogy az egyszerű, de józan gondolkodású városlakót nem igazán hozza lázba, hogy egy újabb felsőfokú intézmény fogja megnyitni kapuit a városban. Az viszont felbőszíti, hogy mindez mennyibe is kerül! Amíg a város útjai, közlekedése, épületei, adói, parkoló díjai stb. szinte elviselhetetlenek, akkor miért és hová is költünk el ennyi pénzt? A közpénzeket nem inkább a városban lakó emberek érdekében kellene inkább elkölteni? No, erre kéne választ kapni. Üres politikai frázisokon kívül semmit sem hoz a városnak. Néhány olcsó kocsma – ahová majd a hallgatók járnak - talán több nyereségre tesz majd szert, de ezen kívül semmi. No, ezt kellene (kellett volna) az agyakban még a döntés előtt tisztázni! De hát Esztergomban a döntéshozók fejében nem változik semmi.
Már szinte közhely, hogy Esztergom vezetői a város kasszájából többet költenek, mint amennyit megtermelnek. Ezeket a kiadásokat egy ideig telekeladásokból, adókból, hitelekből, parkoló-díjakból stb. pótolni lehetett. Eddig. Most viszont, amikor csőd közeli helyzet árnyékában élünk, minden pénzügyi trükközésre szükség van ahhoz, hogy legalább elfogadható szinten maradjon a város működtetésének finanszírozása. Tudjuk, hogy a hitelfelvételnek van egy alapszabálya: csak olyan célra érdemes igénybe venni, amely felvevőjének több pénzt termel, mint amibe a hitel teljes költségével együtt kerül.
Egy település (amely egy közös kasszából gazdálkodók közössége), megbízott vezetői által igyekszik a meglévő pénzt ésszerűen elosztani. Sajnálatos, hogy az esetek döntő többségében eddig ez nem jött össze. Egy helyi kis csoport szavazatszerzési célú beruházásai nem szolgálták a gazdálkodás stabilizálását, hanem veszélyes pénzügyi helyzetet idéztek elő. Ezt példázza az is, hogy a magasan kvalifikált pénzügyi szakemberek önként, vagy némi „ráhatással” sorozatban távoztak az iroda vezetői posztjairól. A legkeményebb törvények a pénzügyekkel kapcsolatosak. Büntetlenül nem lehet bizonyos szabályokat átlépni még akkor sem, ha ez nem feltétlenül tiltott. A politikus felelőssége, hogy mire használja a közösség pénzét, de a gazdasági szakember határozza meg, hogy hol van az a határvonal, amit bizonyos pénzügyi törvényszerűségek, szabályok miatt nem szabad átlépni. No, ez az, amit a város vezetője nem tűrt el sosem! Azok a pénzügyi szakemberek, akik előbbre helyezték a szakmai szabályok betartását a politikánál, inkább felálltak és elmentek. Ma többen közülük nagynevű cégeknél, országos állami hivatalokban dolgoznak, amely szakmai hozzáértésüket is bizonyítja. De Esztergomban ilyen emberekre sajnos nincs szükség.
Amikor az ország gazdasági helyzete már vagy egy évtizede olyan amilyen, Esztergom városvezetése fittyet hányt mindenre. A politikai megfontolásokat mindennél előbbre helyezte. Csak néhány példa a kiadás sok milliárdjából, amit ésszerűbb gazdálkodással meg lehetett volna takarítani:
- Az intézmények fenntartásának visszavétele a megyétől (3 középiskola - Dobó, Bottyán, Szent István -, és a kórház). Az épületekkel, pénzekkel való „játék” áldozatai most az intézmények. A jelenlegi intézményi konfliktusok gyökerei a visszavételben keresendők. Az állami normatívákon felül az önkormányzat által pluszként adott összeg évente a milliárdos nagyságrendet is eléri.
- Az élményfürdő építése. Munkahelyeket teremtett a helyi lakosok számára? Csak elenyésző mértékben. Pénzt hozott a városnak? Nem. A helyi közösségeknek okozott elégedetlenséget? Igen. Az építés és a működtetés milliárdos kiadásokat eredményezett.
- A Széchenyi tér rekonstrukciója szintén milliárdos tétel. Munkahelyeket teremtett a helyi lakosok számára? Nem. Pénzt hozott a város kasszájába? Nem. Elégedetlenséget eredményezett a helyi közösségeknek? Igen.
- Mélygarázsok ügye. Munkahelyeket teremtett a helyi lakosok számára? Csak elenyésző mértékben. Pénzt hozott a város kasszájába? Nem. Elégedetlenséget eredményezett a helyi közösségeknek? Igen. Szintén milliárdos kiadás.
- Szállodák, konferencia központ építése. Munkahelyeket fog teremteni a helyi lakosok számára? Csak elenyésző mértékben. Pénzt hoz majd a város kasszájába? A jelentősebb pénzek minden bizonnyal nem itt fognak kamatozni, mások, nem helyi lakosok pénztárcáját gyarapítják majd. A városnak milliárdos kiadásokat jelentenek. Kellő számú vásárlóerőt biztosít? Mértéke nem lesz jelentős. Talán az ajándék, fagylaltozó, kávézó üzleteket kivéve.
- Egyetemi kar szervezése. Munkahelyeket fog teremteni a helyi lakosok számára? Csak elenyésző mértékben. Pénzt hoz majd a város kasszájába? Nem. Szintén több milliárdos kiadás. Kellő számú vásárlóerőt biztosít? Mértéke nem jelentős. Talán néhány olcsóbb kocsmát kivéve.
De a „kisebb” tételek közül is néhány példa:
- A takarítás kiszervezése (privatizációja) az intézményekből. Segítette a helyi vállalkozásokat? Nem, mivel egy budapesti székhelyű cég volt a nyerő. Olcsóbb, jobb lett a szolgáltatás? Nem, hiszen a cég nyeresége további kiadást jelent az eddigi összköltségen felül. Teremtett további munkahelyeket? Nem.
- Az intézményi konyhák kiszervezése. Segítette a helyi vállalkozásokat? Nem, mivel egy budapesti székhelyű cég volt szintén a nyerő. Olcsóbb, jobb lesz a szolgáltatás? Nem, hasonlóan az előbbiek miatt. Teremt majd további munkahelyeket? Valószínűleg nem.
A sor természetesen folytatható lenne, de ez a néhány eset is példázza, hogy valami nagyon nagy hozzá nem értés van a pénzügyek terén. Azok a képviselők, akik tudatlanságból vagy tudatosan támogatják ezeket a terveket, majd „élvezhetik” ennek következményeit. De tegyük ehhez azt is hozzá, hogy a képviselők (hova tartozástól függetlenül) arra sem veszik gyakran a fáradságot, hogy az intézmények gazdasági helyzetével megismerkedjenek. Az érveléshez bizony tényeken alapuló ismeretekre lenne szükség. Arra viszont kaphatók egyes képviselők, hogy egy kis potya kaja, ital érdekében meglátogassanak egyes intézményeket. Csak hát nincs minden intézmény ilyen helyzetben, no meg szégyen az, ha valakiket csak ilyen módon lehet becsalogatni egy intézménybe. Persze igaz is. A gombnyomogatáshoz teljesen felesleges bármit is ismerni a város életéből. Egy csődhelyzetben azonban a becsapott emberek bűnbakokat fognak keresni. Meg is fogják találni, mert arcuk van, hús-vér emberek és azonosíthatóak.
Sajnos a gimnázium kálváriája olyan, mint mikor valaki rosszkor van rossz helyen. Az egyenként kisebb jelentőségű problémák, a véletlenül bekövetkező események egymást erősítve hozták létre a mai katasztrofális helyzetet. Amennyiben pl. a Kereskedelmi Iskola maradt volna a régi épületében utolsóként, akkor minden bizonnyal hasonló sorsra jutott volna, mint most a gimnázium. Emlékezzünk csak! Régebben szó volt arról, hogy a Kereskedelmi Iskola költözik Kertvárosba! De ebből nem lett semmi, mert nem akart kimenni. A gimnáziumnak - mivel ő maradt utoljára a régi épületében - már nem volt sok választása a költözést illetően. Ígérvény született arról - ez a város nem szűkölködik ígérvényekben -, hogy a Szent István Gimnázium részére felújítják a volt Balassa Általános Iskola épületét. Ráadásul igen szép építészeti látványtervek készültek az így létrejövő majdani épületről. Igen ám, csak éppen addigra a pénzt már más célokra költötték el. Még egy alkalommal a Balassa romos épületét felajánlották a gimnáziumnak beköltözés céljából, de érthető okok miatt ezt elutasították a szülők, pedagógusok egyaránt. (Utólag persze könnyű okosnak lenni, de lehet, hogy jobb taktika lett volna beköltözni ide, mint Kertvárosba kiköltözni.) A gimnázium új épületének létrehozásához szükséges pénz viszont elfogyott. Azt kb. tudjuk, hogy mire fordítódott, viszont az is igaz, hogy ebben közrejátszott az is, hogy a volt Hell épületének, no meg a Kereskedelmi Iskola épületének felújítása az előirányzott költségeket jócskán meghaladták.
Az ezt követő kijelentések, cikkek, tiltakozások, adok-kapok után beindult a lavina. Sajnos hajlamos a Képviselőtestület vezetője gyakran elfelejteni, hogy egy hiteles, szakmailag jól felkészült intézményvezető mindig is az intézménye céljait tartja elsődlegesnek még akkor is, ha ez az önkormányzat érdekeit sérti. Az iskolaigazgató nem a polgármester „bizalmasa", hanem az intézmény szakmai és munkajogi vezetője. Nem csoda hát, hogy olyan ember kellett vezetőnek, aki a jogot és a szakmát sutba dobva a polgármester bizalmát élvezi, és ezt mindenek fölé helyezi. Sajnos mára már az események odáig jutottak, hogy a jelenlegi viszonyok mellett szinte visszafordíthatatlanok úgy munkajogi, mint pedagógiai, erkölcsi szempontból egyaránt. A Bottyánnal való összeolvadás gyakorlatilag megadja a kegyelemdöfést a gimnáziumnak. Az „elit" gimnázium létrehozása csak üres szólam, politikai blöff, és csak a jámbor választópolgárok megnyugtatását szolgálja. Nincs belső szakmai, pedagógiai tartalma, nem is ezt a célt szolgálja.
Amennyiben mégis sikerülne a gimnázium önállóságát meghagyni, megvédeni, a jelenlegi intézményvezető azonnali leváltása esetén is hosszú évekbe telik, mire gyógyulni kezdenének a sebek. Hiszen pl. a sok újonnan felvett (és nem biztos, hogy szakmailag kellően felkészült) pedagógust is valamilyen indokból el kellene bocsátani! Ami persze újabb munkajogi perek kiindulópontja lehet. A szülők bizalmának visszaszerzése még ennél is nehezebb feladat! A gimnázium megmaradása esetén legalább van rá remény, és ez a fontos.
Csak egy új városvezető, vezetés lenne képes arra, hogy megállítsa a város intézményeinek erózióját és véget vessen az átgondolatlan, autokrata irányításnak. Megtartja, megóvja a jelenlegi intézményeit - amibe a Szent István Gimnázium is bele tartozik - és hagyja őket tisztességesen, szakmájukat értő, szerető módon dolgozni a jövendő nemzedék érdekében.
Az ember reménykedik abban, hogy ez a „gödör” alja, innen csak felfelé vezethet az út. De nem. Sajnos nincs így. Félő, hogy ennél még lejjebb kerülhet a gimnázium sorsa. Ne feledjük, hogy néhányan vannak olyanok, akik úgy vélik: „Minél rosszabb, annál jobb. Csak ezt az egy évet kell valahogy kibekkelni, aztán már a Bottyánnal való összevonásnak semmi sem állhatja útját.” Ebbe a sorba tehát bármilyen hajmeresztő, jogszabálysértő megoldás bele fér. A taktika az időhúzásról szól, nem pedig a nevelésről, oktatásról. A gyerek érdeke mellékes, a politikai megfontolások az elsődlegesek. Ebbe illeszkedik a kirúgott pedagógusok ügye is. Perelni fognak, ez szinte biztos. Kb. egy év múlva döntés is születik az ügyben a különféle halasztási trükkökkel együtt. Nem szeretnék prejudikálni, de nagy valószínűséggel a pedagógusok meg is nyerik a pert. Így majd vissza kell helyezni őket az állásukba, ha kérik. No és ekkor jön az ügyes csavar a dologba. Nem lesz hová visszahelyezni őket! Ha a Szent István Gimnázium jogutód nélkül megszüntetésre kerül és pl. „Szent M. Tamás Gimnázium és Szakközépiskola” néven fut tovább, akkor nincs meg az eredeti iskola, amelyben továbbra is dolgozhatnak. Hátborzongató, de ki van ez találva! Annak a néhány pedagógusnak, aki perelt, visszamenőleg kifizetik a bérét, na bumm. Pénzhez jut, de álláshoz nem. Van itt pénz, csak arra nem, amire kellene! (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a város közintézményeit a napokban keresik fel az illetékes szakemberek azért, hogy lekössék a gáz-, víz-, vagy éppen a villanyszolgáltatást. Ilyen még nem volt a városban. Itt tartunk! No comment.)
Amit viszont nem szabad elfelejtenünk: Nem csak a Szent István Gimnázium megmaradásáról van szó! Most itt a legélesebb az ellenállás, a leginkább szembetűnő a jogtiprás, de más középfokú intézmények esetében is sok a gond. A Bottyán Iskola is zátonyra fog futni az összevonás miatt. Már most nagy a riadalom az intézményben, csak éppen még reménykednek valamiben, ami várhatóan sosem jön el. Úgy vélik, ha hallgatnak, talán megússzák a dolgot. De ez a tapasztalatok szerint nincs így. A város egyetlen kollégiuma már léket kapott és már süllyed. A Dobó is recseg, ropog a várható József A. Általános Iskolával való „házassága” miatt. Amennyiben valamilyen csoda folytán mégis megmaradna a gimnázium, akkor ennek a jelenlegi vezetés mellett iszonyatos ára lesz a többi intézményre nézve. A gimnázium megmentésére irányuló stratégia helyes, de a taktikai megfontolásokon változtatni kellene. Minden intézmény megmaradását kellene zászlóra tűzni! Ha valahol, akkor itt igaz, hogy: Egy a zászló és egy a tábor! De nem csupán önmaga fennmaradásáért, hanem a jövendő nemzedékért, az iskolavárosért!
A kötvénykibocsátás lényege az, hogy az önkormányzatok forráshiányos gazdálkodásukat ezzel a pénzszerzési módszerrel próbálják meg stabilizálni, jobb esetben dinamizálni. A kötvény olyan hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, amellyel a kibocsátó arra kötelezi magát, hogy a pénzt, illetve annak előre meghatározott kamatát a megjelölt időben a hitelezőnek megfizeti. Az önkormányzati kötvénykibocsátás jelenleg – a szabad piaci jegyzés hiánya miatt – zártkörűen valósulhat meg. Ez azt jelenti, hogy a kötvénykibocsátást elnyerő pénzintézet és annak szakosított intézményei jegyzik le az önkormányzat kötvényeit.
De mit is jelent az önkormányzati kötvénykibocsátás?
Az önkormányzatok számára jelenleg két lehetőség biztosított külső forrás bevonására: a hitelfelvétel és a kötvénykibocsátás.
– A hitel felvétele célhoz kötött, míg a kötvénykibocsátásból származó összeg esetében nincs felhasználási kötöttség;
– A hitelfelvételhez kell önerő, míg a kötvénykibocsátáshoz nem kell önerő;
– A kötvény törlesztési feltételei rugalmasabbak; – Kötvény kibocsátásakor nem szükséges jelzálogfedezetet biztosítani;
– A kötvénykibocsátás nem tartozik a közbeszerzési törvény hatálya alá, ezért a kibocsátás átfutási ideje lényegesen rövidebb;
– A hitelfelvétel maximálva van az önkormányzati törvényben, míg a kötvénykibocsátás nincs;
– A kötvénykibocsátásból származó és még fel nem használt összeg szabadon leköthető betétben, így a költségek csökkenthetők a kamatbevétellel.
Az Önkormányzati törvény kimondja, hogy a kötvénykibocsátásról kizárólag az önkormányzat képviselő-testülete jogosult dönteni. Véleményem szerint a kötvények 20 év körüli futamideje – amely négy polgármesteri választási ciklust ölel át – olyan hosszú távú kötöttségek elé állítja az önkormányzatokat, amelyeket kizárólag csak a legracionálisabb tervekkel és legoptimálisabb gazdálkodással szabad vállalni. No, ez az, amivel kapcsolatban erős kétségek merülnek fel Esztergom esetében.
Amennyiben a kötvénykibocsátásból származó összegeket az önkormányzat korábbi, saját gazdálkodási hibáinak korrigálására használja, vagy az összegeket nem megfelelően fekteti be – azaz olyan beruházásokat, fejlesztéseket valósít meg belőle, amelyek nem garantálnak pontosan tervezhető bevételeket a település számára –, a kötvénykibocsátás nem más, mint az adósságok jövőbe való halmozott eltolása, azaz a település, és az ott élő emberek jövőjével való visszaélés, egyfajta önkormányzati szerencsejáték. Vagyis a kötvénykibocsátás nem csodaszer, hanem inkább lassan ölő méreg!
Azon el lehet elmélkedni (és bizonyára érdemes is lenne), hogy a felsőoktatásunk helyzete ma milyen. (Szerintem néhány ritka kivételtől eltekintve lesújtó, és sok tekintetben a pénzhiány mellett a nagyfokú pazarlás is jelen van.) A „Bolognai folyamat” hazai megvalósítását is érdemes lenne kielemezni, de úgy vélem most nem ez a legfőbb kérdés, hanem az, hogy szükség van-e most egyetemre a városnak?
Megítélésem szerint most nincs szüksége a városnak egy újabb felsőfokú intézményre. Ennek egyszerű indoka az, hogy a PPKE egyik kara (a volt Tanítóképző Főiskola) úgy is itt van Esztergomban. Ha az egyházi fenntartású egyetemnek szüksége van vagy lesz valamilyen újabb kar létrehozására, bővítésére, akkor majd beindítja a volt tanítóképzőn, és ha esetleg lesz távolban lakó hallgatója, akkor majd elhelyezi őket a meglévő két kollégiumában. (Tegyük hozzá, hogy az egyháznak van még egy újonnan kiépített felsőfokú intézménye a városban.)
Ennek alapján tehát most nincs szüksége még egy további felsőfokú intézményre a városnak. Ez lenne a logikus és a helyi viszonyokat, pénzügyi helyzetet is figyelembe vevő megoldás. De hát Esztergomban vagyunk, ahol minden másként van, mint azt előre feltételezi az ember. Ez így sajnos a helyi szűk politikai vezetés számára nem volt elfogadható. Olyan dolog kell, amit ők kezdeményeznek és a Testület vezetője számára jelent majd politikai tőkét. Régóta meglévő városi kívánalom ez, csak éppen voltak az egyetemnek az ideköltözéssel kapcsolatban feltételei. Így pl. kapjon az egyetem egy új épületet, legyenek benne a tanárok számára kialakított lakások, és ha lehet, akkor egy kollégium sem ártana. Ha a működtetéshez is valahogy hozzájárulna a város, az sem jönne rosszul. (Az „elit” gimnázium ehhez még pluszban jött hozzá, aminek a kiváltó okait jól ismerjük.) Amíg ezeket a feltételeket a város nem biztosította, addig az egyetem egy lépést sem tett a költözés érdekében. Erre belátható ideig nem is lett volna pénze, hiszen a gazdasági megszorítások őket is erősen sújtják. A város bevetette az épület felújításról szóló pályázati lehetőséget, csak az sem jött össze. Végül is az összvagyon, amit az egyetem fog kapni, szerény becslések szerint is az 5 milliárd forintot is eléri.
Egyre gyorsabban közelegnek a választások, és annyi mindenben kudarcot vallott a helyi vezetés, legyen már valami sikerélmény is. Elhangzott tehát a parancs: A cél elérése érdekében mindent fel lehet áldozni, minden feltételt teljesíteni fog a város bármibe és bármennyibe is kerüljön, csak az a lényeg, hogy a választásokig valamilyen kart létesítsen az egyetem Esztergomban. Erre már bólintott az egyetem is, hiszen ekkora adományra már az egyház sem mondhatott nemet, tehát az üzlet megköttetett. Ezek után ne csodálkozzunk azon, hogy most szinte bárkit felvesznek. Nagy égés lenne az egyetem részéről, ha a kevés hallgató miatt bukna meg az „üzlet”.
Valljuk be őszintén, hogy az egyszerű, de józan gondolkodású városlakót nem igazán hozza lázba, hogy egy újabb felsőfokú intézmény fogja megnyitni kapuit a városban. Az viszont felbőszíti, hogy mindez mennyibe is kerül! Amíg a város útjai, közlekedése, épületei, adói, parkoló díjai stb. szinte elviselhetetlenek, akkor miért és hová is költünk el ennyi pénzt? A közpénzeket nem inkább a városban lakó emberek érdekében kellene inkább elkölteni? No, erre kéne választ kapni. Üres politikai frázisokon kívül semmit sem hoz a városnak. Néhány olcsó kocsma – ahová majd a hallgatók járnak - talán több nyereségre tesz majd szert, de ezen kívül semmi. No, ezt kellene (kellett volna) az agyakban még a döntés előtt tisztázni! De hát Esztergomban a döntéshozók fejében nem változik semmi.
Már szinte közhely, hogy Esztergom vezetői a város kasszájából többet költenek, mint amennyit megtermelnek. Ezeket a kiadásokat egy ideig telekeladásokból, adókból, hitelekből, parkoló-díjakból stb. pótolni lehetett. Eddig. Most viszont, amikor csőd közeli helyzet árnyékában élünk, minden pénzügyi trükközésre szükség van ahhoz, hogy legalább elfogadható szinten maradjon a város működtetésének finanszírozása. Tudjuk, hogy a hitelfelvételnek van egy alapszabálya: csak olyan célra érdemes igénybe venni, amely felvevőjének több pénzt termel, mint amibe a hitel teljes költségével együtt kerül.
Egy település (amely egy közös kasszából gazdálkodók közössége), megbízott vezetői által igyekszik a meglévő pénzt ésszerűen elosztani. Sajnálatos, hogy az esetek döntő többségében eddig ez nem jött össze. Egy helyi kis csoport szavazatszerzési célú beruházásai nem szolgálták a gazdálkodás stabilizálását, hanem veszélyes pénzügyi helyzetet idéztek elő. Ezt példázza az is, hogy a magasan kvalifikált pénzügyi szakemberek önként, vagy némi „ráhatással” sorozatban távoztak az iroda vezetői posztjairól. A legkeményebb törvények a pénzügyekkel kapcsolatosak. Büntetlenül nem lehet bizonyos szabályokat átlépni még akkor sem, ha ez nem feltétlenül tiltott. A politikus felelőssége, hogy mire használja a közösség pénzét, de a gazdasági szakember határozza meg, hogy hol van az a határvonal, amit bizonyos pénzügyi törvényszerűségek, szabályok miatt nem szabad átlépni. No, ez az, amit a város vezetője nem tűrt el sosem! Azok a pénzügyi szakemberek, akik előbbre helyezték a szakmai szabályok betartását a politikánál, inkább felálltak és elmentek. Ma többen közülük nagynevű cégeknél, országos állami hivatalokban dolgoznak, amely szakmai hozzáértésüket is bizonyítja. De Esztergomban ilyen emberekre sajnos nincs szükség.
Amikor az ország gazdasági helyzete már vagy egy évtizede olyan amilyen, Esztergom városvezetése fittyet hányt mindenre. A politikai megfontolásokat mindennél előbbre helyezte. Csak néhány példa a kiadás sok milliárdjából, amit ésszerűbb gazdálkodással meg lehetett volna takarítani:
- Az intézmények fenntartásának visszavétele a megyétől (3 középiskola - Dobó, Bottyán, Szent István -, és a kórház). Az épületekkel, pénzekkel való „játék” áldozatai most az intézmények. A jelenlegi intézményi konfliktusok gyökerei a visszavételben keresendők. Az állami normatívákon felül az önkormányzat által pluszként adott összeg évente a milliárdos nagyságrendet is eléri.
- Az élményfürdő építése. Munkahelyeket teremtett a helyi lakosok számára? Csak elenyésző mértékben. Pénzt hozott a városnak? Nem. A helyi közösségeknek okozott elégedetlenséget? Igen. Az építés és a működtetés milliárdos kiadásokat eredményezett.
- A Széchenyi tér rekonstrukciója szintén milliárdos tétel. Munkahelyeket teremtett a helyi lakosok számára? Nem. Pénzt hozott a város kasszájába? Nem. Elégedetlenséget eredményezett a helyi közösségeknek? Igen.
- Mélygarázsok ügye. Munkahelyeket teremtett a helyi lakosok számára? Csak elenyésző mértékben. Pénzt hozott a város kasszájába? Nem. Elégedetlenséget eredményezett a helyi közösségeknek? Igen. Szintén milliárdos kiadás.
- Szállodák, konferencia központ építése. Munkahelyeket fog teremteni a helyi lakosok számára? Csak elenyésző mértékben. Pénzt hoz majd a város kasszájába? A jelentősebb pénzek minden bizonnyal nem itt fognak kamatozni, mások, nem helyi lakosok pénztárcáját gyarapítják majd. A városnak milliárdos kiadásokat jelentenek. Kellő számú vásárlóerőt biztosít? Mértéke nem lesz jelentős. Talán az ajándék, fagylaltozó, kávézó üzleteket kivéve.
- Egyetemi kar szervezése. Munkahelyeket fog teremteni a helyi lakosok számára? Csak elenyésző mértékben. Pénzt hoz majd a város kasszájába? Nem. Szintén több milliárdos kiadás. Kellő számú vásárlóerőt biztosít? Mértéke nem jelentős. Talán néhány olcsóbb kocsmát kivéve.
De a „kisebb” tételek közül is néhány példa:
- A takarítás kiszervezése (privatizációja) az intézményekből. Segítette a helyi vállalkozásokat? Nem, mivel egy budapesti székhelyű cég volt a nyerő. Olcsóbb, jobb lett a szolgáltatás? Nem, hiszen a cég nyeresége további kiadást jelent az eddigi összköltségen felül. Teremtett további munkahelyeket? Nem.
- Az intézményi konyhák kiszervezése. Segítette a helyi vállalkozásokat? Nem, mivel egy budapesti székhelyű cég volt szintén a nyerő. Olcsóbb, jobb lesz a szolgáltatás? Nem, hasonlóan az előbbiek miatt. Teremt majd további munkahelyeket? Valószínűleg nem.
A sor természetesen folytatható lenne, de ez a néhány eset is példázza, hogy valami nagyon nagy hozzá nem értés van a pénzügyek terén. Azok a képviselők, akik tudatlanságból vagy tudatosan támogatják ezeket a terveket, majd „élvezhetik” ennek következményeit. De tegyük ehhez azt is hozzá, hogy a képviselők (hova tartozástól függetlenül) arra sem veszik gyakran a fáradságot, hogy az intézmények gazdasági helyzetével megismerkedjenek. Az érveléshez bizony tényeken alapuló ismeretekre lenne szükség. Arra viszont kaphatók egyes képviselők, hogy egy kis potya kaja, ital érdekében meglátogassanak egyes intézményeket. Csak hát nincs minden intézmény ilyen helyzetben, no meg szégyen az, ha valakiket csak ilyen módon lehet becsalogatni egy intézménybe. Persze igaz is. A gombnyomogatáshoz teljesen felesleges bármit is ismerni a város életéből. Egy csődhelyzetben azonban a becsapott emberek bűnbakokat fognak keresni. Meg is fogják találni, mert arcuk van, hús-vér emberek és azonosíthatóak.