Ismertem a Professzort, találkoztam vele az utcán, és máshol is. Mindíg kedves, előzékeny és jóindulatú embernek láttam. Sokan köszönik jobbulásukat Neki, és a tudomány talán még annál is többet! Kívánom, hogy a megérdemelt nyugalomban legyen része az idők végezetéig!
Kedves Csomor Sándor! Nagyon szeretném, ha nem folytatódna ez a rendkívül kellemetlen harc, melyben már minden ember nevetségessé kezd válni. Szeretném, ha a saját magába vetett hite felülemelkedne ezen a botrányos sorozaton, tudom, hogy ez nagyon kemény dolog már. Mondja meg, mit remél a borzalmak további fokozásával? Nem hinném, hogy a magaslatokba emelné, sem Önt, sem bármely másik felet! Valamikor válogatott sportoló voltam, és akkor az volt a cél, bizonyítani mindenáron, hogy a küzdelemnek eljön az eredménye. De megtanultuk azt is, hogy a versenyben egyenlő esélyek vannak, a célban dől el, ki mit ér! Igaz, ez minden sportolóra vonatkozott akkor. Itt már nincs tisztes cél, és nem lehet eldönteni sem, ki mit ér! Ez már nem hoz tisztességes eredményt senkinek. Kérem, és tanácsolom az idősebb jogán, hogy "elegánsan" hagyja abba, és váltson sportágat, ahol remélhetőleg azonos "ellenfelek" vannak. Kár a saját életünket és becsületünket kockára tenni holmi mocskos megnyilvánulások miatt! Szívesen megadom az elérhetőségem, ha kívánja, nem kívánok most itt névtelen maradni nem volna tisztességes. Üdvözlettel HB 47
Természetesen tudniuk kellett volna, (illett volna), hiszen a munkakörük betöltéséhez, mint a Ktv, ből mind az Ötv. ből alap illetve szakvizsgát kell tenniük. Mindazon túl a vezető közalkalmazottaknak tudniuk kell a rájuk vonatkozó jogszabályokat, hisz alkalmazniuk is kell!
Szinte minden meglévő, vélt, vagy leendő problémát egyöntetűen Meggyes Tamásra vetítenek ki. Mert Ő kiállt, és látható, bírálható, sérthető. Egy ember a "porondon". Szeretném tudni, létezik-e városunkban olyan csoport, vagy társulás, aki különbnek érezvén önmagát, versenybe tudna, merne helyzkedni vele? Bírálni úgy is lehet, hogy pl. ezt kifogásolom, de helyette ezt javasolom. Csak bírálatokat olvasok, javaslatokat nem. Én most a megjelent írásokat bírálom, és javaslom, hogy fogjanak össze, és lendítsenek a városon, ne csepüljék!

Tisztelettel egy esztergomi ismerőse

tévedtem: köztisztviselőknek