Érdekes!Sok embert láttam a megemlékezésen..Azonban a Jobbik városi képviselője: Stámusz Andrea nem volt ott, ahogyan Zentai P. Zsolt sem..Vajon miért nem?Csak akkor kell mutogatni magát pl. Stámusz A.-nak, ha az országos Jobbik néhány tagja jön füvet nyírni?Én azt gondolom, hogy kutyakötelessége lett volna mindkét említett személynek részt vennie a rendezvényen!!!
A Gárdát szapuló nick-k jobban tennék,ha mély csendben maradnának, mert ezek a Gárdisták emberek-akik elmentek segíteni a szorongatott helyzetben került embertársainknak!
Vajon mennyi mszp-s! lmp-s! vagy akár fideszes képviselő! - vette a fáradságot és ment a gátakra segédkezet nyújtani?
Nos, innentől kezdve senki egy rossz szót se ejtsen a Gárdistákról- innen senki nem ment segíteni zsákolni!
Úgy vélem,hogy minden felesküdött képviselőnek kutyakötelessége lenne segítenie a gátakon!
Nem szégyen a kétkezi munka!
Rendkívüli az időjárás is!
Azonban minő furcsa dolog, hogy csak a Gárdisták utaznak saját költségükön, hogy segíteni tudjanak!
Azt a Székely Himnuszt, amely a trianoni tragédia után született, és amely valóban műdal, mint ahogy minden olyan dal, amelynek ismerjük a szerzőjét (a többi ugyanis népdal). Ezzel így nincs baj, a középszerűnek nevezés azonban gyalázás.
„Ha elindulsz végre, mindig csak Keletre tarts, sohase Nyugatnak! S ne félj, hogyha estére kóbor kutyák a sarkadban ugatnak! Nincs oly erő, mely útjába állhatna már hótiszta szavaknak, s nem engedi, hogy kezet nyújtson, ha kell… magyar a magyarnak…”
(Ismerős Arcok: Erdély 2003)
Talán szokatlan, hogy egy kortárs idézettel, egy nemzeti rockot játszó zenekar dalának néhány sorával kezdem gondolatmenetemet. Ennek oka egyszerű, mégpedig az, hogy amikor az alábbi eseményről értesültem, éppen ezt a dalt hallgattam. Mondhatnánk: Deus ex machina. Lehet, hogy csak véletlen egybeesés, mégis inkább az előbbiben hiszek.
Amikor Dessewffy Tibor szociológus a Story TV-n (már a neve is sejteti hitelének súlyát) azt találta mondani, hogy a Székely Himnusz középszerű műdal, a nemzeti oldaltól távolabb helyezkedő asztaltársasága is felhördült. Gyomorforgató volt látni, amikor megpróbálta állítását megmagyarázni, pedig egy idő után – beszélgetőpartnerei egységes és határozott fellépésének köszönhetően – rádöbbent, mibe taposott bele. Az ilyen alak jelenléte felháborító, minimális arányban mégis szükséges a médiában. Ő képviseli azt az értelmiségiek azon méltatlan rétegét, amely olyannyira tájékozatlan és rosszindulatú is, hogy elméjében ehhez hasonló megállapítások születnek.
Mi, keresztény magyarok, megérezzük Isten szándékát ezzel az kijelentéssel: közeleg Trianon 90. évfordulója, és egy, a nemzettel szemben állásfoglaló hazátlan, aki nem mellesleg az aradi vértanúk egyike nevének érdemtelen viselője is, a szétszakított magyarság összetartozásának talán legjelentősebb szimbólumát gyalázza. Azt a Székely Himnuszt, amely a trianoni tragédia után született, és amely valóban műdal, mint ahogy minden olyan dal, amelynek ismerjük a szerzőjét (a többi ugyanis népdal). Ezzel így nincs baj, a középszerűnek nevezés azonban gyalázás. Középszerű politikai bérenc az, akit véleményformáló pozícióba enged a nemzetáruló média, hogy a nemzeti összetartozás-tudatot bomlassza.
A Székely Himnusz 1921-ben született, bemutatásának évfordulója, május 22-e. Zenéjét Mihalik Kálmán, szövegét Csanády György írta, mindketten erdélyiek voltak. A dal nem himnusznak született, de azzá vált, mert a székelység akkori megrázkódtatását, ugyanakkor rendületlen hitét és bizakodását fejezi ki.
A gyalázatos diktátum után a magyarságnak szinte csak hite és kultúrája maradt. A kérdés, mely szerint a nemzet valódi fegyvere a penna-e vagy a kard, kényszerű válaszra lelt. A penna ereje hatékonynak bizonyult, mert a Székely Himnusz (és a hozzá hasonló dalok, például a Lesz, lesz, lesz) a magyarság megingott reményét adta vissza. Ezek a dalok az ősi kultúrából, a népzenei hagyományokból születtek, a népművészet együtt alakult és élt a nemzettel. A népzene az, amiből tudhatunk számos olyan történelmi eseményről, amelyekről nincsenek írásos emlékekeink. A magyar ember elénekelte azt, amit nem tudott leírni, és továbbadta a következő nemzedékeknek. Mielőtt ezt a népi tudást kiölte volna a civilizáció, jött Bartók, Kodály, Vajda József, akiknek köszönhetjük a népi kultúra életben maradását alapműveltségünkben. Nyomukban jöttek azok a szerzők, akik ennek az örökségnek talaján hozták létre csodálatos műveiket.
A Székely Himnusz lehetett volna népdal, ha nevüket elhallgató szerzők a szántóföldön éneklik, és nem írnak hozzá kottát, rögzített szöveget. Mihaliknak és Csanády-nak kedvezett a technika, a kottanyomtatás, ezért a Székely Himnusznak nem kellett bejárnia azt a lassú, átalakulásoktól sem mentes utat, amelyet a népdaloknak.
A dallamvezetés előre meghatározott céllal jött létre: az első két sor fölfelé halad, ám a lépések megfontoltsága (a kezdő sor közepén a hang és a szavak ismétlése) óvatosságot, a „hogyan” bizonytalanságát fejezi ki. A feltett kérdés után ugyanaz a dallam ismétlődik, ám a szöveg már mennyei magaslatokba vezet, ahonnan a dal közepére a gyászos valóság ihlette mélységeibe taszítódunk. Viszont – a Szózat „Áldjon vagy verjen…” sorához hasonlóan, A zárógondolat, a Szózatéhoz hasonlóan itt is bizakodó, és a himnikus dallammal is Isten segítségét kérve himnikus dimenziókba vezet.
Nem tudni, mit hoz a jövő, és milyen utat kell bejárni, amíg visszatér seregével a Tejúton Csaba királyfi, a mitikus történelmi ős, Atilla király fia, aki az Istennél közbenjár, és győzelemre vezeti népét. Ha százszor vagy ezerszer is elborítja az ár (az eredeti szövegben: „Fejünk az ár ezerszer elborítja”), Isten nem engedi Erdély vesztét. (Az első változat szerint „Ne hagyd el Erdélyt, Erdélyt, Istenünk!”.) A szöveg az idők során népdal módjára változott a megismétlődő román önkényuralom hatására. Ezért énekeljük ma hogy „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!”
A magyarság-székelység nemzeti énekei nem indulók, a magyar nemzeti Himnusz és a Székely Himnusz ima. A magyar ember hisz Istenben, őt kéri, hite, kultúrája erejével akar győzni. Imádkozik és dolgozik. Lehetne a Székely Himnusz a vajdaságiaké, a kárpátaljaiaké, a felvidékieké, akkor is ugyanazért imádkozna. Ezért mondja az istentiszteletek végén elhangzó Székely Himnusz után Kovács Imre református lelkész az utolsó sort („Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!”) követően, hogy „…és Kárpátalját, és Felvidéket, és Délvidéket” .
A politikai hazátlan bitang erről persze tudni sem akar, gyökértelenségében egy nemzet imáját, himnuszát gyalázza.
No,ha valóban ő az: megkövetem!
Érdekes!Sok embert láttam a megemlékezésen..Azonban a Jobbik városi képviselője: Stámusz Andrea nem volt ott, ahogyan Zentai P. Zsolt sem..Vajon miért nem?Csak akkor kell mutogatni magát pl. Stámusz A.-nak, ha az országos Jobbik néhány tagja jön füvet nyírni?Én azt gondolom, hogy kutyakötelessége lett volna mindkét említett személynek részt vennie a rendezvényen!!!
Hmm..
Valami sántít e beadványban:
"Ezzel a szórólappal vasárnap éjszaka a kampánycsend idején teleszórták .."
Nos, én úgy tudom, hogy szombatról vasárnapra virradóra volt kampánycsend és nem vasárnap a választás éjszakáján!
Nem tudom ki fogalmazta meg a beadványt, de sebbel-lobbal írta és az apró nüanszoknak sem szentelt kellő figyelmet - bukta lett a vége!))
Legalább kronológikusan mondjanak igazat!
Nos, tegnap este Borsod megyében a Gárdisták és a jobbikosok vállvetve küzdöttek a gáton!
http://barikad.hu/node/53279
A Gárdát szapuló nick-k jobban tennék,ha mély csendben maradnának, mert ezek a Gárdisták emberek-akik elmentek segíteni a szorongatott helyzetben került embertársainknak!
Vajon mennyi mszp-s! lmp-s! vagy akár fideszes képviselő! - vette a fáradságot és ment a gátakra segédkezet nyújtani?
Nos, innentől kezdve senki egy rossz szót se ejtsen a Gárdistákról- innen senki nem ment segíteni zsákolni!
Úgy vélem,hogy minden felesküdött képviselőnek kutyakötelessége lenne segítenie a gátakon!
Nem szégyen a kétkezi munka!
Rendkívüli az időjárás is!
Azonban minő furcsa dolog, hogy csak a Gárdisták utaznak saját költségükön, hogy segíteni tudjanak!
Molnár Oszkár is a gátakon volt..
http://kuruc.info/r/2/59677/
Orbán Viktor most is megtehetné, hogy odamegy-most segíteni,ha ellenkampányolni anno oda tudott menni!
Talán nem telt el az eskütétel óta oly sok idő,hogy ne emlékezzenek az esküjük szövegére!
A Székely Himnuszról:
Azt a Székely Himnuszt, amely a trianoni tragédia után született, és amely valóban műdal, mint ahogy minden olyan dal, amelynek ismerjük a szerzőjét (a többi ugyanis népdal). Ezzel így nincs baj, a középszerűnek nevezés azonban gyalázás.
„Ha elindulsz végre, mindig csak Keletre tarts, sohase Nyugatnak! S ne félj, hogyha estére kóbor kutyák a sarkadban ugatnak! Nincs oly erő, mely útjába állhatna már hótiszta szavaknak, s nem engedi, hogy kezet nyújtson, ha kell… magyar a magyarnak…”
(Ismerős Arcok: Erdély 2003)
Talán szokatlan, hogy egy kortárs idézettel, egy nemzeti rockot játszó zenekar dalának néhány sorával kezdem gondolatmenetemet. Ennek oka egyszerű, mégpedig az, hogy amikor az alábbi eseményről értesültem, éppen ezt a dalt hallgattam. Mondhatnánk: Deus ex machina. Lehet, hogy csak véletlen egybeesés, mégis inkább az előbbiben hiszek.
Amikor Dessewffy Tibor szociológus a Story TV-n (már a neve is sejteti hitelének súlyát) azt találta mondani, hogy a Székely Himnusz középszerű műdal, a nemzeti oldaltól távolabb helyezkedő asztaltársasága is felhördült. Gyomorforgató volt látni, amikor megpróbálta állítását megmagyarázni, pedig egy idő után – beszélgetőpartnerei egységes és határozott fellépésének köszönhetően – rádöbbent, mibe taposott bele. Az ilyen alak jelenléte felháborító, minimális arányban mégis szükséges a médiában. Ő képviseli azt az értelmiségiek azon méltatlan rétegét, amely olyannyira tájékozatlan és rosszindulatú is, hogy elméjében ehhez hasonló megállapítások születnek.
Mi, keresztény magyarok, megérezzük Isten szándékát ezzel az kijelentéssel: közeleg Trianon 90. évfordulója, és egy, a nemzettel szemben állásfoglaló hazátlan, aki nem mellesleg az aradi vértanúk egyike nevének érdemtelen viselője is, a szétszakított magyarság összetartozásának talán legjelentősebb szimbólumát gyalázza. Azt a Székely Himnuszt, amely a trianoni tragédia után született, és amely valóban műdal, mint ahogy minden olyan dal, amelynek ismerjük a szerzőjét (a többi ugyanis népdal). Ezzel így nincs baj, a középszerűnek nevezés azonban gyalázás. Középszerű politikai bérenc az, akit véleményformáló pozícióba enged a nemzetáruló média, hogy a nemzeti összetartozás-tudatot bomlassza.
A Székely Himnusz 1921-ben született, bemutatásának évfordulója, május 22-e. Zenéjét Mihalik Kálmán, szövegét Csanády György írta, mindketten erdélyiek voltak. A dal nem himnusznak született, de azzá vált, mert a székelység akkori megrázkódtatását, ugyanakkor rendületlen hitét és bizakodását fejezi ki.
A gyalázatos diktátum után a magyarságnak szinte csak hite és kultúrája maradt. A kérdés, mely szerint a nemzet valódi fegyvere a penna-e vagy a kard, kényszerű válaszra lelt. A penna ereje hatékonynak bizonyult, mert a Székely Himnusz (és a hozzá hasonló dalok, például a Lesz, lesz, lesz) a magyarság megingott reményét adta vissza. Ezek a dalok az ősi kultúrából, a népzenei hagyományokból születtek, a népművészet együtt alakult és élt a nemzettel. A népzene az, amiből tudhatunk számos olyan történelmi eseményről, amelyekről nincsenek írásos emlékekeink. A magyar ember elénekelte azt, amit nem tudott leírni, és továbbadta a következő nemzedékeknek. Mielőtt ezt a népi tudást kiölte volna a civilizáció, jött Bartók, Kodály, Vajda József, akiknek köszönhetjük a népi kultúra életben maradását alapműveltségünkben. Nyomukban jöttek azok a szerzők, akik ennek az örökségnek talaján hozták létre csodálatos műveiket.
A Székely Himnusz lehetett volna népdal, ha nevüket elhallgató szerzők a szántóföldön éneklik, és nem írnak hozzá kottát, rögzített szöveget. Mihaliknak és Csanády-nak kedvezett a technika, a kottanyomtatás, ezért a Székely Himnusznak nem kellett bejárnia azt a lassú, átalakulásoktól sem mentes utat, amelyet a népdaloknak.
A dallamvezetés előre meghatározott céllal jött létre: az első két sor fölfelé halad, ám a lépések megfontoltsága (a kezdő sor közepén a hang és a szavak ismétlése) óvatosságot, a „hogyan” bizonytalanságát fejezi ki. A feltett kérdés után ugyanaz a dallam ismétlődik, ám a szöveg már mennyei magaslatokba vezet, ahonnan a dal közepére a gyászos valóság ihlette mélységeibe taszítódunk. Viszont – a Szózat „Áldjon vagy verjen…” sorához hasonlóan, A zárógondolat, a Szózatéhoz hasonlóan itt is bizakodó, és a himnikus dallammal is Isten segítségét kérve himnikus dimenziókba vezet.
Nem tudni, mit hoz a jövő, és milyen utat kell bejárni, amíg visszatér seregével a Tejúton Csaba királyfi, a mitikus történelmi ős, Atilla király fia, aki az Istennél közbenjár, és győzelemre vezeti népét. Ha százszor vagy ezerszer is elborítja az ár (az eredeti szövegben: „Fejünk az ár ezerszer elborítja”), Isten nem engedi Erdély vesztét. (Az első változat szerint „Ne hagyd el Erdélyt, Erdélyt, Istenünk!”.) A szöveg az idők során népdal módjára változott a megismétlődő román önkényuralom hatására. Ezért énekeljük ma hogy „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!”
A magyarság-székelység nemzeti énekei nem indulók, a magyar nemzeti Himnusz és a Székely Himnusz ima. A magyar ember hisz Istenben, őt kéri, hite, kultúrája erejével akar győzni. Imádkozik és dolgozik. Lehetne a Székely Himnusz a vajdaságiaké, a kárpátaljaiaké, a felvidékieké, akkor is ugyanazért imádkozna. Ezért mondja az istentiszteletek végén elhangzó Székely Himnusz után Kovács Imre református lelkész az utolsó sort („Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!”) követően, hogy „…és Kárpátalját, és Felvidéket, és Délvidéket” .
A politikai hazátlan bitang erről persze tudni sem akar, gyökértelenségében egy nemzet imáját, himnuszát gyalázza.