képzeld el, időközben személyes kontaktusom van a Smartkas nevű cég alapítójával és az index cikkben álló minden szó igaz! Mi az, hogy nem ismeri a net? 🤔
Nekem nagyon tetszik amit csinálnak mert innovatív, természetvédő és bárhol lehet ezt a technologiát használni, még a sivatagban is. A cég központja egyébként Amsterdamban van és a Te negatív interpretációddal ellenben NEM a meggazdagodás a cég szimpatikus tulajdonosának a legfennsőbb célja, ezt máshol kényelmesebben is meg tudná tenni hanem az, hogy hozzá tudjon járulni a Föld nevű bolygó fennmaradásához. Ilyen ember is van!
Ezzel kapcsolatosan még egy gondolat: épp a napokban gondolkodtam el rajta, merthogy Holdfény is említette az iskolát... Nagyobbik lányom mondta, hogy történelemből most fogják majd tanulni a második világháború témát. Úgy visszagondoltam az én történelem tanulmányaimra és eszembe jutott, hogy én nem szerettem az iskolában ezt a tárgyat. Pedig érdekes módon érdekel engem maga az, hogy honnan jöttünk és hogyan lettünk azok, akik ma vagyunk. Aztán az jutott eszembe, hogy igenis szerettem az iskolában is, de csak addig, amíg az őskor és az ókor volt a téma. Utána pedig valami oknál fogva már nem. Kis gondolkodás után világos is lett számomra, miért! Mert azután a történelem oktatás csupán háborúkról szól! 😲 Ez lányommal kapcsolatban tudatosult bennem, hogy tényleg, szerencsétlen gyerek már három éve történelem kapcsán mást sem tanul, csak háborúk sorozatát! Hát normális dolog ez? Tényleg nem volt a múltunkban semmi pozitívum, semmi jó és örömmel teli fejlődés, csak járványok meg háborúk sorozata? Ezen azért elgondolkodhatnának azok a grémiumok, akik a történelem tantervet készítik az iskolák számára és a könyveket írják. Miért traktálni a gyerekek tudatát ezekkel a dolgokkal? Mi értelme? Szerintem inkább azokat a dolgokat kellene tanítani nekik, amik előre vitték az emberiséget és valami jót hoztak a világnak. Abból tanulni és a jót adaptálni a múltból a jelenbe és a jövőbe. Én így írnám és eszerint elemezném a történelmet.
Mielőtt valakinek esetleg eszébe jutna ilyen irányba érvelni: Nem a múlt tagadásáról van szó. Arról, hogy a múlt sem lesz jobb attól, ha mi most a jelenben kínozzuk magunkat meg egymást a múlt borzalmaival. Tudatosan élni úgy, hogy a múlt hibái lehetőleg ne forduljanak elő a jövőben, igen. A JELENBEN élni és a jövőt konstruktiv gondolkodással a tőlünk telhető dimenzióban jó irányba terelni. Mert mindennek amit ma teszünk, hatása van a holnapra.
Kedves DMolnár,
képzeld el, időközben személyes kontaktusom van a Smartkas nevű cég alapítójával és az index cikkben álló minden szó igaz!
Mi az, hogy nem ismeri a net? 🤔
SMARTKAS weboldal
Nekem nagyon tetszik amit csinálnak mert innovatív, természetvédő és bárhol lehet ezt a technologiát használni, még a sivatagban is. A cég központja egyébként Amsterdamban van és a Te negatív interpretációddal ellenben NEM a meggazdagodás a cég szimpatikus tulajdonosának a legfennsőbb célja, ezt máshol kényelmesebben is meg tudná tenni hanem az, hogy hozzá tudjon járulni a Föld nevű bolygó fennmaradásához. Ilyen ember is van!
SMARTKAS - újfent egy zseniális magyar találmány
Egy magyar Startup cég. Egy éves, de már világszerte keresett és sikeres. Ilyenből kellene több! 👏🏻
Úgy látom, nem mindenki értette meg, miről írtam előbb. Kár.
Ezzel kapcsolatosan még egy gondolat: épp a napokban gondolkodtam el rajta, merthogy Holdfény is említette az iskolát... Nagyobbik lányom mondta, hogy történelemből most fogják majd tanulni a második világháború témát. Úgy visszagondoltam az én történelem tanulmányaimra és eszembe jutott, hogy én nem szerettem az iskolában ezt a tárgyat. Pedig érdekes módon érdekel engem maga az, hogy honnan jöttünk és hogyan lettünk azok, akik ma vagyunk. Aztán az jutott eszembe, hogy igenis szerettem az iskolában is, de csak addig, amíg az őskor és az ókor volt a téma. Utána pedig valami oknál fogva már nem. Kis gondolkodás után világos is lett számomra, miért! Mert azután a történelem oktatás csupán háborúkról szól! 😲 Ez lányommal kapcsolatban tudatosult bennem, hogy tényleg, szerencsétlen gyerek már három éve történelem kapcsán mást sem tanul, csak háborúk sorozatát! Hát normális dolog ez? Tényleg nem volt a múltunkban semmi pozitívum, semmi jó és örömmel teli fejlődés, csak járványok meg háborúk sorozata? Ezen azért elgondolkodhatnának azok a grémiumok, akik a történelem tantervet készítik az iskolák számára és a könyveket írják. Miért traktálni a gyerekek tudatát ezekkel a dolgokkal? Mi értelme? Szerintem inkább azokat a dolgokat kellene tanítani nekik, amik előre vitték az emberiséget és valami jót hoztak a világnak. Abból tanulni és a jót adaptálni a múltból a jelenbe és a jövőbe. Én így írnám és eszerint elemezném a történelmet.
U.I.: