jadzia

Közösségteremtő emlékezés volt a 100. évfordulón, nemcsak a múlt miatt, hanem a jövő érdekében. Minden év június 4-én nem lehet egy percre megállni, pedig egy kis csönd, egy kis befelé fordulás ránk férne most is. Hogy ki-ki számot vethessen az érzéseivel, akár az egymástól elkülönböző érzéseivel is.

Trianon belesűrűsödik sokunk életébe. Vitán felül áll, hogy Trianon sorstrauma. Örökre felforgatta több millió határon túli magyar életét. Kisebbségi magyarnak lenni mindennapos feladat és bizony küzdelem. Kár lenne ezt bagatellizálni, tán heroizálni sem muszáj, de egyvalamit biztosan nem lehet: eltekinteni tőle.

Évtizedeken keresztül azt hallhattuk baloldali politikusoktól, hogy lépjünk ki Trianon árnyékából. Én meg azt mondom: ha fel akarjuk dolgozni a múltat a jövő érdekében, ahhoz a baloldalnak is be kell lépnie ebbe az árnyékba. Úgy kezdődik ez, ha kimondjuk: Trianon nem a jobboldalé, hanem mindannyiunké, magyaroké. Történelmi bűnnek tartom, hogy a Fidesz jó ideje azonosítja a maga érdekét a nemzet érdekével, és a határon túli magyar közösségek egy részét túszként viszi magával a belpolitikai harcmezőkre. De ez sem menti azt, hogy a magyar baloldal rosszul reagált a kettős állampolgárság felvetésére. Ki kell ezt mondanunk, be kell ezt látnunk, és mostantól az a dolgunk, hogy az öntudatos európai értékválasztást a nemzet együvé tartozásának szolgálatával együtt képviseljük.

Tavaly megállt Budapest egy percre a 100. évfordulón, idén azzal a gesztussal emlékezünk a városban, hogy nemzeti színekben világítjuk ki a Halászbástyát. De Trianon nehéz örökségének való megfelelés nem az, ha csak a nemzeti összetartozás napján emlékezünk, hanem az, ha mindennapi tettekkel építjük, erősítjük a nemzet összetartozását.

Újra kell egyesítenünk Magyarországot. Kezdjük azzal, hogy senki nem kérdőjelezi meg a magyarságát, és nem nézi le, nem kezeli le, sem a hagyomány, sem a haladás nevében. Most kell meghaladnunk az elmúlt 11 év békétlenséget szító, megosztó politikáját.

Tehetjük úgy, ha a kioktató szembenállás helyett nem azt mondjuk mindig mindenre, hogy „vagy”, hanem többet használjuk azt, hogy „és”. Nem Európa vagy nemzet. Hanem nemzet és Európa. Nem Budapest vagy vidék. Hanem Budapest és vidék. Közös ország, amelynek sorsa egybeforrt.

2022-ben pedig az új kormányfőnek – tudatában persze, hogy elsődleges felelőssége az ország tízmillió lakosának boldogulásáért van, minden irredentizmus nélkül – ki kell mondania ismét Antall József mondatát: „lélekben érzésben 15 millió magyar miniszterelnöke kívánok lenni”.

Úgy kell hát emlékeznünk Trianon traumájára, hogy kimondjuk az igazságot az igazságtalanságról, de nem menekülünk a sérelmeink közé a valóság és a jelen feladatai elől. És egy pillanatra se feledkezzünk meg arról, hogy nem ellenségei, hanem sokkal inkább sorstársai vagyunk egymásnak.