hanem Mexico! Igen, nagyon fincsi az indiai vegán konyha, másutt a világon a Krishnák ilyeneket osztogatnak ingyen: https://hu.pinterest.com/pin/481885228858371215/ , de a samoozát kedvelem a legjobban (lentebb kicsiny 3szögű), enném 24/7.
Szeretném eloszlatni a kétkedés érzelmeit az által, hogy határozottan kijelenthetem, hogy részemről, és a Pacifizmus lényegéből fakadóan, nincs hajlamom félreértésekre, netán veszekedésekre, - ezért még a kis pénzemet is hajlandó vagyok elúsztatni, ha értitek, mire gondolok!
De lényegében más téma kötötte le az időmet, aminek itt mindkettőtöknek szeretnék helyet biztosítani azzal a kitétellel, hogy ez az én megértésem olvasási élményeim után, amit majdnemhogy "kötelességemnek" érzek megosztani. Mindenkinek szabadsága, és lehetősége van a megválasztások hozzá való beillesztésére ki-ki az életfilozófiája szerint. Amennyiben bárkire is negatív hatással van, kérem vágja sutba, ahová Őszerinte tartozik, ettől, még mindig fog forogni a Föld.
(Szerettem volna a file-t a beillesztés lehetőségével beszúrni ide, de sajnos, mivel ez itt lehetetlen, kénytelen vagyok a teljes szöveget ide bemásolni, aminek a terjedelmességéért elnézést kérek.) Ha én ilyen összeszedett lennék a gondolataimmal, talán én is megírhattam volna, mert annyira megértem, és vele gondolom igaznak. Csupán ezért osztom meg, és akkor jöjjön:
"...Vannak tehát a puszta szerencsének olyan szintjei, amelyek nem csupán a vézna emberi képzelet számára túl nagyok, hanem ahhoz is, hogy az élet eredetével kapcsolatos konok számításainkban dolgozzunk velük. De, hogy megismételjük a kérdést, a szerencse mekkora szintjét, a csodából mennyit szabad posztulálnunk? Ne meneküljünk el ez elől a kérdés elől csupán azért, mert nagy számokról van szó. Ez tökéletesen jogos kérdés, és legalább leírhatjuk, hogy mit kellene tudnunk ahhoz, hogy a választ kiszámítsuk.
Ez egy izgalmas gondolat. A válasz kérdésünkre - hogy mennyi szerencsét szabad feltételeznünk - attól függ, hogy bolygónk az egyetlen, amelyen élet van, vagy tömegével találkozunk az élet jeleivel szerte a világegyetemben. Egy dolgot bizonyosan tudunk: az élet egyszer megjelent, itt, éppen ezen a bolygón. Arról azonban fogalmunk sincs, van-e valahol élet másutt is a világegyetemben. Nagyon könnyen lehetséges, hogy nincs. Egyesek már kiszámították, hogy kell lenni életnek másutt is, mégpedig a következő alapon (a hibára majd csak később fogok rámutatni). Valószínűleg legalább 1020 (azaz százmilliárd-milliárd) olyan bolygó van a világegyetemben, amelyek nagyjából alkalmasak az élet kialakulására. Tudjuk, hogy az élet itt létrejött, így hát nem lehet teljesen valószínűtlen, sőt szinte óhatatlan, hogy a milliárdszor milliárdnyi többi bolygó közül legalábbis néhányon legyen élet.
Az érvelésben ott a hiba, hogy mivel az élet megjelent itt, akkor ez nem is lehet olyan rettenetesen valószínűtlen esemény. Észrevehető, hogy ebben a következtetésben az a beépített feltevés rejlik, hogy ami a Földön történt, valószínűleg megtörtént egyebütt is az Univerzumban, s ez éppen a kérdéses dolgot veszi bizonyítottnak. Más szóval, ez a statisztikai érv, hogy kell lennie életnek másutt is a világegyetemben, mivel itt van, feltevésként magába építi azt, amit bizonyítani próbál. Ez nem jelenti azt, hogy szükségképpen helytelen a következtetés, miszerint van élet szerte az Univerzumban. Sejtelmem szerint ez valószínűleg igaz. Egyszerűen azt jelenti, hogy az adott okfejtés, amely elvezetett hozzá, egyáltalán nem helyénvaló. Ez csupán feltevés.
Játsszunk el a vita kedvéért azzal az alternatív feltevéssel, hogy az élet csupán egyszer jelent meg, s ez itt volt a Földön. Az ember kísértést érez, hogy a következő érzelmi alapon elvesse ezt a feltevést. Nincs ebben valami rettentően középkori? Vajon nem azt az időt idézi föl, amikor azt tanították, hogy Földünk a világegyetem középpontja, s a csillagok csupán tűhegynyi kis fényecskék, hogy nekünk világítsanak (vagy ami még abszurdabb önhittségre vall: a csillagok még arra is veszik a fáradságot, hogy asztrológiai befolyással legyenek kicsiny életünkre)? Nem önteltség feltételezni, hogy a világegyetem milliárdszor milliárdnyi bolygója közül éppen a mi kicsiny, isten háta mögötti világunkat, a mi helyi, isten háta mögötti naprendszerünkben, a mi isten háta mögötti galaxisunkban választották volna ki az élet számára? Miért lett volna éppen a mi bolygónk az?
Őszintén sajnálom, hogy szívből örülök, amiért megmenekültünk a középkori egyház szellemétől, és megvetem a mai asztrológusokat, de attól tartok, az előző bekezdésben az utalás az istenhátamögöttiségre, csupán retorika. Nagyon is lehetséges, hogy éppen a mi isten háta mögötti bolygónk legyen szó szerint az egyedüli bolygó, amelyen valaha is élet volt. Mert hiszen ha csupán egyetlen bolygó lenne, amely az élet hordozója, akkor ez szükségképpen a mi bolygónk lenne, egyszerűen azért, mert „mi” itt ezt a kérdést vitatjuk! Ha az élet kialakulása csakugyan annyira valószínűtlen esemény, hogy élet csupán egyetlen bolygón jött létre a világegyetemben, akkor ez a bolygó a mi bolygónk. Azt a tényt tehát, hogy a Földön van élet, nem használhatjuk fel annak a következtetésnek a levonására, hogy az életnek elég valószínűnek kell lennie ahhoz, hogy egy másik bolygón is kialakuljon. Az efféle érvelés körkörös lenne. Valamilyen független okfejtésre van szükségünk arról, hogy az élet keletkezése egy bolygón mennyire könnyű vagy nehéz, mielőtt akár csak hozzákezdhetnénk annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy a világegyetemben hány bolygón lehet élet.
Mi azonban nem erre a kérdésre keressük a választ. A mi kérdésünk az volt, hogy mennyi szerencsét szabad föltételeznünk a földi élet keletkezésének elméletében. Azt mondtam, a válasz attól függ, hogy az élet vajon csupán egyszer vagy sokszor keletkezett. Kezdjük azzal, hogy nevet adunk annak a valószínűségnek, bármily kicsiny legyen is, amellyel az élet valamilyen adott típusú, véletlenszerűen kijelölt bolygón keletkezik. Nevezzük el ezt a számot a spontán keletkezés valószínűségének, vagyis SKV-nak. Az SKV az, amit megkapunk, ha leülünk kémiai tankönyveink mellé, vagy laboratóriumunkban szikrákat lövünk légköri gázok ésszerű keverékeibe, és kiszámítjuk annak esélyét, hogy másolódó molekulák jöjjenek létre spontán módon egy tipikus bolygólégkörben. Tegyük fel, hogy legjobb becslésünk az SKV-ra valami nagyon-nagyon kicsiny szám, mondjuk egy a milliárdhoz. Ez nyilvánvalóan oly kicsiny valószínűség, hogy a leghalványabb reményünk sem lehet egy ilyen fantasztikusan szerencsés, csodálatos esemény megismétlésére laboratóriumi kísérleteinkben. Mégis ha föltételezzük, amire az okfejtés érdekében teljes mértékben jogunk van, hogy az élet csupán egyszer keletkezett a világegyetemben, akkor abból következik, hogy szabad nagyon nagy szerencsét feltételeznünk elméletünkben, mivel oly sok bolygó van a világegyetemben, ahol élet keletkezhetett volna. Ha, ahogy az egyik becslés állítja, százmilliárd-milliárd bolygó van, akkor ez százmilliárdszor nagyobb, mint az általunk feltételezett nagyon alacsony SKV. Hogy lezárjuk tehát ezt az okfejtést, a maximális nagyságú szerencse, amit föl szabad tételeznünk, mielőtt az élet eredetének egy adott elméletét elvetjük, 1:N, ahol N a világegyetem alkalmas bolygóinak száma. Sok mindent rejt az „alkalmas” szó, de az érvelésünkben feltételezhető maximális szerencsét állapítsuk meg 1:százmilliárd-milliárdban.
Gondoljuk végig, mit jelent ez. Elmegyünk egy vegyészhez és azt mondjuk : vedd elő a könyveidet és a számológépedet, hegyezd ki a ceruzádat és szedd össze az eszedet; töltsd meg a fejedet képletekkel, az edényeidet pedig metánnal, ammóniával, hidrogénnel, szén-dioxiddal és mindazzal a gázzal, amelyek meglétére egy élettelen ősbolygón számíthatunk; kotyvaszd őket össze; engedd át a villámlás szikráit szimulált légkörödön, s az ihlet szikráit agyadon; vesd be összes ügyes vegyész módszeredet és add meg nekünk a vegyész legjobb becslését annak valószínűségéről, hogy egy tipikus bolygó spontán módon önmagát másoló molekulát hoz létre. Vagy másként fogalmazva, meddig kellene várnunk, mire a bolygó véletlenszerű vegyi eseményei, az atomok és a molekulák véletlenszerű hőmozgása önmagát másoló molekula kialakulásához vezetne?
A vegyészek nem ismerik a választ erre a kérdésre. A legtöbb mai kémikus valószínűleg azt mondaná, hogy az emberi élet nagyságrendjét alapul véve valószínűleg hosszú ideig kellene várnunk, de talán nem volna olyan hosszú ez az idő kozmológiai léptékkel. A Föld őstörténete arra mutat, hogy körülbelül egymilliárd évvel - vagy hogy kényelmes, modern egységet használjunk: egy eonnal - játszhatunk, mert durván ennyi idő telt el a Föld körülbelül négy és fél milliárd évvel ezelőtti kialakulása és az első fosszilis szervezetek kora között. Ám a mi „bolygók száma” érvünknek az a lényege, hogy az sem kell, hogy kihozzon a sodrunkból, ha a vegyész azt állítja, „csodára” kell várnunk, milliárd-milliárd évet kell várnunk - sokkal többet, mint amennyi a világegyetem létezésének ideje. Valószínűleg több mint milliárd-milliárd bolygó van a világegyetemben. Ha mindegyikük annyi ideig áll fönn, mint a Föld, akkor máris körülbelül milliárd-milliárd-milliárd bolygóévvel számolhatunk. Ez már megteszi! Egy szorzásösszeggel gyakorlati politikává alakult a csoda.
Van egy rejtett feltevés ebben az okfejtésben. Persze valójában egy csomó feltevés van, de én konkrétan egyről akarok beszélni. Ez pedig az, hogy ha egyszer az élet (azaz a replikátorok és az összegződő szelekció) már egyáltalán megjelent, akkor mindig eljut addig a pontig, hogy a teremtmények elegendő intelligenciát fejlesztenek ki a saját eredetükről való spekuláláshoz. Ha ez nem így van, akkor ennek megfelelően le kell szállítanunk azt a becslésünket, hogy mennyi szerencsét szabad föltételeznünk. Hogy még pontosabbak legyünk, azt a maximális esélyt, amit elméleteinkben adnunk szabad az élet keletkezésének bármely bolygón, úgy kapjuk meg, hogy a világegyetem bolygóinak számát elosztjuk azzal az eséllyel, hogy az élet, ha egyszer már megindult, elegendő intelligenciát fejleszt ki ahhoz, hogy saját eredetéről spekuláljon.
Kissé furcsának hathat, hogy egy figyelemre méltó változó az a megállapítás: „elegendő intelligenciája volt ahhoz, hogy saját eredetéről spekuláljon”. Hogy megértsük, miért fontos ez, vegyünk szemügyre egy alternatív feltevést. Tegyük fel, hogy az élet megjelenése nagyon is valószínű esemény volt, ám az intelligencia ezt követő kifejlődése rendkívül valószínűtlen, amihez óriási szerencse kellett. Tegyük fel, hogy az intelligencia keletkezése annyira valószínűtlen, hogy csupán egyetlen bolygón történt meg az Univerzumban, noha az élet sok bolygón megindult. Ebből, mivel tudjuk, hogy kellőképpen intelligensek vagyunk e kérdés tárgyalásához, tudjuk, hogy a Föld kell legyen ez az egyetlen bolygó. Mármost tegyük fel, hogy az élet eredete, és ha már élet van, akkor az intelligencia eredete, egyaránt nagyon valószínűtlen esemény. Akkor annak a valószínűsége, hogy egyetlen bolygó, például a Föld, mindkét óriási szerencsében részesül, a két alacsony valószínűség szorzata, s ez pedig sokkal kisebb valószínűség.
Olyan ez, mintha a szerencséből csak egy bizonyos adagot volna szabad föltételeznünk arra, hogy miként jöttünk létre. Ennek az adagnak a fölső határa a világegyetem szóba jöhető bolygóinak száma. Ha már megkaptuk szerencseadagunkat, akkor ezt a korlátozott mennyiséget felhasználhatjuk saját létünk magyarázatára. Ha majdnem az egész szerencseadagunkat fölhasználjuk abban az elméletünkben, hogy miként kezdődött az élet egy bolygón, akkor már csak nagyon kevés további szerencsét van módunk föltételezni elméletünk hátralevő részeiben, mondjuk az agy és az intelligencia összegződő evolúciójában. Ha nem használjuk föl a teljes szerencseadagunkat az élet eredetére vonatkozó elméletünkben, akkor még marad az ezt követő evolúcióra vonatkozó elméleteink számára is, arra a szakaszra, amikor az összegződő kiválasztódás már megindult. Ha szerencseadagunk legnagyobb részét az intelligencia eredetére vonatkozó elméletünkben akarjuk fölhasználni, akkor nem sok marad, amit az élet eredetére vonatkozó elméletünkre fordíthatunk: ebben az esetben olyan elmélettel kell előállnunk, amely az élet eredetét szinte kikerülhetetlenné teszi. Vagy ha elméletünk e két szakaszához nincs szükségünk a teljes szerencseadagra, akkor ezt a fölösleget felhasználhatjuk arra, hogy föltételezzük az élet létét a világegyetem más részein.
Magam úgy érzem, hogy ha az összegződő szelekció egyszer már kellőképpen beindult, akkor csak viszonylag csekély mennyiségű szerencsét kell feltételeznünk az élet és az intelligencia ezt követő kifejlődésében. Az összegződő szelekció, ha egyszer már megindult, eléggé erősnek látszik ahhoz, hogy az intelligencia kialakulását valószínűvé, ha nem kikerülhetetlenné tegye. Ez azt jelenti, hogy ha akarjuk, gyakorlatilag a teljes föltételezhető szerencseadagunkat elkölthetjük egyetlen nagy dobásra, arra az elméletre, hogy miként alakul ki az élet egy bolygón. Ezért - ha föl akarjuk használni felső határként 1 a százmilliárd-milliárdhoz (vagy 1 a létező bolygók számához) esélyünk van, amit az élet keletkezésére vonatkozó elméletünkre költhetünk. Ez az a maximális mennyiségű szerencse, amit elméletünkben feltételezhetünk. Azt akarjuk javasolni például, hogy az élet akkor kezdődött, amikor mind a DNS, mind annak fehérje alapú másológépezete spontán módon létrejött. Megengedhetjük magunknak az ilyen különc elmélet luxusát, feltéve, hogy az esélyek azzal szemben, hogy egy bolygón ez a véletlen egybeesés bekövetkezzék, nem haladják meg a százmilliárd-milliárdot az egyhez..."
[Idézet: Richard Dawkins: A vak órásmester - 6. Eredetek és csodák 187-193 old.]
Itt egy kis "vegán vicc" - vótmá, - de azért figyelmeztetéssel tartozom, ne nézze meg, aki lepkelelkű, (de azért megnézi)...
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1438445559563637&id=598951233513078
kell hozzá 1 kis angol, de nem szükséges, hi,hi,hi. - katt a gif-re
Szóval a pokol is itt van, - meg a menyország: a Földön. Ezt Neked találtam, mit szólsz? https://www.facebook.com/Gaia/videos/1377037275660293/?hc_ref=NEWSFEED
hanem Mexico! Igen, nagyon fincsi az indiai vegán konyha, másutt a világon a Krishnák ilyeneket osztogatnak ingyen: https://hu.pinterest.com/pin/481885228858371215/ , de a samoozát kedvelem a legjobban (lentebb kicsiny 3szögű), enném 24/7.
Amíg nem küld ilyen "Menyország kapuja" fényképet a NASA a Hubble telescope-tól, aztán vagy Paintshop, vagy FSM spaghetti vagy mi:
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1103820079677281&set=a.410128079046488.93189.100001478998803&type=3&theater
Kedves Holdfény és Vezúvian!
Szeretném eloszlatni a kétkedés érzelmeit az által, hogy határozottan kijelenthetem, hogy részemről, és a Pacifizmus lényegéből fakadóan, nincs hajlamom félreértésekre, netán veszekedésekre, - ezért még a kis pénzemet is hajlandó vagyok elúsztatni, ha értitek, mire gondolok!
De lényegében más téma kötötte le az időmet, aminek itt mindkettőtöknek szeretnék helyet biztosítani azzal a kitétellel, hogy ez az én megértésem olvasási élményeim után, amit majdnemhogy "kötelességemnek" érzek megosztani. Mindenkinek szabadsága, és lehetősége van a megválasztások hozzá való beillesztésére ki-ki az életfilozófiája szerint. Amennyiben bárkire is negatív hatással van, kérem vágja sutba, ahová Őszerinte tartozik, ettől, még mindig fog forogni a Föld.
(Szerettem volna a file-t a beillesztés lehetőségével beszúrni ide, de sajnos, mivel ez itt lehetetlen, kénytelen vagyok a teljes szöveget ide bemásolni, aminek a terjedelmességéért elnézést kérek.) Ha én ilyen összeszedett lennék a gondolataimmal, talán én is megírhattam volna, mert annyira megértem, és vele gondolom igaznak. Csupán ezért osztom meg, és akkor jöjjön:
"...Vannak tehát a puszta szerencsének olyan szintjei, amelyek nem csupán a vézna emberi képzelet számára túl nagyok, hanem ahhoz is, hogy az élet eredetével kapcsolatos konok számításainkban dolgozzunk velük. De, hogy megismételjük a kérdést, a szerencse mekkora szintjét, a csodából mennyit szabad posztulálnunk? Ne meneküljünk el ez elől a kérdés elől csupán azért, mert nagy számokról van szó. Ez tökéletesen jogos kérdés, és legalább leírhatjuk, hogy mit kellene tudnunk ahhoz, hogy a választ kiszámítsuk.
Ez egy izgalmas gondolat. A válasz kérdésünkre - hogy mennyi szerencsét szabad feltételeznünk - attól függ, hogy bolygónk az egyetlen, amelyen élet van, vagy tömegével találkozunk az élet jeleivel szerte a világegyetemben. Egy dolgot bizonyosan tudunk: az élet egyszer megjelent, itt, éppen ezen a bolygón. Arról azonban fogalmunk sincs, van-e valahol élet másutt is a világegyetemben. Nagyon könnyen lehetséges, hogy nincs. Egyesek már kiszámították, hogy kell lenni életnek másutt is, mégpedig a következő alapon (a hibára majd csak később fogok rámutatni). Valószínűleg legalább 1020 (azaz százmilliárd-milliárd) olyan bolygó van a világegyetemben, amelyek nagyjából alkalmasak az élet kialakulására. Tudjuk, hogy az élet itt létrejött, így hát nem lehet teljesen valószínűtlen, sőt szinte óhatatlan, hogy a milliárdszor milliárdnyi többi bolygó közül legalábbis néhányon legyen élet.
Az érvelésben ott a hiba, hogy mivel az élet megjelent itt, akkor ez nem is lehet olyan rettenetesen valószínűtlen esemény. Észrevehető, hogy ebben a következtetésben az a beépített feltevés rejlik, hogy ami a Földön történt, valószínűleg megtörtént egyebütt is az Univerzumban, s ez éppen a kérdéses dolgot veszi bizonyítottnak. Más szóval, ez a statisztikai érv, hogy kell lennie életnek másutt is a világegyetemben, mivel itt van, feltevésként magába építi azt, amit bizonyítani próbál. Ez nem jelenti azt, hogy szükségképpen helytelen a következtetés, miszerint van élet szerte az Univerzumban. Sejtelmem szerint ez valószínűleg igaz. Egyszerűen azt jelenti, hogy az adott okfejtés, amely elvezetett hozzá, egyáltalán nem helyénvaló. Ez csupán feltevés.
Játsszunk el a vita kedvéért azzal az alternatív feltevéssel, hogy az élet csupán egyszer jelent meg, s ez itt volt a Földön. Az ember kísértést érez, hogy a következő érzelmi alapon elvesse ezt a feltevést. Nincs ebben valami rettentően középkori? Vajon nem azt az időt idézi föl, amikor azt tanították, hogy Földünk a világegyetem középpontja, s a csillagok csupán tűhegynyi kis fényecskék, hogy nekünk világítsanak (vagy ami még abszurdabb önhittségre vall: a csillagok még arra is veszik a fáradságot, hogy asztrológiai befolyással legyenek kicsiny életünkre)? Nem önteltség feltételezni, hogy a világegyetem milliárdszor milliárdnyi bolygója közül éppen a mi kicsiny, isten háta mögötti világunkat, a mi helyi, isten háta mögötti naprendszerünkben, a mi isten háta mögötti galaxisunkban választották volna ki az élet számára? Miért lett volna éppen a mi bolygónk az?
Őszintén sajnálom, hogy szívből örülök, amiért megmenekültünk a középkori egyház szellemétől, és megvetem a mai asztrológusokat, de attól tartok, az előző bekezdésben az utalás az istenhátamögöttiségre, csupán retorika. Nagyon is lehetséges, hogy éppen a mi isten háta mögötti bolygónk legyen szó szerint az egyedüli bolygó, amelyen valaha is élet volt. Mert hiszen ha csupán egyetlen bolygó lenne, amely az élet hordozója, akkor ez szükségképpen a mi bolygónk lenne, egyszerűen azért, mert „mi” itt ezt a kérdést vitatjuk! Ha az élet kialakulása csakugyan annyira valószínűtlen esemény, hogy élet csupán egyetlen bolygón jött létre a világegyetemben, akkor ez a bolygó a mi bolygónk. Azt a tényt tehát, hogy a Földön van élet, nem használhatjuk fel annak a következtetésnek a levonására, hogy az életnek elég valószínűnek kell lennie ahhoz, hogy egy másik bolygón is kialakuljon. Az efféle érvelés körkörös lenne. Valamilyen független okfejtésre van szükségünk arról, hogy az élet keletkezése egy bolygón mennyire könnyű vagy nehéz, mielőtt akár csak hozzákezdhetnénk annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy a világegyetemben hány bolygón lehet élet.
Mi azonban nem erre a kérdésre keressük a választ. A mi kérdésünk az volt, hogy mennyi szerencsét szabad föltételeznünk a földi élet keletkezésének elméletében. Azt mondtam, a válasz attól függ, hogy az élet vajon csupán egyszer vagy sokszor keletkezett. Kezdjük azzal, hogy nevet adunk annak a valószínűségnek, bármily kicsiny legyen is, amellyel az élet valamilyen adott típusú, véletlenszerűen kijelölt bolygón keletkezik. Nevezzük el ezt a számot a spontán keletkezés valószínűségének, vagyis SKV-nak. Az SKV az, amit megkapunk, ha leülünk kémiai tankönyveink mellé, vagy laboratóriumunkban szikrákat lövünk légköri gázok ésszerű keverékeibe, és kiszámítjuk annak esélyét, hogy másolódó molekulák jöjjenek létre spontán módon egy tipikus bolygólégkörben. Tegyük fel, hogy legjobb becslésünk az SKV-ra valami nagyon-nagyon kicsiny szám, mondjuk egy a milliárdhoz. Ez nyilvánvalóan oly kicsiny valószínűség, hogy a leghalványabb reményünk sem lehet egy ilyen fantasztikusan szerencsés, csodálatos esemény megismétlésére laboratóriumi kísérleteinkben. Mégis ha föltételezzük, amire az okfejtés érdekében teljes mértékben jogunk van, hogy az élet csupán egyszer keletkezett a világegyetemben, akkor abból következik, hogy szabad nagyon nagy szerencsét feltételeznünk elméletünkben, mivel oly sok bolygó van a világegyetemben, ahol élet keletkezhetett volna. Ha, ahogy az egyik becslés állítja, százmilliárd-milliárd bolygó van, akkor ez százmilliárdszor nagyobb, mint az általunk feltételezett nagyon alacsony SKV. Hogy lezárjuk tehát ezt az okfejtést, a maximális nagyságú szerencse, amit föl szabad tételeznünk, mielőtt az élet eredetének egy adott elméletét elvetjük, 1:N, ahol N a világegyetem alkalmas bolygóinak száma. Sok mindent rejt az „alkalmas” szó, de az érvelésünkben feltételezhető maximális szerencsét állapítsuk meg 1:százmilliárd-milliárdban.
Gondoljuk végig, mit jelent ez. Elmegyünk egy vegyészhez és azt mondjuk : vedd elő a könyveidet és a számológépedet, hegyezd ki a ceruzádat és szedd össze az eszedet; töltsd meg a fejedet képletekkel, az edényeidet pedig metánnal, ammóniával, hidrogénnel, szén-dioxiddal és mindazzal a gázzal, amelyek meglétére egy élettelen ősbolygón számíthatunk; kotyvaszd őket össze; engedd át a villámlás szikráit szimulált légkörödön, s az ihlet szikráit agyadon; vesd be összes ügyes vegyész módszeredet és add meg nekünk a vegyész legjobb becslését annak valószínűségéről, hogy egy tipikus bolygó spontán módon önmagát másoló molekulát hoz létre. Vagy másként fogalmazva, meddig kellene várnunk, mire a bolygó véletlenszerű vegyi eseményei, az atomok és a molekulák véletlenszerű hőmozgása önmagát másoló molekula kialakulásához vezetne?
A vegyészek nem ismerik a választ erre a kérdésre. A legtöbb mai kémikus valószínűleg azt mondaná, hogy az emberi élet nagyságrendjét alapul véve valószínűleg hosszú ideig kellene várnunk, de talán nem volna olyan hosszú ez az idő kozmológiai léptékkel. A Föld őstörténete arra mutat, hogy körülbelül egymilliárd évvel - vagy hogy kényelmes, modern egységet használjunk: egy eonnal - játszhatunk, mert durván ennyi idő telt el a Föld körülbelül négy és fél milliárd évvel ezelőtti kialakulása és az első fosszilis szervezetek kora között. Ám a mi „bolygók száma” érvünknek az a lényege, hogy az sem kell, hogy kihozzon a sodrunkból, ha a vegyész azt állítja, „csodára” kell várnunk, milliárd-milliárd évet kell várnunk - sokkal többet, mint amennyi a világegyetem létezésének ideje. Valószínűleg több mint milliárd-milliárd bolygó van a világegyetemben. Ha mindegyikük annyi ideig áll fönn, mint a Föld, akkor máris körülbelül milliárd-milliárd-milliárd bolygóévvel számolhatunk. Ez már megteszi! Egy szorzásösszeggel gyakorlati politikává alakult a csoda.
Van egy rejtett feltevés ebben az okfejtésben. Persze valójában egy csomó feltevés van, de én konkrétan egyről akarok beszélni. Ez pedig az, hogy ha egyszer az élet (azaz a replikátorok és az összegződő szelekció) már egyáltalán megjelent, akkor mindig eljut addig a pontig, hogy a teremtmények elegendő intelligenciát fejlesztenek ki a saját eredetükről való spekuláláshoz. Ha ez nem így van, akkor ennek megfelelően le kell szállítanunk azt a becslésünket, hogy mennyi szerencsét szabad föltételeznünk. Hogy még pontosabbak legyünk, azt a maximális esélyt, amit elméleteinkben adnunk szabad az élet keletkezésének bármely bolygón, úgy kapjuk meg, hogy a világegyetem bolygóinak számát elosztjuk azzal az eséllyel, hogy az élet, ha egyszer már megindult, elegendő intelligenciát fejleszt ki ahhoz, hogy saját eredetéről spekuláljon.
Kissé furcsának hathat, hogy egy figyelemre méltó változó az a megállapítás: „elegendő intelligenciája volt ahhoz, hogy saját eredetéről spekuláljon”. Hogy megértsük, miért fontos ez, vegyünk szemügyre egy alternatív feltevést. Tegyük fel, hogy az élet megjelenése nagyon is valószínű esemény volt, ám az intelligencia ezt követő kifejlődése rendkívül valószínűtlen, amihez óriási szerencse kellett. Tegyük fel, hogy az intelligencia keletkezése annyira valószínűtlen, hogy csupán egyetlen bolygón történt meg az Univerzumban, noha az élet sok bolygón megindult. Ebből, mivel tudjuk, hogy kellőképpen intelligensek vagyunk e kérdés tárgyalásához, tudjuk, hogy a Föld kell legyen ez az egyetlen bolygó. Mármost tegyük fel, hogy az élet eredete, és ha már élet van, akkor az intelligencia eredete, egyaránt nagyon valószínűtlen esemény. Akkor annak a valószínűsége, hogy egyetlen bolygó, például a Föld, mindkét óriási szerencsében részesül, a két alacsony valószínűség szorzata, s ez pedig sokkal kisebb valószínűség.
Olyan ez, mintha a szerencséből csak egy bizonyos adagot volna szabad föltételeznünk arra, hogy miként jöttünk létre. Ennek az adagnak a fölső határa a világegyetem szóba jöhető bolygóinak száma. Ha már megkaptuk szerencseadagunkat, akkor ezt a korlátozott mennyiséget felhasználhatjuk saját létünk magyarázatára. Ha majdnem az egész szerencseadagunkat fölhasználjuk abban az elméletünkben, hogy miként kezdődött az élet egy bolygón, akkor már csak nagyon kevés további szerencsét van módunk föltételezni elméletünk hátralevő részeiben, mondjuk az agy és az intelligencia összegződő evolúciójában. Ha nem használjuk föl a teljes szerencseadagunkat az élet eredetére vonatkozó elméletünkben, akkor még marad az ezt követő evolúcióra vonatkozó elméleteink számára is, arra a szakaszra, amikor az összegződő kiválasztódás már megindult. Ha szerencseadagunk legnagyobb részét az intelligencia eredetére vonatkozó elméletünkben akarjuk fölhasználni, akkor nem sok marad, amit az élet eredetére vonatkozó elméletünkre fordíthatunk: ebben az esetben olyan elmélettel kell előállnunk, amely az élet eredetét szinte kikerülhetetlenné teszi. Vagy ha elméletünk e két szakaszához nincs szükségünk a teljes szerencseadagra, akkor ezt a fölösleget felhasználhatjuk arra, hogy föltételezzük az élet létét a világegyetem más részein.
Magam úgy érzem, hogy ha az összegződő szelekció egyszer már kellőképpen beindult, akkor csak viszonylag csekély mennyiségű szerencsét kell feltételeznünk az élet és az intelligencia ezt követő kifejlődésében. Az összegződő szelekció, ha egyszer már megindult, eléggé erősnek látszik ahhoz, hogy az intelligencia kialakulását valószínűvé, ha nem kikerülhetetlenné tegye. Ez azt jelenti, hogy ha akarjuk, gyakorlatilag a teljes föltételezhető szerencseadagunkat elkölthetjük egyetlen nagy dobásra, arra az elméletre, hogy miként alakul ki az élet egy bolygón. Ezért - ha föl akarjuk használni felső határként 1 a százmilliárd-milliárdhoz (vagy 1 a létező bolygók számához) esélyünk van, amit az élet keletkezésére vonatkozó elméletünkre költhetünk. Ez az a maximális mennyiségű szerencse, amit elméletünkben feltételezhetünk. Azt akarjuk javasolni például, hogy az élet akkor kezdődött, amikor mind a DNS, mind annak fehérje alapú másológépezete spontán módon létrejött. Megengedhetjük magunknak az ilyen különc elmélet luxusát, feltéve, hogy az esélyek azzal szemben, hogy egy bolygón ez a véletlen egybeesés bekövetkezzék, nem haladják meg a százmilliárd-milliárdot az egyhez..."
[Idézet: Richard Dawkins: A vak órásmester - 6. Eredetek és csodák 187-193 old.]