Fene, aki jobban tudja... nekem már soványan is ellenszenves volt és ez azóta csak fokozódott... A hülyeség pedig sajnos nem gyógyítható. Legfeljebb egy bizonyos határ után jön a zárt intézet... Sajnos az említett elmebeteget még el kell viselnünk... Bár egyre nehezebb...
Hát ebben van igazság... Mert pédának okáért Tahitin, meg még a maoriknál is (Új-Zéland) kifejezetten a kövér a szép... Sőt a leényzókat mikor házasulandó korba léptek, még külön hizlalták is... Hogy most is csinálják e, azt nem tudom, de ha a mostani képeket nézem, fogyózni biztos nem fogyóznak... :0)
Persze, hogy nem attól függ, hogy szeretek e egy intézkedést, hogy melyik lábbal keltem fel aznap... De gondolj bele, szerencsétlen abba a helyzetbe találta magát, hogy aki élt és mozgott, mindenáron ellenzéki politikust akart belőle fabrikálni. Mivel pedig nem az, sőt, hát mond kínjában vadakat is. Ennyi az egész. Ha nagyon durva akarnék lenni, mondhatta volna azt is, hogy "mi a fenét izélgettek itt engem, engem csak az oktatáspolitika dühít..." Különben némileg ennyit is lehet kiolvasni a nyilatkozataiból. csak persze nem hagyják békén, mert ugye minden bizonnyal voltak, akik benne látták a "demokratikus ellenzék új vezérét". Mi már csak ilyenek vagyunk, volt itt már vezérnek jelölve Tétényi Évától a jó istenig mindenki, aki csak picit megszólalt és úgy tünt meg tudja szólítani az embereket... Hogy ez nem így működik, az mellékes.. (értem én persze, mert amúgy a mostani demokratikus ellenzék vezetői között jószerével egyetlen sincs, aki feleannyi embert meg tudna mozdítani, mint akár Tétényi, akár Pukli...)

Rendben, így már nagyjából kitaláltam.. Te vagy a sovány.. :0))
Jut eszembe... A képen te melyik vagy?