Sok helyen elhangzott már, hogy a mostani polgármester immár szó szerint lecserélte a hivatal több mint felét. Pusztán abból az indíttatásból, amiért most a büfét kell bezárni: mert szóba mertek állni Tétényivel. A baj csak az hogy saját barátait, ismerőseit ülteti a székekbe, független attól, hogy dolgozott-e már az adott körben, vagy sem. Na ezért tart itt a város. A következő polgármester meg majd ezeket fogja kivágni, hisz semmihez nem értenek, aztán majd jön a következő kör. Végtelen körforgása ez az emberi hülyeségnek és alantas bosszúállásnak.
Pontosan terelés, hiszen egy nyertes versenytárgyalás esetén elég lenne nyilatkoztatni a nyertes pályázót arról, hogy vállaljae az üzemeltetést a megváltozott feltételekkel. De itt ez csak kamu. Persze ha a többi képviselő is hajlandó odatolni a képét és ahogy kell és illik a polgármester ellen szavaz, akkor még megtörténhet a csoda.
Most őszintén ez mit számítana? Egyik zsebemből a másikba rakom az aprót... Sőt, a strand költségvetését majd még megemelik, mert a pultosok is közalkalmazottak lesznek, adópénzből fizetve, a bevétel meg megy olyanokra, mint a legutóbb elfogadott összesen 14milliós TERVEZÉSE a hivatal három kis részének felújításáról. Maga a felújítás mennyi lesz? Egymilliárd??? A dísztermet ahol az esküvők vannak ennyiből megcsinálni lehetne nem csak tervezni.
Most már érted? Így lehet megoldani. Megy a strandhoz, azaz haverhoz, beosztotthoz, irányíthatóhoz. Le se szarják majd ha veszteséges lesz, stb. Csak ne a Tétényi embere legyen. Ennyi. Esztergom legsötétebb korszaka ez...
Ez, kedves János azt jelenti, hogy (miután figyelmetlenül nem volt előre lezsírozva a bérletkiírás és így nyert volna a Tétényis ember) újra kiírják, vagy kiírás nélkül odaadják egy polgármesteri havernak az üzemeltetést és pont.