Technikai színvonalat az Országos Rendőr-főkapitányságnak kellene biztosítani, egységesen az országban. Nem a városnak!
Szánalmas, hogy számítógépeket még mindig az Önkormányzat vásárol a rendőrségnek.
Az önrkományzatnak szolgálati időt kellene vásárolni, hogy minél több rendőr, minél több órát töltsön közterületen, ahogy tette ezt Meggyes a maga idejében, évi 6-10 millióval finanszírozva a munkát, azon keresztül meg a rendőröket.
Egyébként koporsó lopás ügyben van arról valami hír, hogy Dr. Völner, igazságügyi államtitkárként tett-e már valamit a hasonló esetek jogszabályi hátterének biztosítására? Vagy csak hozzám nem jutott el a hír?
Cirokseprűnek így város még nem örült. Más kérdés, hogy 8-10 éve még motoros fűnyírót kaptak a lakóközösségek (vagy ment róla a handa-banda), ma meg cirokseprűvel próbálunk rendet tenni a városban. Esztergom jobban teljesít! :-)
Biztosan bennem van a hiba, illetve a nem elég egyértelmű kérdésemben, legalább is erre enged következtetni a válasz. Akkor próbálom másként megfogalmazni. Hány gimnáziumi férőhely van a városban, hány jelentkező, a felvettek és az indított osztályok, az irszágos átlaghoz képest, milyen telítettséget mutatnak?
Mekkora a létszáma azoknak a fiataloknak, akik a kevés (?) férőhely miatt nem tudnak Esztergomban gimnáziumba beirítkozni, vagy ezért kénytelenek más várost választani tanulásuk helyszíneként?
A Dobó, amelynek nagyon értékes "beszállítója" a Gyakorló, miért kevés a város elit gimnáziumát betöltő szerepre? Hallott, olvasott valaki rajtam kívül a Budapesti Műszaki Egyetem leveléről, amelyben a Dobó olyan elismerést kap, amelyet rajta kívül kevesen? Látta, olvasta valaki rajtam kívül a gimnázuimok országos rangsorát, abban a Dobó elfoglalt helyével?
Most akkor még egyszer megkérdezem, a gyermeklétszám, illetve immáron egy középiskola elit jellege szükségessé teszi-e, hogy a városnak újabb gimnáziuma legyen? Mit mutatnak a demográfiai előrejelzések? Lesz a középjövőben annyi gyermek, aki egy újabb gimnázium padjait meg tudja tölteni, és nem csak fizikai valójában?
Lovas "Napraforgó" tényleg lenácizta és lefasisztázta az aktív választópolgárok jelentős részét. Azt hittem kiszólása az aktív politikusoknak, vagy a párttagoknak szól, ehhez képest kifejezetten a választópolgárokról mond ítéletet. Többször visszanéztem, hallgattam, mert nem akartam hinni a szememnem, fülemnek. A Magyar Demokrata (jobb) sok országot megjárt (életrajza szerint helyét nem találó) balos újságírójától (bal) a legszebb mégis az a gondolat, hogy Jézus Krisztus kommunista volt, de legalábbis jobboldali, mindezt arra alapozva, hogy a szolidaritás a bal oldal privilégiuma.
Lovas szinte minden mondatában téved, de nem ez a legfájóbb, hanem az, hogy az ilyen beszédek sokkal inkább áratanak, mint használnak azoknak, akik szeretnének valami mást a FIDESZ "krisztusi szolidaritása" helyett! Ezért csak javasolni tudom a DK-nak, meg a szervezőknek, hogy a meghívott vendégtől tessenek előzetes beszédtervet, vagya akár komplett szöveget kérni, és csak akkor engedjék mikrofon mögé, ha Önök is egyetértenek mondanivalójával.

Biztosan indokolja ezt a gyermeklétszám? A demográfiai előrejelzések mit mutatnak?