Hol vannak most azok a "forradalmárok", akik a háttérben lelkesítették, és ígértek pénzt, paripát? A polgármesterasszony szoknyája mögül szemlélik mindezt ?
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 22. §-a alapján az elavult, szükségtelenné vált, illetőleg az indokolatlanul párhuzamos vagy többszintű szabályozást megvalósító jogszabályi rendelkezések felülvizsgálatának lefolytatásáról, illetve arról, hogy az ilyen rendelkezések módosításra vagy hatályon kívül helyezésre kerüljenek, önkormányzati rendelet esetében a jegyző gondoskodik. A hatályos jogszabályok alapján elvégzett felülvizsgálat eredményeképpen a következők kerültek megállapításra:
Az élelmiszerláncról és a hatósági felügyeletről szóló 2008. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: Éltv.) módosításáról szóló 2012. évi XVIII. törvény 5. § rendelkezése szerint az Éltv. 6. §-a kiegészül azzal az előírással, miszerint „Mezőgazdasági haszonállat tartása önkormányzati rendeletben nem szabályozható.” A rendelkezés alapján az állattartást tiltó, illetőleg korlátozó előírásokat az önkormányzati rendeletből hatályon kívül kell helyezni.
E témával összefüggésben az Alkotmánybíróság a 146/2011. (XII.2) AB határozatában arra világított rá, hogy a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II.26.) Korm. rendelet megalkotásával a kedvtelésből tartott állatok tartására vonatkozó országos szintű jogi szabályozás született, így a kedvtelésből tartott állatok tartásának szabályozása nem lehet helyi önkormányzati képviselő-testületeinek jogalkotási tárgya, vagyis helyi önkormányzati rendelet a kormányrendeletben meghatározott tartási szabályokon túl nem állapíthat meg azoktól eltérő rendelkezéseket.
A fentiek alapján a korábban megalkotott tiltott, kirívóan közösségellenes magatartásokról szóló 42/2012. (VI.12.) rendeletből hatályon kívül kell helyezni azokat a rendelkezéseket, amelyek mezőgazdasági haszonállat tartásáról illetve kedvtelésből tartott állatok tartásáról rendelkeznek.
Talán mert mára már teljesen egyértelmű, hogy nemcsak a testület, de polgármester asszony is alkalmatlan feladata ellátására. A megvilágosodáshoz két évre volt szükség.
Az esztergomiaknak volt két kudarcos próbálkozása:
Fidesz igen, Meggyes nem,
Legyen új, független polgármester, függetlenül annak szakmai felkészültségétől, emberi, vezetői képességeitől.
Magát jó bolondként előretolták, Kovács úr, ennyi történt. De számított másra, amikor nem történt más, mint mezcsere néhány "forradalmárnál"?
"Agyrém ami ebben a városban van már. Ebből sose lesz kiút."
Ezzel a fidesz frakcióval és ezzel a polgármesterrel biztosan nem. Kutyakomádia mindkét fél részéről, amit csinálnak.
Kovács Úr!
Hol vannak most azok a "forradalmárok", akik a háttérben lelkesítették, és ígértek pénzt, paripát? A polgármesterasszony szoknyája mögül szemlélik mindezt ?
Ezt aláírta a polgármester és a jegyző?:)
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 22. §-a alapján az elavult, szükségtelenné vált, illetőleg az indokolatlanul párhuzamos vagy többszintű szabályozást megvalósító jogszabályi rendelkezések felülvizsgálatának lefolytatásáról, illetve arról, hogy az ilyen rendelkezések módosításra vagy hatályon kívül helyezésre kerüljenek, önkormányzati rendelet esetében a jegyző gondoskodik. A hatályos jogszabályok alapján elvégzett felülvizsgálat eredményeképpen a következők kerültek megállapításra:
Az élelmiszerláncról és a hatósági felügyeletről szóló 2008. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: Éltv.) módosításáról szóló 2012. évi XVIII. törvény 5. § rendelkezése szerint az Éltv. 6. §-a kiegészül azzal az előírással, miszerint „Mezőgazdasági haszonállat tartása önkormányzati rendeletben nem szabályozható.” A rendelkezés alapján az állattartást tiltó, illetőleg korlátozó előírásokat az önkormányzati rendeletből hatályon kívül kell helyezni.
E témával összefüggésben az Alkotmánybíróság a 146/2011. (XII.2) AB határozatában arra világított rá, hogy a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II.26.) Korm. rendelet megalkotásával a kedvtelésből tartott állatok tartására vonatkozó országos szintű jogi szabályozás született, így a kedvtelésből tartott állatok tartásának szabályozása nem lehet helyi önkormányzati képviselő-testületeinek jogalkotási tárgya, vagyis helyi önkormányzati rendelet a kormányrendeletben meghatározott tartási szabályokon túl nem állapíthat meg azoktól eltérő rendelkezéseket.
A fentiek alapján a korábban megalkotott tiltott, kirívóan közösségellenes magatartásokról szóló 42/2012. (VI.12.) rendeletből hatályon kívül kell helyezni azokat a rendelkezéseket, amelyek mezőgazdasági haszonállat tartásáról illetve kedvtelésből tartott állatok tartásáról rendelkeznek.
Testület feloszlatás már nincs?
Talán mert mára már teljesen egyértelmű, hogy nemcsak a testület, de polgármester asszony is alkalmatlan feladata ellátására. A megvilágosodáshoz két évre volt szükség.
Az esztergomiaknak volt két kudarcos próbálkozása:
Fidesz igen, Meggyes nem,
Legyen új, független polgármester, függetlenül annak szakmai felkészültségétől, emberi, vezetői képességeitől.
Summázva. Vége a csodavárás időszakának!