Pihlaja - Szeretgom.hu

Őket követi

Sajnos senki sem

Őt követik

Sajnos senki sem

Pihlaja

Regisztrált:
2010. 11. 12. 11:05
Utolsó belépés:
2014. 04. 16. 5:34

2012. 08. 24. 19:54

A magam részéről örültem, hogy megjelent ez az interjú, mert érdekel a másik oldal álláspontja, lelkiismeretesen áttanulmányoztam a mellékleteket is. Mivel arról volt szó, hogy folytatása lesz, talán lenne lehetőség további kérdéseket feltenni Zoltai úrnak, nekem lenne néhány.

Az eddig is érthető volt, hogy 2010 novemberében a pillanatnyi helyzetet meg lehetett volna oldani a kötvénypénzek felhasználásával, de ez csak úgy let volna lehetséges, hogy a kimutatott tartozások egy részét a Fidesz-frakció félretolta, mondván, hogy vitatott követelések, saját cégnek való tartozás, vagy saját megtakarítás. Ezekkel azért akkor is kellett volna valamit kezdeni, mert pl. a vitatott követelések következménye lett az, hogy nem volt közvilágítás (Tivi kft.), meg az is, hogy azóta sincs helyijárat (Volán). A saját cégek is munkát végeztek, amiért fizetség jár, nekik is dolgozóik vannak, akiknek fizetést kell adni, tehát nem olyan egyszerű, hogy nekik nem kell fizetni. Esztergom útjait meg meg lehet nézni, meg a szemétszállítást, meg a gazt, stb. Szóval a kérdésem az lenne, hogy a pillanatnyi helyzet megoldása (= a maradék kötvénypénz, azaz hitel felhasználása) után hogyan lett volna a tovább? Akár úgy is feltehető lenne a kérdés, hogy a Fidesz-frakció javaslatához készült-e hatástanulmány, vagy akár egy pénzügyi megvalósíthatósági terv? Mik lettek volna a további elképzelések? Mennyivel lett volna akkor jobb a helyzet, hogyan lett volna több forrása a városnak? Volt szó arról, ha jól emlékszem, hogy a bank adna talán egy szakértőt, akivel együtt át lehetne alakítani a gazdálkodást, itt mire gondoltak?

Nem gondolják-e, így utólag legalább, hogy a polgármester talán elfogadta volna a javaslataikat, ha bemennek hozzá, és egyeztetnek vele? Ha együttműködnek vele a helyzet feltárásában, és lehetséges megoldásokat hoznak? Ha nem csak sajtóközlemények útján kommunikálnak?

Ugyanez a kérdésem most is. Ha nekik van megoldásuk a jelenlegi helyzetre, akkor azt bizonyára kiszámolták, átgondolták, jónak tartják. Ha így van, miért nem lehet azzal bemenni a polgármesterhez (az új gondolkodás szellemében) és elmondani neki valamiféle egyeztetés keretében? Erre rászánnak egy órát, elmondják Tétényi Évának, hogy mi a tervük, aztán megtartják az ülést, megszavazzák, nélkülük, akaratuk ellenére döntés úgysem születik, nem veszíthetnek semmit. Még az arcukat sem, hiszen az ő javaslatuk oldja meg a város gondját. Mi az akadálya annak, hogy ezt így csinálják? Erre tényleg nagyon kíváncsi vagyok, meg lehetne kérdezni?

Akárki akármit is mond, Tétényi tényleg számtalanszor próbálta hívni őket, hogy beszéljék meg, még uzsonnameghívás is volt talán, azért ez nagyon úgy néz ki, hogy nem Tétényi a hibás az együttműködés hiányában.

2012. 06. 01. 7:46

Meggyes részéről (szerintem) ez nyílt beismerése annak, hogy neki már semmiféle befolyása, szava nincs a saját pártjában, valamint a parlamenti frakciójában. Tehát teljesen feleslegesen ül ott. Ha most fel tudná mutatni, hogy a város lakossága mögötte áll, az neki jó lenne. A város meg annyi segítségre számíhatna, mint eddig is.

Akár még azt is elhiszem, hogy tényleg szeretne tenni a városért. Csak ehhez sem eszköze nincs, sem befolyása, sem tehetsége. Ezen a ponton tényleg azzal használna a legtöbbet, ha lemondana minden funkcióról (önkormányzati ÉS parlamenti képviselőség), hiszen más az ő helyén ennél csak többet tudna elérni. Igy viszont 2014-ig biztos a megélhetése...

2012. 05. 31. 22:57

A mai testületi ülésről, avagy hogyan képzeli Meggyes az együttműködést:

http://index.hu/belfold/2012/05/31/meggyes_tamas_nem_keresi_felelosoket/

2012. 05. 18. 7:58

Az alpolgármester-jelölés ügyében egyetértek, azt viszont nem tudom, van-e lehetősége saját embereket betenni a hivatalba. Bár az aljegyzővel talán már menne a dolog? Szun Ce tényleg jó...