Völner Pál valamivel részletesebben is kifejthette volna, hogy pontosan hogyan is fog Esztergom fizetőképessége helyreállni az adósság 40%-nak átvétele következtében. Egyelőre azt látni, hogy a városnak már a kötelező feladatok ellátására sem jut pénze, és a hírek arról szólnak, hogy a bevételek nem fognak emelkedni jövőre. Vagy netán az átvett oktatási intézmények után fizetendő fenntartási költséget törlik el? Ha így lenne, biztosan említette volna a sajtótájékoztatón. Az elhangzottak alapján inkább az valószínű, hogy Völner Pálnak van szüksége alapos tájékozódásra az esztergomi pénzügyekről.
A likvid hitellel az is probléma lehet, hogy mostanában azt lehet olvasni, hogy a bankok egyre inkább kivonulnak az önkormányzatok hitelezéséből, mert látható, hogy az állam nem fog segíteni az önkormányzatok hiteleinek visszafietésében, az önkormányzatok nem jó adósok. Esztergom esetében ez különösen igaz, melyik bank ad majd hitelt?
A kamattámogatás megint csak nem oldja meg az 1 milliárdos hiány problémáját, mert az összege sem lehet akkora. Helyi adók? Azt még megpróbálhatnak kivetni, de nem valószínű, hogy ekkora összeget be lehessen szedni.
A felterjesztéssel persze lehet próbálkozni, de borítékolható, hogy a parlamenti többség nem fogja megszavazni, mert nem olyan utasítást fognak kapni a gombnyomogatásnál... Ha a kormány akart volna segíteni, már megtehette volna, egyértelmű, hogy nem akar, és ez megjósolhatóvá teszi egy parlamenti szavazás eredményét is.
Hát, a Fidesz-frakció esetleg megtehette volna, hogy beavatja a terveibe a polgármestert és a jegyzőt. Ezt akár egyeztetésnek is lehet nevezni, de elég lehetett volna annyi is, hogy közlik, ne utaljatok, mi még tárgyalunk...
Aki az utolsó pillanatban váratlanul ment meg mindenkit, az a Superman, az ilyesmi csak neki sikerül... Talán nem kéne Supermant játszani, hanem normálisan kellene dolgozni. Mellesleg miért lenne az törvényszerű, hogy a fizetési határidő utolsó napján kell fizetni?

Egyéb ötlet?

Amúgy lenne egy kérdésem Steindl Balázshoz: honnan veszi, hogy felépül az a két szálloda? Úgy néznek azok ki, mint amik épülnek? Nekem nem úgy tűnt...
Feltéve, hogy sikerül annyiért eladni, amennyibe a beruházás került...