Magyar ember mindent beszopka és vakon bízni.... de meg is érdemlik amit kapnak ...
Ezt is:
Tavasszal kezdődik az Esztergom és Budapest közötti vonal villamosítása, a munka előreláthatólag másfél évig húzódik majd, ezt legutóbb Becsey Zsolt államtitkár is megerősítette a nemzeti hírcsatornának adott nyilatkozatában. A „rövidke” időszak alatt a kivitelező 51 kilométeren építi majd ki a felsővezetékeket. Az Origo értesült arról is, hogy bár a hivatalos felületeken másfél évről szól a fáma, a tendert elnyerő építőnek 27 hónapja lesz, hogy befejezze a munkálatokat. Kevésbé jó hír, hogy az építési feladatok elvégzése közben újra buszra kényszerülnek majd az utasok. A részletek csak később derülnek ki, de valószínüleg a hétvégéken és hétköznap esténként lesz vágányzár a vonalon.
Az köztudott, hogy Tompika kénye kedve vagy a haverok kívánságaa szerint változtatta a belterület_külterület határait a telekek ide vagy oda tartozásást.
Úgy, hogy az érinettek tudomást sem szereztek róla - rendelet az állítolag született de törvényes átvezetés nem trörtént.
Pedig óriási kártérítésre lehet perelni a Városházát.
Ezt ajánlom mindenki figyelmébe aki kárt szenved azáltal. hogy a tulajdonát képező telek ide vagy oda, de inkább oda ( belterületből külterület) került!
... ez is valami. Persze ha lesz folytatás a nagyívű terveknek ...Mert ha nem tudnátok ....
Szétesett az EU támogatási rendszere a magyar korrupció miatt..
Egészen figyelemre méltó hír. Úgy látszik lassan megismerik a magyar észjárást.
Köszönhető ez orbánnnak a "gecinek". Igaza volt Simicskának.
Olvasd el!
http://nol.hu/belfold/szetesett-az-eu-tamogatasi-rendszere-a-magyar-korrupcio-miatt-1618939
"Megvan az esztergomi villamosítás közbeszerzésének eredménye,"
Na és ?
Hír hülyéknek, a hevület lecsendesítésére..
Lehet miről beszélni. És utazni ? .... no az kérdéses mert nincs EU-s pénz .... minden döglódik ...
Persze ezt csak azok veszik észre akik nem a "pitypang híradót" nézik ... valami mást is olvasnak.
ezt érdemes megnézni!
http://hvg.hu/gazdasag/20160606_Hollandiaban_egy_hetvegen_megepul_ami_nalunk_honapokig_tartana_autopalya_alagut_a12_video
Nicksz ugri bugri lamsang spacíle :) - hajra magyarosrszág, hajrá fidesz ...
"ÜZENJÜNK BRÜSSZELNEK,
HOGY ŐK IS MEGÉRTSÉK!
Magyar ember mindent beszopka és vakon bízni....
de meg is érdemlik amit kapnak ...
Ezt is:
Tavasszal kezdődik az Esztergom és Budapest közötti vonal villamosítása, a munka előreláthatólag másfél évig húzódik majd, ezt legutóbb Becsey Zsolt államtitkár is megerősítette a nemzeti hírcsatornának adott nyilatkozatában. A „rövidke” időszak alatt a kivitelező 51 kilométeren építi majd ki a felsővezetékeket. Az Origo értesült arról is, hogy bár a hivatalos felületeken másfél évről szól a fáma, a tendert elnyerő építőnek 27 hónapja lesz, hogy befejezze a munkálatokat. Kevésbé jó hír, hogy az építési feladatok elvégzése közben újra buszra kényszerülnek majd az utasok. A részletek csak később derülnek ki, de valószínüleg a hétvégéken és hétköznap esténként lesz vágányzár a vonalon.
1. és 2. számú mellékletének „helyreállítása”,
Na ez így elég zavaros ...