December 19-én az argentin társadalom fellázadt és az utóbbi évek legnagyobb szociális tiltakozását provokálta, mely a De la Rúa kormányzat végéhez vezetett. Ez volt a „fény” a közvéleményben, hiszen nagyon magas volt a munkanélküliség, az állami költéseketés a fizetéseket megnyirbálták, keresve a fiskális egyenlőséget és biztosságot- és most azt is megtagadták tőlük, hogy saját megtakarításaikat használják.
2002-re az adósság 141 milliárd dollár, a munkanélküliségi ráta 22 százalékos és a lakosság 45 százaléka a hivatalosan megállapított szegénységi küszöb alatt él.
A bankrendszer összeomlásának elkerülése érdekében a kormány úgy döntött, hogy egy ideig zárva maradnak a bankok, hiszen egy nap alatt akár 200 millió dollár is képes elhagyni a bankszámlákat, ezzel azonban a pénzügyi rendszer iránti bizalom folyamatosan gyengül.” A nagy mennyiségű pénzfelvétel miatt megnőtt a kereslet a dollár iránt, ami végül a pénzügyi rendszer összeomlásához vezetett volna. A kormány azt tervezi, hogy a bankbetétek túlnyomó többségét 10 éves futamidejű állampapírrá alakítja, vagyis az emberek megtakarításaikhoz a jövőben nem férhetnek hozzá.
Szeptember 25-én kialudtak a fények Buenos Aires utcáin. A kormány ugyanis megemelte a közszolgáltatások tarifáját: a nemzetközi hívásokét 275%-al, a fűtést 50%-al és az áramot 35%-al.
A munkanélküliek tüntetése általánossá vált. A betétek befagyasztása és a súlyos recesszió vállalkozások ezreit tette tönkre Argentínában.
A munkanélküliségi ráta májusra 25 százalékosra emelkedett, több millió ember már egyáltalán nem rendelkezik készpénzzel, melynek szerepét az árucsere vette át.
A négy éve tartó gazdasági recesszió miatt egyre többen élnek a szegénységi küszöb alatt. A társadalom tehetősebb rétege megtermeli a szemetet és a szegények gyorsan gyarapodó serege pedig átkutatja a hulladékot, reménykedve, hogy talál valami értékeset használhatót. Felmérések szerint Buenos Airest 40 ezer guberáló árasztja el éjszakánként, a lakosság 60 százaléka a szegénységi küszöb alatt tengődik.
Ha még 1-2 évig hagyjuk ezt az elmebeteget táncikálni, akkor garantáltan benéz az ablakon az államcsőd."
Sajnos látni párhuzamot de ne féljünk mi egy demokratikus ország vagyunk.
Én voltam Ivanov, Steindl, Németh, Pál, Meggyes képviselők fogadóóráin az összes beszélgetésről készitettem hangfelvételt. Meggyes képviselő nem hazudtolta meg önmagát ismét megrágalmazott hiába hivtam fel a figyelmét az alábbi sorokra ez őt nem érdekelte és kizavart, rendőrt akart hívni majd átment egy másik irodába.
Nem értem Meggyest védi a mentelmi jog, tehát amig ez nem változik az ügyeket a biróságokon szüneteltetik. Ha jól átgondoljuk a semmiért fizet a választópolgár hiszen nincs eljárási cselekmény amiért díjazás járna. Többek közt a családom is azért fizet adót, hogy Meggyes rágalmai miatt börtönbe kerüljek.
Öröm lenne írott formában is közölni Meggyes Tamás velem folytatott beszélgetését, azzal vádolt meg hogy fizet nekem valaki mert a fogadóórákon megjelentem. Ismét rágalmazott a volt "polgi" és kizavart a teremből majd egy másik irodában fogadta a többi választópolgárt. Természetesen én is készitettem hangfelvételt, érdemes meghallgatni.
Elnézést de elfelejtetem hogy Meggyes Tamás szerint politikai nyiatkozat az alábbi szöveget tartalmazó egyéni kezdeményezés amit szeretem volna aláiratni és a támogatását elnyerni.
Tisztelt Polgármester Asszony és Tisztelt Képviselő urak!
Sajnálatos módon " az előző városvezetés rossz gazdálkodása miatt" a város nehéz gazdasági helyzetbe került. Az új testületen belül, a Fidesz frakció megszavazta az álltaluk elöterjesztett költségvetést, melyben minimális összeget szántak a közterületek karbantartási és takaritási munkálataira.
Ezért ingyen és bérmentve, egyéni kezdeményezésként szeretném a várost támogatni munkámmal. Bármely esztergomi közterületen fizikai és takaritási munkát szívesen elvállalok. Ehhez kérném az eszközök biztositását.
Polgármester asszony átvette, Juhász István elolvasta és aláírta.
Bánhidy Vajk örömmel fogdta a kezdeményezést, Ivanov képviselő ur is támogatásáról biztositott csak Meggyes Tamás "dobta" vissza.

Az ártatlanság vélelme (bűnösség vélelmének tilalma) alapján senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg (A Magyar Köztársaság Alkotmánya). Az ártatlanság vélelme elsősorban a büntetőeljáráshoz kapcsolódik, de kiterjed más típusú eljárásokra is, például közigazgatási, fegyelmi, szabálysértési ügyekre is.
Természetes feljelentést teszek, én nem azért mentem a fogadóórákra mert fizetett érte valaki. Meggyes ezt kiabálva jelenti ki a felvételen.