Ha saját magam takarítom a közterületet és az ott összegyüjtött szemetet is a hulladék tárolo edényembe rakom ezzel növelem
a szolgáltató nyereségét, mivel a számomra megállapított díjtételben szerepel az a költség is amit másnak kellene kifizetnie
például az ÖNKORMÁNYZATNAK !
Úgy értesültem, hogy jelenleg nincs meghatározva az, hogy egy főre vetitve mennyi az a hulladék mennyiség amit elvisznek
a lakásomtol
Nem vagyok ösztönözve rá, hogy minél kevesebb szemetet termeljek, sőt az ellenkezőjére ösztönöznek.
Elitélendő ez a módszer, hiszen az idősek gondolhatják azt is, hogy a napi gyogyszereiket a FIDESZ-től kapják, talán úgy is emlé-
keztetik a nyugdijasokat rá,hogy ez az Ő adományuk!?
Gondolom a WC papíron is megtalálhato a felirat, mert igy lenne igazi!!
A JOBBIK javaslata úgy gondolom megfontolando, hiszen az elmult idő alatt igen sok képviselő a mentelmi jog védelme
mögé bújva űzi a napi mocskolódást, becsületsértéstt, rágalmazást stb. Az új parlamenttől igen is ki kel kényszeríteni azt,
hogy csak nagyon indokolt esetben élhessenek a politikai elit tagjai ezzel a lehetőséggel. Ha ez a kikényszerítés parlamenti
keretek között nem lehetséges úgy vizsgálni kellene egy esetleges NÉPSZAVAZÁS kiírását ha ennek a törvényi előírásai adottak.
Tisztelt Képviselő Úr!
HOGYAN ÉRTÉKELI ESZTERGOM KÖZTISZTASÁGI ÁLLAPOTÁT?
MI A VÉLEMÉNYE A KERTVÁROSI HULLADÉK LERAKÓ MEGSZÜNTETÉSÉRŐL, A KIALAKULT HULLADÉK SZÁLLÍTÁSI DÍJAKRÓL?
HOGYAN ALAKULNAK 2010 BEN A VÍZ-CSATORNA, HULLADÉK SZÁLLÍTÁSI ,TÁVFŰTÉSI DÍJAK ? TÁRGYALTAK-E MÁR
EZEN KÉRDÉSEKRŐL A TESTÜLETI ŰLÉSEN? HA JÓL TUDOM EZEN DÍJAK KIALAKÍTÁSBAN DÖNTÉSI JOGA VAN A TESTÜLETNEK.
MI A VÉLEMÉNYE ARRÓL, HOGY A VÁROS FIZETI KI AZ ELVESZTETT PEREK KÖLTSÉGEIT KÖZPÉNZBŐL?
KÖSZÖNÖM MEGTISZTELŐ VÁLASZÁT
Miért is jönne a Bíboros Úr ESZTERGOMBA, hiszen itt a polgármester még a BAZILIKA díszkivilágítását is megszüntette!