Holdfény - Szeretgom.hu

Őket követi

Őt követik

Holdfény

Regisztrált:
2009. 06. 22. 14:54
Utolsó belépés:
2023. 12. 07. 16:29

2010. 06. 29. 11:59

MAGYAR KASTÉLYOK-SOROZAT
 
Ma a számomra legkedvesebb, s egyben fájó pontomat hoztam:
 
KÁROLYI-KASTÉLY, Parádsasvár
 
Volt szerencsém kirándulások alkalmával megnézni néhány kastélyunkat. Ezek közül való ez a kastély is, melyet először meglátni, és megszeretni a pillanat műve volt!
 
Egyszer, úgy a 90-es évek végén nyaraltunk Parádfürdőn. Ellátogattunk a Parádsasvári üveggyárba is.
Ha jól tudom, azóta ezt is bezárták, pedig csodaszép dolgokat, főleg poharakat készítettek az ottani manufaktúrában. Sokat dolgoztak külföldre is.
Érdekes volt megnézni a gyártási folyamatot, a forró kemencéből kivett vörös folyékony üveget, és látni, hogyan készül belőle a pohár talpa, majd a kelyhe...
Hogy forrasztják egybe őket...
 
A gyárba menet egy romos állapotban lévő kastély mellett vitt az utunk. Éppen készültek felújítani... Elhatároztuk, ha kész lesz, megnézzük, mert ilyen siralmas állapotában is látszott, csodálatosan szép lehetett valaha... Sóvárogva néztem, s álmodtam is róla... Többször is visszatérő álmom volt ez.
De sajnos, az álmom nem vált valóra! Pár év múlva Mátraházán nyaraltunkban hiába mentünk vissza, hogy megnézzük.
Egy goromba "gorilla" kapuőr állta utunkat, mondván:
"EZ MAGÁNTULAJDON! Nem lehet csak úgy megnézni! Jó lesz megtanulni, mit jelent a magántulajdon!"
Így kiokosodva szomorúan kullogtunk el a kényes-fényes luxusszállóként funkcionáló "kedvenc" elől...
Igaz, 5000 ft-ért/fő - előre bejelentkezéssel - meg lehetett volna nézni, de EZT meg főleg a büszkeségünk nem engedte... Tízezret fizetni, hogy láthassuk belül? Nah, neh!
 
A parádfürdői házigazdánk mesélte róla, hogy a nép "Duzzogó"-nak becézte ezt a kastélyt, melynek az oka az volt, hogy Károlyi gróf anyósa nem tudta elviselni a parádfürdői zajos báli rendezvényeket, ezért kissé távolabb építtetett neki egy kastélyt, ahová elmehetett "duzzogni"...
 
A Károlyiak a Mátra csúcsain, közel a Kékes tetőhöz, a Csevice gyógyforrás mellett építették fel neoreneszánsz stílusban kastélyukat. A család Ybl Miklóst, a "házi építészt" kérte föl e feladatra, s ő létrehozta 1872-ben (átdolgozva 1885.) hazánk egyik legszebb kastélyát, mely jelenleg luxus-kastélyszálló. Az aszimmetrikus, tornyos, klinkertégla homlokzatú, emeletes építmény egyik látványossága a díszes tetőzet - szoborszerű kéményekkel. Az igényes belső kiképzést a lépcsőházak, a dísztermek, a biliárdszoba bizonyítja.
A három különálló épületrész kis udvart zár közre, melyben helyet kapott egy fürdőmedence pihenőhelyekkel a vendégek számára.
A két és fél hektáros szűk park, a természet szépsége a közeli erdőben, fenyvesekben folytatódik. A szomszéd falu, Parádfürdő adott helyet a Cifra istállónak és benne a híres Kocsi-múzeumnak. Az itt lévő Károlyi kastélyépületekben jelenleg szanatórium van.
 
A kastély légifelvételen:
 
http://www.kastely.specia.hu/wp-content/uploads/2007/11/a-paradsasvari-karolyi-kastely-a-belso-kerttel1.jpg


 

 
Jól látható a kellemes pihenést biztosító park, és a kastélyt körülvevő erdőség.
 

A kastély tornyos-kéményes tetőrészlete közelebbről:
 
http://www.foek.hu/korkep/termek/ref_01.jpg

 


Díszes bejárati ajtó:
 
http://www.bagyinszki.eu/galleries/paradsasvari_karolyi_kastely/paradsasvari_karolyi_kastely_23.jpg

 


 
S végül a kastély télen:
 
http://mw2.google.com/mw-panoramio/photos/medium/7733022.jpg

 

 

Összeállította:

Holdfény 

 

 

2010. 06. 29. 10:09

Szép napot mindenkinek!

 

Kedves Fifi!

Köszönet a Tompa Mihály versért, nagyon szép, és sok igaz gondolat van benne.

Hogy mi volt a boldogság?

Talán az, hogy megszülethettünk, élhettünk... és egyszer meghalunk...

 

http://www.youtube.com/watch?v=VBt6aP3xoQI

Bródy János: Mama kérlek - Koncz Zsuzsa

 

 Mama, kérlek, meséld el nekem
Hogy milyen volt az élet nélkülem
Gondoltál rám, mikor azt tervezted el
Hogy mi lesz majd, ha nagy leszel

Mama, kérlek, meséld el nekem
Hogy hogyan kezdődött az életem
Véletlen volt, vagy számítottál rám
Azon az édes éjszakán

Hisz jól tudod, nem kértelek
Nem kértem tőled az életet
S még mielőtt majd egyszer meghalok
Még tudnom kell, miért vagyok

Mama, kérlek, meséld el nekem
Hogy milyen volt az első szerelem
Érezted azt, mikor Téged elhagyott
Milyen jó, hogy én még nem vagyok.

Mama, kérlek, azt mondd meg nekem
Akartad-e azt, hogy így legyen
Én azt hiszem, hogy véletlen csupán
Hogy éppen ő az én apám

Hisz jól tudod, nem kértelek
Nem kértem tőled az életet
S még mielőtt majd egyszer meghalok
Még tudnom kell, most miért vagyok

Mama látod zavarban vagyok
Most megint egész másra gondolok
Hisz itt vannak már, az újonnan érkezők
A nagymamát is kikérdezők

Hát mama kérlek, gondold meg jól
Hogy mit mesélsz majd, a régi dolgokról
Hisz jönnek ők, s újra kérdezik
Mit mondunk el, majd Ő nekik.
Mit mondhatunk, ha kérdezik?
Mit mondhatnánk...

 

Mindenkinek szeretettel

Holdfény

 

 

2010. 06. 29. 2:01

Kedves Vándor!
Persze hogy megoszthatod...

Én is a neten találtam "bóklászásaim" közepette... Megtetszett, "elcsentem"... Nevetés

Irányítás?... Hmmmm.... Kedves Vándor, szomorú vagyok, nagyon szomorú...

Valamit biztos nem jól csináltam, hogy ez ami történt, megtörténhetett...

Nem volt elég erős a visszatartó erő...

Csak remélni merem, a "szakító szilárdság" - hogy kicsit műszaki nyelven szóljak, nem itt hibásodott meg...

 

Vígasztalom magam azért, mert az élet megy tovább, és igyekszem majd a maradókat kárpótolni, bár én hiszem, hogy PÓTOLHATÓ EMBER NINCS!

Mert minden ember külön csoda... Egyedi, egyszeri, és megismételhetetlen! Azaz PÓTOLHATATLAN!

Hiányozni fog Ernő bácsi, Segno, és a régóta hallgató TEDDY is nagyon, de nagyon hiányzik! Sírós

 

Egy szép képsorral, és nyugtató zenével kívánok mindenkinek békés holnapot:

 

http://www.youtube.com/watch?v=lXugCbUZdMk&feature=related

 

A képeket nézegetve eszembe jut egy mondása valakinek, amit ezen a portálon olvastam, és én igaznak is vélem:

"A képzeletet csak a valóság múlja felül."

Jó éjt mindenkinek!
Holdfény

 

2010. 06. 28. 13:23

Térkép jelmagyarázat:

 

1. Főépület

2. Kocsiszín - Kiállítóterem

3. Lóistálló - Üzem

4. Lovarda - Színház

5. Gyűjteménytár - Cipőgyár

6. Batthyány szobor

7. Tiszti lakás - Gyermekkönyvtár

8. Tiszti lakás - Iroda

9. Olvasó lány szobor

10-11. Őrségi épület - Próbaterem

12. Főkapu Herkules-szobrokkal

13. Clusius emlékoszlop

14. Kybele-szobor

15. Kávéház

16. Narancsház

17. Hősi emlékmű

18. Posta

19. Könyvtár

20. Lakóház a XVIII. századból

21. Hősi emlékmű

22. Kossuth szobor

23. Városi bíróság

24. Földhivatal