Petró írta: Egy másik szórólapon pedig azt olvastam, hogy budapesti lakos, amit (ha igaz) Könözsi példájából kiindulva a magam részéről problémásnak látok. Erre vonatkozóan kaptál esetleg ott információt?
Hm, azt, hogy per pillanat hol lakik, nem tudom. Viszont az elhangzott, hogy esztergomi születésű, meg hogy frankás volt. Az is elhangzott, hogy 1x éve az egomi várszínház vezetője. Az is elhangzott, hogy élettársa a Dobóban tanít. Ezek alapján nem valószínű nekem, hogy bp-i lenne. De megnézem a honlapját, hátha van erről info. (www.horanyilaszlo.hu)
Igazából nem tudom, hogy mit is írjak. Egy 1-1,5 órás kortes-találkozó alapján nehéz megitélni bárkit is.
Ami nekem lejött: civilnek néz ki. Amikor annak idején szerveződött "A találkozó", én viszonylag sokat 'hisztiztem', hogy maradjunk meg 'politikán kívüliek', amennyire csak lehet. Egy ilyen léptékű városban nem szabad, hogy az legyen az első, amit az országos pártvezetés mond a polgármesternek, itt a személyes civil-kapcsolatoknak, civil-kezdeményezéseknek kellene sokkal erősebben működniük. Ebben elég sokan egyetértettek velem, sőt -ha jól tudom- Jónás Laci is effelé mozdult el a kampányában. (Elhangzott a Lib. Klubbon, hogy az SzDSz és az MSzP még Horányi előtt tárgyalt Jónással is, de nem egyeztek meg. Hogy miért, azt nem részletezte Varga.)
A tegnap elhangzottak alapján Horányi valóban civil jelöltnek tűnik (bár személyesen nem ismerem a jelölő civil szervezeteket - mint szájtépő netes bevallom, hogy a többi civil szervezetet sem!); külön ki lett emelve, hogy az SzDSz és az MSzP nem jelöli, csupán támogatja őt. Ez valamiféle függetlenséget biztosíthat neki (szerintem).
Hm, nehéz ám leírnia az embernek a személyes véleményeit úgy, hogy közben azért objektív is maradjon. Sőt, ez így hülyeség is, mert vagy objektív vagy személyes vélemény. Szóval ennyi. Ha eljutok a másik két jelölt hasonló találkozójára, akkor szívesen írok róluk is.
Bocs, hogy szétOFFolom üzleti tárgyalásotokat :) , de nem akarok új topicot indítani, ezért inkább ide írok.
Szóval a régi egominfo-s topictalálkozónk óta egy kicsit visszaléptem a 'hatalmas' közösségi életből, mindenéle magánéleti dolgok miatt. Ma délután, miközben rohantam a főépítészi irodába (az egyik 'magánéleti gond' megoldása ügyében) belefutottam Jónás doktorba. Elmondta, hogy a régi topicosok közül sokan vannak mellette, s hogy gőzerővel folyik a kampány. Én kicsit lemaradva a történtekről csak bólogtni tudtam. Hazaérve laptopot ragadtam, s beleolvastam az utóbbi idők híreibe. Ebből megtudtam, hogy este fél hétkor bemutatkozik az egyik egomi jelölt, Horányi László a Lib. Klub-ban. Elmentem, meghallgattam.
Na, most jön az, ami miatt mindezt leírtam: A másik két jelölt (Dr. Jónás Lászlón és Meggyes Tamáson kívül tudtommal nem indul más) fog-e tartani valami hasonló találkozót a közeljövőben? Szeretném meghallgatni őket is.
Megnéztem.
Lakhely: 2500 Esztergom, Kiss Ernő u. 5.
Hm, azt, hogy per pillanat hol lakik, nem tudom. Viszont az elhangzott, hogy esztergomi születésű, meg hogy frankás volt. Az is elhangzott, hogy 1x éve az egomi várszínház vezetője. Az is elhangzott, hogy élettársa a Dobóban tanít. Ezek alapján nem valószínű nekem, hogy bp-i lenne. De megnézem a honlapját, hátha van erről info. (www.horanyilaszlo.hu)
Ha nem gond, akkor inkább ide írom:
Igazából nem tudom, hogy mit is írjak. Egy 1-1,5 órás kortes-találkozó alapján nehéz megitélni bárkit is.
Ami nekem lejött: civilnek néz ki. Amikor annak idején szerveződött "A találkozó", én viszonylag sokat 'hisztiztem', hogy maradjunk meg 'politikán kívüliek', amennyire csak lehet. Egy ilyen léptékű városban nem szabad, hogy az legyen az első, amit az országos pártvezetés mond a polgármesternek, itt a személyes civil-kapcsolatoknak, civil-kezdeményezéseknek kellene sokkal erősebben működniük. Ebben elég sokan egyetértettek velem, sőt -ha jól tudom- Jónás Laci is effelé mozdult el a kampányában. (Elhangzott a Lib. Klubbon, hogy az SzDSz és az MSzP még Horányi előtt tárgyalt Jónással is, de nem egyeztek meg. Hogy miért, azt nem részletezte Varga.)
A tegnap elhangzottak alapján Horányi valóban civil jelöltnek tűnik (bár személyesen nem ismerem a jelölő civil szervezeteket - mint szájtépő netes bevallom, hogy a többi civil szervezetet sem!); külön ki lett emelve, hogy az SzDSz és az MSzP nem jelöli, csupán támogatja őt. Ez valamiféle függetlenséget biztosíthat neki (szerintem).
Hm, nehéz ám leírnia az embernek a személyes véleményeit úgy, hogy közben azért objektív is maradjon. Sőt, ez így hülyeség is, mert vagy objektív vagy személyes vélemény. Szóval ennyi. Ha eljutok a másik két jelölt hasonló találkozójára, akkor szívesen írok róluk is.
Bocs, hogy szétOFFolom üzleti tárgyalásotokat :) , de nem akarok új topicot indítani, ezért inkább ide írok.
Szóval a régi egominfo-s topictalálkozónk óta egy kicsit visszaléptem a 'hatalmas' közösségi életből, mindenéle magánéleti dolgok miatt. Ma délután, miközben rohantam a főépítészi irodába (az egyik 'magánéleti gond' megoldása ügyében) belefutottam Jónás doktorba. Elmondta, hogy a régi topicosok közül sokan vannak mellette, s hogy gőzerővel folyik a kampány. Én kicsit lemaradva a történtekről csak bólogtni tudtam. Hazaérve laptopot ragadtam, s beleolvastam az utóbbi idők híreibe. Ebből megtudtam, hogy este fél hétkor bemutatkozik az egyik egomi jelölt, Horányi László a Lib. Klub-ban. Elmentem, meghallgattam.
Na, most jön az, ami miatt mindezt leírtam: A másik két jelölt (Dr. Jónás Lászlón és Meggyes Tamáson kívül tudtommal nem indul más) fog-e tartani valami hasonló találkozót a közeljövőben? Szeretném meghallgatni őket is.
Tudtok valamit?
Alakul a dolog erősen. Aludni majd ráérsz télen, nem? :D