Miközben zajlik az Ízek Korok Hangulatok rendezvény ,lesz egy ilyen is ..., bízzunk abban, hogy a kettő egyidőben történő futása nem a szokásos esztergomi szándékos kettéosztottságot, hanem a véletlen egybeszervezést testesíti meg...
Milyen kár, hogy nem az egymást követő hétvégékre került e két rendezvény....
Adalék a korábbi, a szoborhoz kapcsolódó ''Fejtörő játékból'':
Az város főterén található Ister-kút az utóbbi idők leginkább megosztó alkotása, ami talán nem is magának az alkotásnak, hanem inkább a tér legutóbbi felújításának és a helyi politikának köszönhető, így a beküldött megfejtések is igen szűkszavúak és kritikusak voltak. (szerk.)
Évtizedekkel korábban a várnál felállított „Városalapító” (gördeszkás) okozott hasonló megosztottságot, de az Ister-kút kritikája még ennél is hatványozottabb.
2006-ban, A Széchenyi tér felújításakor a 17-es szám előtti részen állították fel Párkányi Raab Péter szobrászművész öt életnagyságú nőalakot megformáló mediterrán hangulatú kompozícióját. Az Ister-kút, mely a Duna és Esztergom városának ősi nevét hordozza egy nyolcágú csillag alaprajzú, feszített tükrű medencéből emelkedik ki. Anyaga süttői mészkő, a medence: 65x1000x750 cm, magassága: 380 cm.
A művész korábban így nyilatkozott a főtérre készülő alkotásáról: „Az esztergomi Ister-kúton tavasz óta dolgozom három gipszöntővel. Amióta megkaptam ezt a számomra egyszerre kedves és fontos munkát, minden időmet és gondolatomat leköti. Napi tizenkét órát vagyok a műtermemben, de van, amikor még ennél is többet. A kút gipszmodelljei a napokban készültek el, az elkövetkezendő hónapok feladata pedig a szobrok kőbe faragása lesz. Ebben a munkámban öt kőfaragó mester is segít, én pedig ide-oda „röpdösök” közöttük. Alkotásom, mint azt neve is jelzi, a Duna istennőjére utal, és egy kicsit mediterrán stílust tükröz. A kagylókat és csigákat ábrázoló kútban öt életnagyságú fürdőző nőalak lesz látható. A nőalakok mindegyike más modellről készült, hogy még izgalmasabb látványt nyújtson a szoborcsoport. A mű szeptemberre készül el, ekkor lesz az átadása a műtermemben, a következő hónapban pedig felállítjuk a Széchenyi téren. Már alig várom ezt a pillanatot! Remélem ugyanolyan szeretettel fogadják a város lakói, mint ahogyan én készítem nekik. A tér másik felén felállítandó Géza fejedelem szobron is dolgozom már.
Párkányi Raab Péter elárulta, hogy neve ellenére semmi nem köti az Esztergommal szemben található városhoz. – Apai nagyapától örököltem, ő vette fel, amikor a háborút követően magyarosítania kellet a nevét. Hogy pontosan miért ezt választotta, azt nem tudom. Esztergomhoz viszont rengeteg emlék köt. Gyermekkoromban és felnőttként is rengeteget jártam ebben a gyönyörű történelmi városban. Már a levegőjében is érezhető a történelmi múltunk. Fejlődése az elmúlt években mindenki számára látványos. Külön öröm számomra, hogy a szépítés szándéka egyfajta szoborállítási kedvet is magában foglal. Melocco Miklós nemrégiben felállított Szent István megkoronázása című alkotását pedig lenyűgözőnek tartom, mindenkinek megdobogtatja a szívét.”
Szeretném kérni az illetékes szemétszállító cég segítségét is, ami nem segítség, hanem közfeladat-ellátás.
Két hete nem ürítik !!!
Miközben zajlik az Ízek Korok Hangulatok rendezvény ,lesz egy ilyen is ..., bízzunk abban, hogy a kettő egyidőben történő futása nem a szokásos esztergomi szándékos kettéosztottságot, hanem a véletlen egybeszervezést testesíti meg...
Milyen kár, hogy nem az egymást követő hétvégékre került e két rendezvény....
Kár, hogy a két rendezvény szervezői nem egyeztettek, remélhetőleg a két program erősíteni fogja egymást és nem gyengíteni a másikat...
1939: esztergomi ünnepi körmenet Nagyboldogasszony napján
http://filmhiradok.nava.hu/watch.php?id=3427
Adalék a korábbi, a szoborhoz kapcsolódó ''Fejtörő játékból'':
Az város főterén található Ister-kút az utóbbi idők leginkább megosztó alkotása, ami talán nem is magának az alkotásnak, hanem inkább a tér legutóbbi felújításának és a helyi politikának köszönhető, így a beküldött megfejtések is igen szűkszavúak és kritikusak voltak. (szerk.)
Évtizedekkel korábban a várnál felállított „Városalapító” (gördeszkás) okozott hasonló megosztottságot, de az Ister-kút kritikája még ennél is hatványozottabb.
2006-ban, A Széchenyi tér felújításakor a 17-es szám előtti részen állították fel Párkányi Raab Péter szobrászművész öt életnagyságú nőalakot megformáló mediterrán hangulatú kompozícióját.
Az Ister-kút, mely a Duna és Esztergom városának ősi nevét hordozza egy nyolcágú csillag alaprajzú, feszített tükrű medencéből emelkedik ki. Anyaga süttői mészkő, a medence: 65x1000x750 cm, magassága: 380 cm.
A művész korábban így nyilatkozott a főtérre készülő alkotásáról:
„Az esztergomi Ister-kúton tavasz óta dolgozom három gipszöntővel. Amióta megkaptam ezt a számomra egyszerre kedves és fontos munkát, minden időmet és gondolatomat leköti. Napi tizenkét órát vagyok a műtermemben, de van, amikor még ennél is többet. A kút gipszmodelljei a napokban készültek el, az elkövetkezendő hónapok feladata pedig a szobrok kőbe faragása lesz. Ebben a munkámban öt kőfaragó mester is segít, én pedig ide-oda „röpdösök” közöttük. Alkotásom, mint azt neve is jelzi, a Duna istennőjére utal, és egy kicsit mediterrán stílust tükröz. A kagylókat és csigákat ábrázoló kútban öt életnagyságú fürdőző nőalak lesz látható. A nőalakok mindegyike más modellről készült, hogy még izgalmasabb látványt nyújtson a szoborcsoport. A mű szeptemberre készül el, ekkor lesz az átadása a műtermemben, a következő hónapban pedig felállítjuk a Széchenyi téren. Már alig várom ezt a pillanatot! Remélem ugyanolyan szeretettel fogadják a város lakói, mint ahogyan én készítem nekik. A tér másik felén felállítandó Géza fejedelem szobron is dolgozom már.
Párkányi Raab Péter elárulta, hogy neve ellenére semmi nem köti az Esztergommal szemben található városhoz. – Apai nagyapától örököltem, ő vette fel, amikor a háborút követően magyarosítania kellet a nevét. Hogy pontosan miért ezt választotta, azt nem tudom. Esztergomhoz viszont rengeteg emlék köt. Gyermekkoromban és felnőttként is rengeteget jártam ebben a gyönyörű történelmi városban. Már a levegőjében is érezhető a történelmi múltunk. Fejlődése az elmúlt években mindenki számára látványos. Külön öröm számomra, hogy a szépítés szándéka egyfajta szoborállítási kedvet is magában foglal. Melocco Miklós nemrégiben felállított Szent István megkoronázása című alkotását pedig lenyűgözőnek tartom, mindenkinek megdobogtatja a szívét.”
Megfejtés képekben:
1. kép
2. kép
3. kép
4. kép
5. kép
6. kép
7. kép
8. kép
9. kép
10 .kép
11. kép
12. kép
13. kép
Eddigiek
Térképen
GPS-koordináták:
É 47°47´33.25
K 18°44´38.85´´