Pistikét felszólítja a tanár a számtanórán. - Pistike, ha 5 veréb ül a kerítésen és egyet lelövünk, hány veréb marad? - Egy se tanár bácsi, a többi ugyanis ijedtében elrepül. - Nos a helyes válasz 4, de azért ezt is elfogadom, érdekes gondolatmenet.
- Tanár bácsi, kérdezhetek most egyet én? - Mondjad Pistike. - Látunk három nőt a cukrászdában, egy-egy tölcsér fagylalttal. Az első lassan és hosszan nyalja a fagylaltot, a második aprókat harap belőle, a harmadik pedig az egészet a szájába veszi és tekeri-forgatja a tölcsért. Melyik közülük a hajadon?
A tanár gondolkodik, elvörösödik, aztán kivágja: - A második. - Én arra gondoltam, hogy az, amelyik nem visel karikagyűrűt, de ez is egy érdekes gondolatmenet.
Sokan a hagyományos influenzával hasonlítják össze a h1n1-et. Az is mennyi komoly gondot okoz.
Mégiis a hagyományos influenzával megfertőződött előtte egészséges embereket sosem kellett olyan nagy számban lélegeztetőgépre tenni mint ennél( úgy értem rejtett, nem ismert betegség nélkül)
Két hír(2,3 dec):
"Öt gyermeket, köztük két csecsemőt kezelnek a szegedi gyermekklinikán H1N1-fertőzés miatt; a legkisebbek lélegeztetőgépen vannak - írta csütörtöki számában a Délmagyarország.
"Hazánkban is folyamatosan emelkedik az influenzaszerű megbetegedések száma. Jelenleg 29 beteg szorul gépi segítségre ahhoz, hogy lélegezni tudjon. Tovább emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma; a heti jelentés szerint 18 százalékkal többen betegedtek meg, mint az azt megelőző héten - közölte az egészségügyi miniszter szerdán újságírókkal. Összesen 40.300-an fordultak orvoshoz az előző heti 34.100-hoz képest - mondta el Székely Tamás. Kórházban 346 embert ápoltak, harmadával többet, mint az előző héten. Közülük 29 ember szorult gépi lélegeztetésre, ami duplája az azt megelőző hetinek."
1p:42mp
"Hogyha én hazudnék, ... akkor nincs értleme tovább a közösségért dolgoznom"
Valaki szóljon már neki, hogy helyzet van!
Pistikét felszólítja a tanár a számtanórán.
- Pistike, ha 5 veréb ül a kerítésen és egyet lelövünk, hány veréb marad?
- Egy se tanár bácsi, a többi ugyanis ijedtében elrepül.
- Nos a helyes válasz 4, de azért ezt is elfogadom, érdekes gondolatmenet.
- Tanár bácsi, kérdezhetek most egyet én?
- Mondjad Pistike.
- Látunk három nőt a cukrászdában, egy-egy tölcsér fagylalttal. Az első lassan és hosszan nyalja a fagylaltot, a második aprókat harap belőle, a harmadik pedig az egészet a szájába veszi és tekeri-forgatja a tölcsért. Melyik közülük a hajadon?
A tanár gondolkodik, elvörösödik, aztán kivágja:
- A második.
- Én arra gondoltam, hogy az, amelyik nem visel karikagyűrűt, de ez is egy érdekes gondolatmenet.
Csak idő kérdése volt, nem vagyok meglepve. Ilyenkor indokol is a tekintetes úr?
Hogy megy ez?
Most már ki szabad hajtani belőle a főútra? Mi változott?
A vakcina bizniszről:
Sokan a hagyományos influenzával hasonlítják össze a h1n1-et. Az is mennyi komoly gondot okoz.
Mégiis a hagyományos influenzával megfertőződött előtte egészséges embereket sosem kellett olyan nagy számban lélegeztetőgépre tenni mint ennél( úgy értem rejtett, nem ismert betegség nélkül)
Két hír(2,3 dec):
"Öt gyermeket, köztük két csecsemőt kezelnek a szegedi gyermekklinikán H1N1-fertőzés miatt; a legkisebbek lélegeztetőgépen vannak - írta csütörtöki számában a Délmagyarország.
"Hazánkban is folyamatosan emelkedik az influenzaszerű megbetegedések száma. Jelenleg 29 beteg szorul gépi segítségre ahhoz, hogy lélegezni tudjon.
Tovább emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma; a heti jelentés szerint 18 százalékkal többen betegedtek meg, mint az azt megelőző héten - közölte az egészségügyi miniszter szerdán újságírókkal. Összesen 40.300-an fordultak orvoshoz az előző heti 34.100-hoz képest - mondta el Székely Tamás. Kórházban 346 embert ápoltak, harmadával többet, mint az előző héten. Közülük 29 ember szorult gépi lélegeztetésre, ami duplája az azt megelőző hetinek."