Ne felejtsük el a mobilszámok módosítását a telefonjainkban!
" Január 16-án nulla órától már nem 7, hanem 11 számot kell hívniuk a mobilosoknak, függetlenül attól, hogy saját hálózatuk vagy a másik két szolgáltató ügyfelét hívják.
...
Márton György, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) szóvivője az MTI-nek elmondta: azt javasolja,
hogy az ügyfelek az adatok módosításakor ne a 06-20-as, 06-30-as vagy a 06-70-es számot üssék be a tárolt 7 számjegy elé,
hanem a +3620-ast, a +3630-ast vagy a +3670-est, mert így külföldről is hívhatók a számok."
A kormány elfogadta a KRESZ módosítását, a döntést követően több mint 60 ponton változnak a közúti közlekedés szabályai. Az általános szándék a változtatások mögött a védtelen közlekedők, gyalogosok és kerékpárosok védelme.
A módosítás szemléletváltást alapoz meg a hazai közlekedésben, így egyre többek számára jelenthet valódi alternatívát a kerékpározás a tömegközlekedéssel vagy autózással szemben.
A változások célja a szabálykövető magatartás erősítése, általuk több korszerű forgalomtechnikai megoldás bevezetése is lehetővé válik. A módosítással a legsürgetőbb, részben technikai jellegű változtatások történnek meg. Egyes szabályok egyszerűsödnek, egységesednek, új jelzőtáblákat vezetünk be, tömegesen előforduló forgalmi helyzeteket szabályozunk.
A mai döntéssel egy tavaly nyáron megkezdődött egyeztetési folyamat zárult le, a változások 2010. január 1-jén lépnek hatályba.
A változások a csatolt dokumentumban tételesen nyomon követhetők. Minden egyes ponthoz indoklás tartozik. A kormányrendelet hivatalos szövege a Magyar Közlöny csatolt számában jelent meg.
Március: IGEN a házastársra Az házastársi IGEN a teljes és visszavonhatatlan szövetség megalapítása, elkötelezettséget nyilvánít ki arra, hogy a felek minden körülmények között biztosan számíthatnak egymásra; ez szilárd védelem az anyagi és testi-lelki megpróbáltatások idején is. A család a társadalom alapsejt-funkcióját akkor tudja betölteni, ha a szövetség nem ideiglenes, fennállása nincs feltételhez, vagy valamilyen körülmény bekövetkeztéhez kötve
Az egymás támogatása megpróbáltatások idején elvitathatatlan, viszont vannak olyan helyzetek, amikor az egykor kimondott igenen valamelyik fél elgondolkodik a másiktól tapasztalt esetleges lelki terror, vagy agresszió miatt. Ilyenkor véleményem szerint szükséges: a nem.
a bázisra látogató minden egyes vendégbúvár és kísérő után strandbelépőt fizetett. Ezt a nyilatkozó személy nagyon jól tudja, hiszen ő volt megbízva az elszámolás bonyolításával a strand felé. 2009-ben, a nyilvántartásunk alapján, 1960 búvárvendéget fogadtunk és ebben a számban nem szerepelnek a kísérők, illetve a saját tagjaink.
Nem vagyok tájékozott a strandbelépőkkel kapcsolatban...
Számszerűsítenéd (hozzávetőlegesen) mekkora összeget tesz ez ki a 2009-es évre vonatkozóan?
Januártól jönnek a hosszú mobilszámok!
A változás:
előtte: 06-20-100-1000
utána: +36201001000
Ne felejtsük el a mobilszámok módosítását a telefonjainkban!
" Január 16-án nulla órától már nem 7, hanem 11 számot kell hívniuk a mobilosoknak, függetlenül attól, hogy saját hálózatuk vagy a másik két szolgáltató ügyfelét hívják.
...
Márton György, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) szóvivője az MTI-nek elmondta: azt javasolja,
hogy az ügyfelek az adatok módosításakor ne a 06-20-as, 06-30-as vagy a 06-70-es számot üssék be a tárolt 7 számjegy elé,
hanem a +3620-ast, a +3630-ast vagy a +3670-est, mert így külföldről is hívhatók a számok."
http://www.mfor.hu/cikkek/Januartol_jonnek_a_hosszu_mobilszamok.html
Közel 60 ponton változik a KRESZ januártól!
A kormány elfogadta a KRESZ módosítását, a döntést követően több mint 60 ponton változnak a közúti közlekedés szabályai. Az általános szándék a változtatások mögött a védtelen közlekedők, gyalogosok és kerékpárosok védelme.
A módosítás szemléletváltást alapoz meg a hazai közlekedésben, így egyre többek számára jelenthet valódi alternatívát a kerékpározás a tömegközlekedéssel vagy autózással szemben.
A változások célja a szabálykövető magatartás erősítése, általuk több korszerű forgalomtechnikai megoldás bevezetése is lehetővé válik. A módosítással a legsürgetőbb, részben technikai jellegű változtatások történnek meg. Egyes szabályok egyszerűsödnek, egységesednek, új jelzőtáblákat vezetünk be, tömegesen előforduló forgalmi helyzeteket szabályozunk.
A mai döntéssel egy tavaly nyáron megkezdődött egyeztetési folyamat zárult le, a változások 2010. január 1-jén lépnek hatályba.
A változások a csatolt dokumentumban tételesen nyomon követhetők. Minden egyes ponthoz indoklás tartozik. A kormányrendelet hivatalos szövege a Magyar Közlöny csatolt számában jelent meg.
A változásokat itt olvashatjuk:
Forrás:
http://www.khem.gov.hu
Az egymás támogatása megpróbáltatások idején elvitathatatlan, viszont vannak olyan helyzetek, amikor az egykor kimondott igenen valamelyik fél elgondolkodik a másiktól tapasztalt esetleges lelki terror, vagy agresszió miatt. Ilyenkor véleményem szerint szükséges: a nem.
Nem vagyok tájékozott a strandbelépőkkel kapcsolatban...
Számszerűsítenéd (hozzávetőlegesen) mekkora összeget tesz ez ki a 2009-es évre vonatkozóan?
Feltételezem, a polgármester, vagy az önkormányzat általi elkövetett közéleti rágalmakról beszélsz, máskülönben nem értem.
Ki más rágalmazott?