Címkék
2011. febr. 10. 12:55:49

Információink szerint Marosi György korábbi jegyző aláírta az ÁSZ jelentéstervezetet, és ezzel az egyik utolsó akadály is elhárult az elől, hogy a jelentés publikussá váljon.

2010. márc. 20. 16:38:18

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon 2-2 millió forint kártérítés iránt indított pert első fokon elvesztette Esztergom Város Önkormányzata és Polgármesteri Hivatal. A pert Csomor Sándor ellen indították. A per érdekessége, hogy Esztergom város jegyzőjének a Szeretgom portálon kifejtett kijelentései miatt nyújtott be keresetet a két felperes.

2010. jan. 4. 22:26:39

Lassan hónapok óta olvasható egy jegyzőkönyvrészlet a Csomor ügy kapcsán a Hídlap címlapján, amiben jó szokásához híven a városházi kiadvány ismét a valóságot próbálja önkényesen újraértelmezni saját szájíze szerint. Bevallom, eddig túlzottan nagy jelentőséget nem tulajdonítottam az össze-vissza nyilazott oldalnak, de ma este valamiért arrafelé jártam és megakadt a szemem egy szón a bekarikázott mondatok között.

2009. júl. 18. 14:18:45

Két éven át az esztergomi Önkormányzat egy 2006-ban meghozott, majd 2007-ben megerősített határozata alapján akadályozta a város dr. Csomor Sándor jegyző visszatérését a hivatalba. A határozatban egy bírósági ítélet szerint jogellenesen szüntették meg Csomor közszolgálati jogviszonyát, így azt a bíróság hatályon kívül helyezte. Az ítélet jogerős.

2008. szept. 9. 12:19:25

A hírek szerint újabb nagyberuházásra készül Esztergom. Az „ingatlan-fejlesztés” a valamikor szebb napokat látott egykori fürdőszálló, a régi fürdő, a Zöldház s a Bástya áruház melletti parkoló helyén valósulna meg.

2008. jún. 20. 19:28:17

Dr. Jónás László és Miavecz Jenő képviselők kieső helyre kerültek a testület csütörtökön kezdődött bambergi utazásán. Bár a meghívó a képviselőtestületnek szólt, dr. Marosi György (Esztergom egyik jegyzője) másképp döntött. A miértekről Miavecz Jenő szeretett volna többet megtudni tőle, ám választ nem kapott.