Vádemelés drogtermesztő és csalók ellen
Bulvár
2014. szept. 22.

<p style="text-align: justify;">Vádemelést javasol a rendőrség egy 33 éves fiatalember ellen, aki drogot termesztett és árult is Dorogon. Szintén vádemelést javasolnak az ellen a budapesti házaspár ellen is, akik az esztergomi önkormányzat munkatársának kiadva magukat loptak meg időseket.</p>

Kábítószer-kereskedelem bűntett és kábítószer birtoklása vétség elkövetésével gyanúsít a rendőrség egy 33 éves dorogi férfit. B. Józsefet 2014. június 1-jén hajnalban állították elő a dorogi rendőrök, miután ellenőrzést tartottak egy helyi szórakozóhelyen. Ruházatának átvizsgálásakor ismeretlen eredetű szárított növényt és fehér színű port találtak nála. A Dorogi Rendőrkapitányságon kábítószer-gyorstesztet alkalmaztak a férfival szemben, melynek eredménye pozitív lett.

 

 A nyomozók ezt követően házkutatás tartottak a gyanúsítottnál. Lakásán egy zárt szekrényben nyolc tő növényt foglaltak le a rendőrök, valamint kettő, sarjadásnak indult palántát. Emellett egy másik szekrényből, alufóliába csomagolva 30 gramm szárított, kábítószernek minősülő növény és kábítószer-termesztéshez használatos eszközök kerültek elő. A fehér porról azt vallotta, hogy speed, a növényekről pedig azt, hogy marihuána.

 

 

 

Még tartott a gyanúsított kihallgatása, mikor a nyomozók előállítottak egy 28 éves férfit, aki elmondta, hogy három éve vásárol kábítószert B. Józseftől. A rendőrök vele szemben is kábítószer-gyorstesztet alkalmaztak, mely esetében is pozitív eredményt mutatott. Ellene – szabadlábon hagyása mellett – szintén kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség.

 

 B. Józsefet a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette, kezdeményezésére pedig a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Az ügyben a rendőrség a szükséges nyomozási cselekményeket elvégezte, és 2014. szeptember 18-án vádemelési javaslattal küldte meg az Esztergomi Járási Ügyészségnek.

 

  Ál-George Clooney lopott idősektől

 

Vádemelést javasol a rendőrség az ellen a budapesti házaspár ellen, akiket lopás bűntett elkövetésével gyanúsít az Esztergomi Rendőrkapitányság. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint F. József és F. Józsefné 2014. június 17-én ment be egy 77 éves esztergomi bácsihoz. Azt állították, az önkormányzatnál dolgoznak és a férfi egészségi állapotáról érdeklődtek. A sértett beengedte az idegeneket a lakásába, ahol a gyanúsítottak elterelték a bácsi figyelmét és eltulajdonították készpénzét. Az idős férfi csak a tettesek távozását követően vette észre, hogy meglopták, ezután értesítette a rendőrséget.

 

 A házaspárt a Tatabányán mozgóőri szolgálatot ellátó Tircsi Gábor r. törzsőrmesternek köszönhetően fogták el a tatabányai járőrök még aznap. Az egyenruhás tudta, milyen típusú személygépkocsit keresnek esztergomi kollégái és azt is, mi a kocsi rendszáma. A tatabányai vasútállomásnál szúrta ki az autót, észleléséről pedig értesítette gépkocsizó járőrtársait, akik pár száz méterrel arrébb megállították a járművet és igazoltatták a benne ülő nőt és férfit. A járőrök átvizsgálták a kocsit és a gyanúsítottak ruházatát, csomagjaikat. A házaspárnál nagyobb összegű készpénzt és hamis igazolványokat találtak, melyeket lefoglaltak.

 

A házaspárt a tatabányai egyenruhások átadták az esztergomi nyomozóknak, akik gyanúsítottként hallgatták ki őket. F. Józsefet és F. Józsefnét a rendőrség őrizetbe vette, kezdeményezésére pedig a bíróság 2014. június 19-én elrendelte előzetes letartóztatásukat. A gyanúsítottak ellen folytatott büntetőeljárást a rendőrség 2014. szeptember 18-án befejezte, és vádemelési javaslattal továbbította az Esztergomi Járási Ügyészségnek.

 

/KEMRFK/

(forrás)