Csökkent a munkanélküliség a megyében
Gazdaság
2014. ápr. 17.

<p style="text-align: justify;">Komárom-Esztergom megyében 6,5 százalékosra csökkent a munkanélküliség aránya, a nyilvántartásból kikerültek közel kétharmada a munkaügyi központ közvetítésével jutott álláshoz - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a kormánymegbízott.</p>

Czunyiné Bertalan Judit közölte, az álláskeresők száma egy év alatt csaknem négytizedével csökkent, a gazdaságilag aktív népességre vonatkoztatott mutató 3,7 százalékponttal mérséklődött.

 

A március végi nyilvántartások szerint 9163 fő keresett munkát, számukra 4196 ajánlatot kínált a munkaügyi központ. Az ajánlatok közel fele a hónap folyamán, új megkeresésként érkezett. A munkaügyi központ márciusban közel 1300 embernek szerzett állást, ez a nyilvántartásból kikerültek mintegy kétharmada.

 

Hajasné Hertelendi Valéria, a megyei munkaügyi központ igazgatója elmondta, kiemelt munkáltatói kapcsolattartókat, állásügynököket foglalkoztatnak a létszámigények feltárására. Felméréseik nyomán az idén még legalább 500 munkahelyet kínálnak a megye nagyobb cégei.

 

A központ aktív toborzást végez a gumiabroncsokat gyártó japán Bridgestone számára 55 operátor felvételére, illetve kiemelkedő még az autóipari csatlakozókat gyártó Delphi 80 fős és a hűtőiparban tevékenykedő Güntner-Tata 65 fős létszámigénye.

 

/MTI/

(forrás)