2014. szeptember 3., Hilda
Facebook login

Nemzeti minimum Esztergomban

Közélet
2012.06.18. 19:21
tétényi

Tétényi Éva független polgármester az esztergomi helyzet megoldására tett újabb javaslata.

A 2010 októbere óta tartó esztergomi komédia hasonlít ahhoz, ami az országban nagyban lejátszódik. A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata nevében hangzatos szólamok hangoznak el a konszenzuskeresésről, a Nemzeti Konzultációról, az együttműködés fontosságáról, azonban ezek többségében csak szavakban valósulnak meg. A 2/3-os döntéshozatal csapdája, hogy a kisebbségi vélemény figyelembevétele nélkül is bármilyen döntés keresztülvihető. Esztergomban több javaslat hangzott már el a látszólagos politikai patthelyzet feloldására, (új önkormányzati választás, egyes képviselők lemondása, az Országgyűlés általi feloszlatás, kormánybiztos kinevezése, helyi népszavazás, tényleges együttműködés), azonban ezek közül eddig egyiket sem támogatta a helyi fideszes többség.

A város katasztrofális anyagi helyzete, amelyet a 2010 novemberében elindult, és 2011. július 29-én lezárt adósságrendezési eljárás tárt fel, tovább súlyosbítja az itt élők mindennapjait. A már-már cirkusznak is beillő testületi ülések, a település életét ellehetetlenítő döntések, az apátia és a kilátástalanság egyre nagyobb méreteket ölt. Ezek feloldására a független polgármester, ahogy egy évvel ezelőtt is tette, újabb kiegyezési ajánlatot tesz, és kéri, hogy a minimum feltételekbe egyezzen bele a Meggyes-csoport, azokat magára nézve is tartsa kötelezőnek a város érdekében.

-          A társadalmi részvétel biztosítása érdekében alkossa meg a testület a helyi rendeletét, és biztosítsa, hogy a bizottságok minimum ötfősek legyenek, melyből 2 fő civil szakértő legyen. Jelenleg Esztergomban egy kivételével minden bizottság háromfős, többségében fideszes tagokkal, és a legfontosabb döntéseket, (pénzügyi, közbeszerzési) rendre két fideszes képviselő, Steindl Balázs és Zoltai Dániel hozza.

-          Alakuljon egy ötfős ad-hoc bizottság olyan tagokból, akik nem vettek részt az előző városvezetés döntéseiben, és akiknek a feladata a szeptemberben várható önkormányzati csőd megoldási lehetőségeinek felvázolása.

-          Legyen kötelező legalább a képviselő-testületi ülések előtti héten az érdemi egyeztetés, mivel a rendszeresen összehívott kabinetüléseken a Fidesz-frakció nem jelenik meg, vagy érdemben nyilatkozni nem tudó képviselőt delegál. A testületi ülések a hatékony munkavégzés érdekében havonta, egy közösen egyeztetett időpontban, tervezhetően kerüljenek megtartásra, mivel tavaly összesen 52 ülése volt az önkormányzatnak, de például a város életét jelentősen meghatározó parkolási rendeletet 47-szer sem vette a frakció napirendre.

-          A testület hallgassa meg a választópolgárokat, és legalább évente egyszer tegyen eleget törvényi kötelezettségének, tartson közmeghallgatást, mivel Esztergomban 2010 októbere óta ezt nem tette meg.

-          A testület alapszinten biztosítsa a város üzemeltetéséhez szükséges forrásokat (közterület rendben tartása, útkátyúzás, csatornatisztítás, intézmények karbantartása, illegális hulladéklerakó-helyek felszámolása, valamint az önkormányzati törvényben meghatározott kiemelten fontos feladatok).

-          A képviselő-testület szüntesse meg a Strigonium holding vezérigazgatójának kibővített hatáskörét, tegye átláthatóvá a város gazdasági társaságainak működését, és minden önkormányzati ingatlan eladásakor gyakorolja felügyeleti jogát.

-          Minden egyes képviselő esküjéhez méltóan gyakorolja jogait és kötelességeit, valamint tartsa be Magyarország Alaptörvényét.

 

Esztergom, 2012. június 18.

Tétényi Éva

Esztergom, Esztergom-kertváros

és Pilisszentlélek polgármestere

apróhirdetések

vélemények

bejó a hibás
2012.06.20. 12:09

Ítélet június 26-án lesz elvileg

Pelikán-
2012.06.20. 11:09

MNIMUM.....

Tétényi Éva
Holnap reggel a Tatabányai Törvényszék állásfoglalását hallgatom meg az alpolgármester választással kapcsolatban.

8:51 AM Jun 18th"

 

Kíváncsian várom....minimum.

Fizel József
2012.06.19. 23:21

Én csak egy kisember vagyok, de szeretnék valamit mondani ehhez a magos röptű vitához. Mint sokmindent ezt is hallottam, igaz csak egy kertész embertől, aki Szlovákiában él, és vasárnap a városunkba látogatot a családjával, nem tudtam, hogy jön, ma mondta hogy itt jártak. Ő is egy olyan egyzserű ember mint én, de leírnám az általa elmondottakat. Esztergomban voltunk, megnéztük a bazilikát, utána lejöttünk a városba, meg néztük a főteret. De az hogy elvan hanyagolva, koszos látszik rajta a város állapota. Itt is ebédeltek, az étterem és az ebéd tetszett nekik, az árral is megvoltak elégedve. Majd elmentek a VÁROSI STRANDFÜRDŐBE. Kérdeztem tőle mért nem a Vadas? Tömeg nyomor van, és ez negyon megtetszett nekik, mert hangulatos. Most járt először a városban, de azonnal feltünt neki az elhanyagoltság, azt mondta látszik, hogy valamikor rendeben volt minden, de most minden ramaty. Nem tudtam megvédeni magunkat, ugyan is én többször beszéltem neki a mai állapotokról. De az volt a véleménye, ezt egy idegen azonnal észre veszi. Szeretnének úgy idejönni amikor rend van a városban. Ez egy egyszerű ember véleménye, nem kell itt közvélemény kutatás, csak ilyen emberekkel beszélni.

mina
2012.06.19. 19:52

A Bazilika körüli élénk turistaforgalmat látva, szerintem is ez a kiindulópont, mert ez egy létező adottság, ezt már nem kell megcsinálni, hanem ki lehet használni. A városvezetésnek az a feladata, hogy minden lehetőséget gondosan mérlegelve, a maga részéről megszüntesse az akadályokat a turistaforgalom városba áramlása, későbbiekben a többnapos itt tartózkodása elől. Ebben kellene megegyezniük. Annyi pénzt elvertek már közvélemény kutatásra, nem lehetne mondjuk az ide érkezőket megkérdezni, miért nem jönnek le a városba, mikor maradnának több napig itt? Én úgy látom, például a tájékoztatás csapnivaló. Kódorgó külföldiek szólítanak le időnként olyan kérdésekkel, amelyekre több nyelvű táblák tömkelege kellene, hogy tájékoztasson. Elsőként a városközpontban lévő romhalmazt kellene eltüntetni, a helyét meg parkosítani mondjuk közmunkásokkal. A vállalkozási, szakmai tevékenységet meg bízzák a politikától teljesen független vállalkozókra, annál is inkább mert a város szegény mint a templom egere. A pénz, befektetés olyan mint a víz, arra folyik amerre medret, megtérülést talál. Ha az akadályok eltűnnek, erre folyik.

szabadakarat
2012.06.19. 13:15

Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.

/Albert Einstein/

 

Nem hiszem el, hogy nem veszik észre az érintettek, hogy a másik fél nem akar neki engedelmeskedni. Még minimális szinten sem. És nem is fog. Ha más eredményt szeretnének - márpedig ezt elvileg mindkét fél elvileg szeretné -, akkor bocsánatot kellene kérni (tőlünk), hogy ez eddig fajult és visszaadni a mandátumokat. Nem hiszem el, hogy nem zavarja a polgármester asszonyt és a képviselőket, hogy nem köszönnek már nekik az utcán, hanem inkább elfordulnak, hogy csak hajnalban tudnak elmenni a Tescoba vásárloni, nehogy inzultus érje őket, stb.

 

Mindenesetre baromi kíváncsi vagyok, hogy kiből mit hoz még ki ez a fajta együttműködés.

bejó a hibás
2012.06.19. 10:53

szerintem ez egy nagy tévút a város életében, ha bárkit is érdekel azt is le tudom írni, hogy - szerintem - miért

Pelikán-
2012.06.19. 10:47

"Csak egyet kérek, három szó ne szerepeljen a kisdolgozatokban: szálloda, élményfürdő, mesepark... mert a háromkupolás fele van a megoldás. szerintem."ű

Szerintem mind ez együtt(működése) jelentené a turizmus fellendülését, a(város) több "lábon" állást, a munkahely teremtést, a város gyarapodását.

bejó a hibás
2012.06.19. 9:43

"A város katasztrofális anyagi helyzete, amelyet a 2010 novemberében elindult, és 2011. július 29-én lezárt adósságrendezési eljárás tárt fel, tovább súlyosbítja az itt élők mindennapjait." - ez így szerintem messze nem igaz. A katasztrofális anyagi helyzetre évek óta folyamatosan hívták/hívtuk fel a figyelmet. Az, hogy Meggyes tojt ezekre a figyelmeztetésekre, az egy másik téma, bele is bukott...

Épp ezért kellene odafigyelni a jelenleg regnáló hatalomnak is a figyelmeztetésekre és a megsértődés és látszatcselekvések helyett elkezdeni dolgozni, mert - ha mindenki őszintén magába néz - elmondhatjuk: a város jelenleg nem működik. Rinyálás, sértődgetés, egymás provokálása, gyermeteg vitatkozás folyik az érdemi munka helyett.

A jelen sajtóközleményből is általánosságokat tudok csak kiolvasni, konkrét javaslatot, amely előre vihetné a várost egyet sem.

A figyelmeztetés mindkét oldalnak szól. Ez így nem megy. Egész egyszerűen nem működik. Márpedig ebbe bele fog bukni minden szereplő. Akkor is, ha csak egyszerűen politikai analfabéta és akkor is ha "parancsot" teljesít. Az emberek - szavaztak 2010-ben bármelyik oldalra is - nem erre adták szavazatukat.

A 15 zseni figyelmét szeretném felhívni arra, hogy a várhegyen van egy három kupolás kis vacak templom... ennek a kis vacak templomnak el kellene tudni tartani a várost... és jó lenne kicsit belehúzni, mert a jelen gazdasági helyzetben egyátalán nem biztos, hogy az ipari park pénztermelő vállalkozásai örökre itt maradnak. Ne akkor tessenek majd nagyokat nézni, ha a maradék lóvé sem fog befolyni a kasszába ( amire addig is könnyen előfordulhat, hogy az állambácsi ráteszi a kezét, mondjuk a "megvédjük az iparűzési adót" zászló alatt).

Nagy örömmel olvasnék a város vezetésére felkent 15 embertől olyan ötleteket, amik a turizmus fellendítését céloznák meg. Csak egyet kérek, három szó ne szerepeljen a kisdolgozatokban: szálloda, élményfürdő, mesepark... mert a háromkupolás fele van a megoldás. szerintem.

(ps: a Széchenyi téren található bódénak és karámnak álcázott szart jó lenne eltakarítani, csinálni belőle piacot vagy biobrikettet... mert elképesztően szarul néz ki. )

Pelikán-
2012.06.19. 7:29

A "valós tényeket"? Vagy a valósnak gondolt "tényeket"?

Fizel József
2012.06.18. 20:39

Ezek a kérések annyira érthetőek és logikusak, hogy nem lehet őket betartani. Mivel ami érthető az a városban kivitelezhetetlen. Ehhez a nyugodt, megfontolt városvezetéshez, csak gratulálni tudok. Nem tudom mi lesz a vége, de ez már most is példaértékű. Vasárnap Pesten voltam egy gazdapiacon, és ott egy Pesti lakos azt kérdezte, miért mennek így a dolgok nálunk, amikor elmondtam egykét információt, mindjárt más lett a vélaménye. Nagyon sok felé kellene nekünk elmondani a tényeket.

Felhasználási feltételek és adatvédelmi nyilatkozat | Moderálási alapelvek | Médiaajánlat | Impresszum
Az oldalon megjelenő írások és vélemények nem feltétlenül azonosak az oldal üzemeltetőjének véleményével.
A Szeretgom.hu-n megjelenő felhasználói tartalmakért szerkesztői felelősséget senki nem vállal.