2010. március 12., Gergely

Politika

A nemzet élete a kultúrával azonos, nem a politikai történésekkel, melyek csak átfutnak fölötte, mint a szél. A kultúra és a nemzet azonossága az a mindeneken felül álló erő, mely ellen tehetetlenek a fegyverek, és mellyel szemben értelmüket vesztik a szögesdrótok.
Wass Albert

Műveletek

Címkék

meggyes per

Hogy tetszik ez a hír?

5 pont 7 szavazat alapján

Apróhirdetés

Egyéb | Választási szórólapok és újságok készítése

Választási szórólapok és újságok készítése

rövid határidővel, korrekt áron!

Telefonáljon árajánlatért!

Tel.: 06(20)9549 789

Hirdetések

Bírósággal cenzúrázná a Szeretgomot Meggyes

2010.02.09. 10:55
6403 olvasás

Ha a következő hetekben valamelyik nap elérhetetlenné válna a Szeretgom, az nem a véletlen, hanem Meggyes Tamás műve lesz. Újabb levelet hozott a posta, most a Komárom-Esztergom Megyei Bíróságtól.

Meggyes saját állítása szerint nap mint nap kénytelen feljelentéseket tenni a Szeretgom miatt, és ezt szeretné megspórolni magának, valamint igen nehezményezi a róla itt olvasható negatív kritikákat. Mindezért furcsa módon nem a Szeretgomot üzemeltető céget, hanem személy szerint engem perelt be, valamint indítványozza, hogy minden a birtokomban lévő számítástechnikai eszközt foglaljon le a bíróság a per időtartamára. Egy jó hírem ezzel kapcsolatban van: a Szeretgom szervere, sem más számítógép nincs a birtokomban, tehát Meggyesék keresete ilyen szempontból is célt tévesztett: a legrosszabb lehetőség, hogy a telefonomat lefoglalja a bíróság.

 

Idézzük fel legutóbbi levélváltásunkat Meggyes Tamással - az ottani válaszom nagyrészt most is aktuális:

97 hozzászólás
2010.02.09. 11:34
gömbicica
(Pont: +1 , Informatív)

Nem tudom mi az igaz abból, amit sérelmez a feljelentő, de:

Az biztos, hogy ha én lennék a helyében, akkor nem feljelentgetnék boldog-boldogtalant, hanem először is elgondolkodnék egy tükör előtt, majd  ha még mindig ugy gondolom, hogy jogtalan sérelem ért, kiállnék, és elmondanám (elmondtam volna  már az évek folyamán)  a véleményemet, mondjuk konkrétumokkal alátámasztva.  No nem ugy, mint volt a főtéri szóismétléses esetben, mikor is mentek a viszontvádak, szintén a szeretgom ellen.Mintha csak a szeretgom beirásainak felolvasása folyt volna.Más nem is történt.

ÉS! KIVÁNCSI LETTEM VOLNA NÉPEM VÉLEMÉNYÉRE. Na nem olyan kis buta kérdőivekkel, amiket szétküldtek pl. fehértoronynál is (remélem jól emlékszem, ha nem bocs) persze mindenféle adatommal. Nem mintha nem vállaltam volna fel a véleményemet, de ez nem igy  müködik.

Mellesleg a szeretgomon való regisztrálás sem lett volna megtiltva a feljelentőnek (gondolom) Itt rögtön lehetett volna válaszolni azon sorokra, amit sérelmesnek talál.

Az ilyen gyerekes pereljünk már (gondolom a város pénzén) be mindenkit, mert nem birja valaki a negativ kritikát nem hiszem, hogy pm-hez illő cselekedet. Egy polgármester álljon mindenben példaként, legyen az munka, család. Ugyan ugy gondolom mindezt bármelyik közszereplőre, főleg azokra, akiknek a köz történéseibe konkrét  beleszólása van. (Hogy mit tesz pl.  egy celeb, az nem igazán tud izgatni. Van aki azonosul vele valamiért, van aki röhög rajta, van aki elitéli)

Aki nem igy tesz, az be kell vállalja azt, hogy lesznek olyan emberek, akik valamiért nemtetszésüket nyilvánitják.

Javasolnám visszanézni a testületi üléseket az elejétől a végéig, és lehet önkritikát gyakorolni. Már akinek van.

A negativ kritika  nem rossz dolog! Buta hasonlat lesz, de kisemberként most ez jutott eszembe. Ha egyfolytában hallanám, hogy tök hülyén nézek ki mondjuk szőke hajjal, akkor elgondolkoznák azon, hogy tényleg inkább barnán különbül néztem ki? Vagy dagi vagyok, és mindig keresztbe csikos pulcsiba járok. Előbb-utóbb talán vennék fel hosszában csikosat.

Ha valaki közszereplővé lép elő, annak számolnia kell azzal, hogy lesznek akik egyetértenek vele, és lesznek, akik birálják. Az élet már csak ilyen. Igy a választások előtt pl. az egész fidesz tábort perelhetné a most kormányon lévő társaság. Vagy sorolhatnánk a példákat.

Én inkább végiggondoltam volna azon negativ kritikákat, amik velem szemben megfogalmazódtak. Amennyiben a birálatot kapott dolgok rajtam kivül állóak, mondjuk én is azért tettem  valamit ugy, ahogy, mert UGY KELLETT TENNEM!, akkor inkább visszamentem volna "kisembernek", és nyugodt lett volna a lelkiismeretem.

Ja! és roppant inkorrektnek tartom, hogy a város pénzén megjelenő ujságban jó ideje egy betüt sem irhat ellenzéki oldalról senki. stb.stb. A testületben vannak pedig páran.

Most ők is kezdjenek feljelentgetni?Akkor a hülyeségnek nem lenne se vége, se hossza.

HŰ! Ma véletlenül benéztem az iwiw-re. Ott aztán megy a marhaság, mintha elromlott volna a télielzáró a csapon. Csak folyik, folyik. Ott is pereskedhetnének egypáran.

 

 

    2010.02.09. 13:01
    Endrédi
    (Pont: 0)

     

    Kedves Gömbi Cica!

     

    Azt gondolom én ezekről a becsületsértésekről, hogy akinek van, annak nem igen kell védeni. Természetesen akkor is előfordulhat, hogy egy két ember rossz hírét kelti, de ezzel még nem nagyon kell törődni. Az is előfordulhat, hogy sok embernek rossz véleménye van valakiről. Esetleg sérti a becsületét. Na erre már érdemes odafigyelni. De ha már nagyon sok embernek van valakiről nagyon rossz véleménye, akkor annak már nemigen kell védeni a becsületét, merthogy nincs becsülete.

    A kézenfekvő tényleg az lenne, ha elgondolkodna magán. Persze ettől még lehet, hogy a többség akkor is mellette van és ők is védik a becsületét. Ez viszont az elkövetkezendő választásokon fog kiderülni.

    De ha én egy olyan városban élek, ahol az én erkölcsi normáim az általam elfogadható viselkedési normák jelentősen eltér a többség elvárásaitól, akkor én abban a városban nem érzem jól magam, tehát érdemes elgondolkozni azon, hogy minél előbb elhagyjam a várost. Amit természetesen nem mások ellen, hanem a magam érdekében teszek.

    Persze az is igaz, hogy tulajdonképpen a szeretgomot a Meggyes hozta létre, mert ha tisztességesen kommunikálnak a lakosság számára, de legalább a törvényes elvárható minimumot megcselekednék és a közmédiában nem dezinformálás, hanem korrekt tájékoztatás folyna. Ha a közmédia nem a személyi kultusz burjánzását segítené, hanem a más vélemények is hangot kapnának, akkor a szeretgomnak Esztergomban nem volna élettere. De mivel ez nem így van, a szeretgomot nem lehet elhallgattatni, de ha mégis sikerülne, akkor máshol más formában sokkal nagyobb intenzitással fog megjelenni. És ezt egy nem túl művelt, nem túl intelligens, átlagos képességű, normális ember magától is belátja. Tehát megpróbálna változtatni rajta.

    Az a véleményem, hogy Meggyes egy alkalmatlan , alulképzett, megalomán, hatalomfüggő, sunyi, agresszív pöcs.

    De ha az Esztergomi polgároknak ő is megfelel, hát tessék csak !"

    No comment!

      2010.02.09. 16:38
      duzsó
      (Pont: +1 , Érdekes)

      Az a véleményem, hogy Meggyes egy alkalmatlan , alulképzett, megalomán, hatalomfüggő, sunyi, agresszív pöcs

      Nem gondoltam volna,hogy van még egy ember,akivel ennyire azonos a gondolatunk.Pedig én nem is vagyok vállalkozó,csak nagyon bosszant,hogy mint a Kádár rendszerben,kis seggnyaló hülyék,a párt védőszárnyai alatt,mindent megtehetnek.Már csak a fekete autó hiányzik.A kedvenc kiskocsmámban azt mondták,ne aggódjak,hamarosan az is jön.Hát még ha azt is tudná,hogy a rendőrök között milyen "jó" híre van!!!

        2010.02.10. 9:40
        Antidepresszáns
        (Pont: 0)

        Kedves Endrédi,

         

        Véleményem szerint ne aggódj, nyugi, Viktoruk megmondta tegnap, (is) , hogy elszámoltatás lesz itten kérem szépen . Akik bűnt követtek el visszaélve a hatalmukkal jól meg lesznek mogyorózva .

        Azt ugyan nem mondta Viktoruk, hogy  hány évre visszamenőleg illetve, hogy  csak a jelenlegi kormánypárt+ szadesz háza táján fognak-e  kutakodni, vagy talán  odahaza is , de azért azt lehet sejteni, hogy jó Pallas Athénénknek csak az egyik szeme lesz letakarva, mondjuk a jobbik...

2010.02.09. 11:55
Kazember
(Pont: 0)

János.... Hát mi baja avval a szerencsétlen, ártatlan jo gyerekkel?

én imádom Meggyes Tamáskát.Nyelvöltés

 

2010.02.09. 11:56
Bejó Gábor
(Pont: 0)

Budira még elmehetek, vagy ahhoz is Meggyes engedélye kell? :)

2010.02.09. 12:00
Antidepresszáns
(Pont: 0)

Az a véleményem, hogy Meggyes egy alkalmatlan , alulképzett, megalomán, hatalomfüggő, sunyi, agresszív pöcs.

De ha az Esztergomi polgároknak ő is megfelel, hát tessék csak !

 

Üdvözlettel,

 

At.

2010.02.09. 12:12
Son of a Sheriff
(Pont: 0)

Fáj az igazság.

2010.02.09. 12:12
larry flynt
(Pont: 0)

Mi nem szólunk bele mit ír a Hídlap,  önök ne szóljanak bele mit ír a szeretgom, jó ?????

Persze ha valami személyes sértő jelenik meg azért jogos az elégtétel de ne a tulajdonoson akarják elverni a port, hanem a" rágalmazón."

Igaza van az előttem szólónak nem duzzogni kellett volna hanem nyilatkozni, szívesen vette volna az itteni olvasó közönség a rekciókat, hozzászólásokat, kérdésekre a válaszokat.

Biztos vagyok benne, hogy nem fajult volna idáig a dolog, ha ellenfélként és nem ellenségként kezelték volna a szeretgomot.

Az a húzás nem jött be, hogy nem veszünk tudomást a szgom- ról. Hamar kiderült, hogy a hídlap-etv-ifjuesztergom triumvirátus kiegészülve a bérkattingatókkal is siralmas megtekintéseket produkáló esztergom.hu  oldallal, sem ér a nyomába a szeretgomnak.

Innen már nincs visszaút,minden hasonló próbálkozás újabb indulatokat és még nagyobb ellenállást szül.

Én azt hiszem TI kezdtétek!   IGYÁTOK A LEVÉT !

2010.02.09. 12:15
Cserép János
(Pont: 0)

És ha ez a hír bekerülne az országos médiába: "Internetet cenzúrázna a Fideszes politikus" címmel, na ott lenne vége Meggyes jelöltségének...

    2010.02.09. 12:26
    geoff
    (Pont: 0)

    Hát küldd körbe pár helyre, kicsit meg kell nyomni és benne lehet :)

    2010.02.09. 13:38
    Greiner Zoltán Iván

    Ez nem hiszem,hogy gond lenne!

    2010.02.09. 15:08
    Miavecz Jenő
    (Pont: 0)

    "És ha ez a hír bekerülne az országos médiába: "Internetet cenzúrázna a Fideszes politikus" címmel, na ott lenne vége Meggyes jelöltségének..."

     

     

    Sajnos nem, János! A fidesztől nem áll olyan messze a cenzúrázás gondolata. Emlékszel Körmendy Ékes Judit ilyen irányú javaslataira?

    Fidesz= Meggyes   Meggyes= Fidesz

    Ha erre mégis rácáfolna végre a Fidesz, boldogan megkövetem a pártot! Sőt, ez esetben hajlandó lennék egy értelmes, párbeszédre képes fideszes polgármester-jelöltet akár támogatni is!

     

    Meggyes meg akkor lesz párbajképes, ha önként lemond mentelmi jogáról. Addig véleményem szerint minden egyes feljelentése hiteltelen, erkölcsi nulla !

      2010.02.09. 17:32
      Bejó Gábor
      (Pont: 0)

      Olyanra, hogy lemond a mentelmi jogáról ne is álmodozz, két okból:

      - gerincügyileg képtelen lenne rá, 10 körömmel kapaszkodik elképzelt hatalmába

      - mentelmi jogról lemondani csak szabálysértési ügyben lehet

       

    2010.02.09. 15:48
    Törölt felhasználó
    (Pont: 0)

    Kedves János!

    Sajnos nem ,mert meggyes kell a fidesznek!

    meggyes =fidesz


    - moderálva: E.Á. -


2010.02.09. 13:08
Sámson J. Boldizsár

Olyan állitásokról van tehát szó, melyek közül máig egyiksem bizonyitott, se nem valós, ennek ellenére jogellenesen mindennemű bizonyiték nélkül írnak rólam adott felhasználól tényszerüen 

valótlan állitásokat, mindezt széles nyilvánosság elött.

Meggyes Úr!?

 

Akkor most minden tényszerü amit önröl állitanak csak valótlanul? Hát ez a baja? Akkor most már értem, hogy eddig miért nem mert feljelenteni engem!

Javaslom a jövőben se merje meg!

 

2010.02.09. 13:19
Shlaes
(Pont: 0)

Sarokbaszorított patkányszagot érzek.

2010.02.09. 13:20
Kazember
(Pont: 0)

Az olajon kivul nincs tul sok kulonbseg Meggyes Tamas es Hugo Chazez kozt.

Angol nyelvu cikk - Hugo Chavez haboruja az internet ellen.

 

2010.02.09. 13:25
Bejó Gábor
(Pont: 0)

Emlékszem egy perre, ami úgy indult, hogy leírtuk, hogy Meggyes rágalmazott, de a parlament nem adta ki, ezért a parlamenti szavazás másnapján Meggyes pert indított, hogy bíróság róla a rágalmazást nem mondta ki.

Ezek után hogy jön ő ahhoz, hogy jogsértésekről beszéljen és követeljen minden szart, amikor bíróság a jogsértéseket nem mondta ki?
Igaz, nekünk nincs mentelmi jogunk, ami mögül röhögve hordhatunk össze minden marhaságot...

 

2010.02.09. 13:47
Greiner Zoltán Iván

Mit is mondott Havas Henrik?

Na az van ezek szerint!

2010.02.09. 13:52
Törölt felhasználó
(Pont: +1 , Vicces)

Péntek dél, össznépi hurál m1s szobájában:

 

- M1s: Elvtársak, kérem a heti jelentést a Szeretgom-on megjelentekről!

- Kanp: Főnök, ezen a héten nagyon fikáztak Téged, nem nyőztem napi 8 órában kijegyzetelni a beírásokat! Még otthon is le kellett tisztáznom.

- M1s (üvöltve): Neveket akarok látni! Kik voltak?

- A kis takács: hát a Bejó, a Zsák, a Kunigunda, a ...

- M1s: Kitiltatotm Esztergomból ezt a Bejót! Hol van Marosán? Írja meg az erről szóló előterjesztést, ő a jegyző! A Városőrség álljon ki az Esztergom táblához, és tartoztassák fel! Fotó nem készülhet róla!

- Marosán(lihegve érkezik): Tompi, kérésed végrehajthatatlan?

- M1s: Miiiiiiiiiiiiiiiiii? Hát visszahívjam inkább Csomort a helyedre, te szerencsétlen?!

- Szőke Nő: Édesem ne idegesítsd fel magad, majd otthon megírom én az előterjesztést Bejó ellen.

- M1s (a titkárnőjének): Kapcsolják be az esztergomi rendőrkapitányt, de rögtön!

- Kanp (félszegen): már én is kerestem őt, de hazament...

Csörög az asztali telefon.

- M1s: Kapitányom, most már te is csinálhatnál valamit! Diktálom, írd: október 10. és 17. között minden nap feljelentek valakit!

- Rendőrkapitány (a telefonba): Poci, nem lesz ez egy kicsit sok, hiszen nincs már több emberem, mindenki a te ügyeiddel fglalkozik?!

- M1s: Kuss legyen mindenkinek! A testületet már elnémítottam. A Hídlap az enyém. Az Etv-ben csak én szerepelhetek. EZ KEVÉS NEKEM!

- Szőke Nő: Édesem, ne izgasd fel magad, gondolj a rózsákra, amiket megígértél nekem...

- M1s: BETILTATOM A SZERETGOMOT!!!

- A kis takács: Tompi, szóljak az ECHO tv-nek? Bemész a studióba?

- M1s (magából kikelve): Mi az hogy bemegyek? ÉN?! Jöjjenek ki a Búbánatba este! Hát miért tömöm a zsebüket lével, hogy én utazgassak hozzájuk? Hol van ilyenkor Obersovka? És Bajer öcsi? Csak az esztergomiak pénzére fáj a foguk???

- Szőke Nő: Édesem, ma este azt igérted, hogy meghozzák az 1000 szál rózsát nekem...

- M1s (foghegyről): Várd ki a végét!

 

Nevetés Nevetés

    2010.02.09. 14:17
    Bejó Gábor
    (Pont: 0)

    Na az ilyesmivel vigyázz, mert egyszer írtam egy mesét, amiben még településnév sem szerepelt, aztán valaki úgy magára vette, mintha igaz lenne és azóta is azon görcsöl mindenhol.

     

    2010.02.09. 16:13
    Törölt felhasználó
    (Pont: 0)

    Kedves Kaktusz!

    "M1s:/űvöltve/Neveket akarok látni kik voltak?

    a kis takács:a Bejó,a Zsák , a Kunigunda,"

    Hú de örülök,hogy te is úgy látod,hogy hozzászólásaim eljutottak,a hitvány pajszeros,

    alulképzett,lelketlen meggyes elvtárshoz,na uram bocsánat ,most már fideszes úrelvtárshoz!

    Mert  tudom, hogy a pajszeros elvtárs valóban érdeklődött felőlem!Üvöltés

      2010.02.09. 17:45
      Törölt felhasználó
      (Pont: 0)
      Vajon hány városházi "munkatárs" szemlézi a szeretgomot naponta?
      Lehet, hogy külön osztályt/csoportot állított fel Puci erre a célra?
      Ki e csapat főnöke? Annak tudni kell olvasni... Nyelvöltés
2010.02.09. 14:15
Bejó Gábor
(Pont: 0)

Közszereplő vagyok, a fent részletezett rágalmazó, személyiségi jogaimat sértő, engem lejárató cikkek barátaimban, ismerőseimben és nem utolsó sorban választóimban az irántam való bizalmat ássák alá.

 

a.) közszereplő...

b.) milyen barátai lehetnek, ha egy cikk aláássa a bizalmat?

2010.02.09. 14:33
Pista bá
(Pont: 0)

A minap olvastam valahol a Mosonmagyaróvártól leváló Mosonújhely hirdetését, miszerint polgármester jelöltet keresnek. Kritérium: államigazgatási gyakorlat és felsőfokú iskolai végzettség. Tetszenek érteni! Egy ötszáz lélekszámú település tisztában van vele, hogy kire lehet bízni lakóhelyét. Szó sincs arról, hogy melyik párt delegálja. (Talán azért, nehogy valamelyik pártkasszába landoljon a falu pénze.) Egyedüli feltétel, hogy értsen hozzá !!! Azt hiszem, hogy így választások előtt Esztergomnak is követni kellene Mosonújhely példáját!

2010.02.09. 14:46
arany-alma
(Pont: +1 , Új nézőpont)

1) Először is bizonyítania kellene, hogy konkrétan kik (nem nicknevek) sértik a becsületét. Ember legyen a talpán, akinek ez sikerül. Hiszen az interneten nincsen igazolható személyazonosság. Még az IP cím azonosítás is bizonytalan, hiszen az egyik helyi iskola lapjára többször írtak már Óceániában honos IP címről a helyi tanulók...

Tehát, aki pert akar nyerni, annak nagyon kell tudni igazolnia azt, hogy a sérlmeket ki követte el, mert csak azt lehet elmarasztalni, aki elkövette. Aki hagyta, hogy megtörténjen, azt nem lehet szankcionálni. A szeretgom üzemeltetője csupán a lehetőséget biztosítja a hozzászólásokhoz, és hírportálként működik. A moderálás pedig nem cenzúrát jelöl, nem tartalmilag szelektál, hanem stílusbelileg. Ha nem tévedek.

Tehát az alperesnek megnevezett "valaki" lehet, hogy nem is érintett az ügyben....

2) A jogsértést nem a szeretgom fórum, hanem valamely személyek tudják csak elkövetni. A szeretgom itt csupán egy csatorna, egy eszköz, amit ki-ki erre-arra használhat (mint pl. a telefont vagy az autót). Azért nem vonnak ki egy autót a forgalomból, mert tegnap előtt bankot raboltak vele...

3) Az ideiglenes intézkedésnek tekintettel kell lennie a szólásszabadság és a sajtószabadság alkotmányos védelmére. Hiszen a sem a HVG-t, sem a Hídlapot nem kellett beszüntetni, csak mert valaki nem tetszőt írt benne. Ugye?

4) A beszüntetésnek szerintem egyetlen elfogadható indoka lehet: a nagy tömegeket veszélyeztető felhívás, felbujtás, uszítás. De erről itt szó sincs.

5) Érdekesnek tartom, hogy nem tűzött ki tárgyalást a bíróság...

6) A választásokon indulni megfelelő számú ajánlással lehet. Így az az állítás, hogy indul a választásokon és ezért éri hátrány, ez a keresetlevél benyújtásakor még biztosan nem igaz. Legfeljebb annyi, hogy indulni szándékozik....

7) De ha gyűjtünk az alperesnek 750 ajánlószelvényt, akkor a szeretgom törlésével hasonló jogsértés történhetne...és akkor? 1-1?

2010.02.09. 15:32
Ötvennyolcas
(Pont: 0)

(...) vagy egyáltalán a másikat hülyének, hazugnak, neveletlennek, hitványnak nevező kifejezések bármely ember becsületének csorbítására alkalmas tényállítások (...)

Csak kérdezem: egy mentelmi joggal rendelkező polgármester nevezhet másokat a testületi ülésen hülyének? Egy mentelmi joggal rendelkező polgármester nevezhet másokat a testületi ülésen hazugnak? Vagy rosszul emlékszem, és ilyen esetek nem fordultak elő?

Mindazonáltal véleményem szerint az, aki rendszeresen elkésik különféle rendezvényekről - vagy előzetes bejelentés nélkül meg sem jelenik azokon -, megvárakoztatva ezzel a résztvevőket, az bizony neveletlen...

2010.02.09. 16:54
vidéki
(Pont: 0)

Már megy is a műsor a klubrádión.

2010.02.09. 17:04
kanduregy
(Pont: 0)

Úgy látom, valaki maga alatt vágja a fát! Miért? Biztos befutó, ez nem elég? 100%-os győzelmet akar? Szóljon már neki valaki, hogy ő lesz az országyűlési képviselő, meg polgármester is lesz, ha nyugton marad!

2010.02.09. 17:19
hírlapos
(Pont: 0)

Hoppá, beindult az országos média:

 

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=256622

 

 

2010.02.09. 17:42
arany-alma
(Pont: 0)

Szerintem nemcsak én emlékszem még, hogy a Hídlap oldalain folyamatosan ment/megy

a képviselőjelölt-társak (Winkfein, Jobbik, stb.) lejáratása, olykor személyeskedésekkel is tűzdelve.

Figyelmébe ajánlom minden jövendő közszereplőnek Esztergom Városában: Péld 26,26-28-at

 

Egyébként pedig, aki egyenes gerinccel éli az életét, az vállalja a felelősséget minden tettéért, így rajta nincs mit lejáratni!

2010.02.09. 18:02
zsák
(Pont: 0)

 

No, kérem nem kellene csak annyit tennie a polgárkontárnak, hogy megcáfolja a róla állítottakat itt a Szeretgomon!

Például felettébb érdekes lenne, amikor ezt az általa, egyik feljelentésében nehezményezett, állítást igyekezne cáfolni. Eszerint ezzel a rágalmazással járatják le őt, hogy:" Lehet, hogy sokan szeretik, ha a polgármester nem hajlandó az itt lakó polgárok kérdéseire válaszolni, puritán irodájában, egy-egy fogadóórán."

Kíváncsi lennék a cáfolatára, amelyben leírja, hol és mikor tartott fogadóórát az elmúlt három évben!

    2010.02.09. 18:06
    Greiner Zoltán Iván

    Módositanám:

    Lehet, hogy sokan szeretik, ha a polgármester nem hajlandó az itt lakó polgárok kérdéseire válaszolni,de csak puritán irodájában, minden hónap első hete egy-egy fogadóórán."

    Ez így mégis csak igazabb?

2010.02.09. 18:03
lacikabácsika
(Pont: 0)

Sok a szerverhiba!

Olvasom a perpapírokat, olvasom a szeretgombot, meghallgattam az országértékelőt, bedobott mosolyképet forgatok, évek óta követtem a városi gyűlés televíziós adását, külön polcon gyűjtöm a Hídlapot, stb., stb., stb.

Holnap a tüzéphez megyek dúcanyagért, felajánlom a városházi szobához, nehogy leszakadjon a mennyezet!

Ez már szervezeti szervi baj!

(Véleményem vélemény formátumu). Szomorúúúúú!

2010.02.09. 19:09
Szpáhi
(Pont: 0)

A Klubrádióban is ez a téma!

http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=103237

 

 

2010.02.09. 20:30
Assisi
(Pont: +1 , Informatív)

Úgy látszik, a lejjebbnél is van lejjebb. Ha nem megy ésszel, csináld ész nélkül. Sajnálom már lassan ezt a "nem túlképzett" közszereplőt, mert bár tiltakozik az ellen, hogy alulképzettnek minősítik, ezzel a feljelentésével ennek adta bizonyságát. Engem egyszerűen az az arcátlanság zavar, hogy az az ember megy a bíróságra igazságszolgáltatásért, aki eddig egyetlen bírósági döntést nem hajtott végre. Az akarja lesöpörni az ellenvéleményt, aki ellentmondást nem tűrően gyűri maga alá a telejs városi médiát. Az az ember akar betiltatni egy internetes oldalt, akinek a pártjához kötődő médiák naponta rágalmaznak, gyűlölködnek. Az az ember kér védelmet rágalmazás ellen, aki minden lehetséges eszközzel, aljas eszközökkel rágalmazza politikai ellenfeleit, aki ellenségképet gyárt politikai ellenfeleiről. Az még jobban zavar, hogy ha köürlnézünk az országban, hogy csak hirtelen említsek néhányat: Fót, Pécs és sorolhatnám, ahol hasonló történések vannak. Mi a közös bennük? No, nem csak a FIDESZ, hanem a párt hallgatása. Valóban ez lesz a minta? Nem csak nagyképűsködik Meggyes Tamás, hogy az Ő városa a mintaváros, a kísérleti terep? Hány ilyen, és hozzá hasonló antidemokrata kerülhet hatalomra? Vagy a győzelemért semmi sem drága? Valamit nagyon tudhat ez a polgármester, ha még ezek után is ott marad a listán. Várom a bírósági döntést, és drukkolok azoknak, akik most újabb oldalak nyitásán dolgoznak, ha mégis elhallgattatnák az oldalt. Bár ha ez megtörténhet 2010-ben Magyarországon, akkor nem csak Esztergom nem lesz élhető, hanem az ország sem. Isten óvjon bennünket ettől.  

 

 

 

2010.02.09. 21:33
Bejó Gábor
(Pont: 0)

Egyszer leírta a Hídlap, hogy Morva Emília rokona Misznéder Jánosnak. Ami persze nem volt igaz, de azért esztergomi módra el kellett menni a bíróságra egy helyreigazítást kérni, hogy akik szerintük rokonok azok mégsem azok.

Tudjátok mivel védekezett - sikertelenül - a Hídlap?

Szerintük:

Az a tény, hogy a felperes rokona-e Misznéder Jánosnak, vagy sem, a felperes személyének megítélése szempontjából lényegtelen, hiszen az általános társadalmi közfelfogás az embereket cselekedetei, és nem rokoni hovatartozása alapján ítéli meg, így önmagában annak, hogy ki kinek a rokona, egy személy megítélése szempontjából nincs jelentősége.

Na, akkor most mit akar Meggyes a szeretgomtól? Az általános társadalmi közfelfogás szerint az embereket cselekedeteik alapján ítélik meg...

Tamás, ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye!

    2010.02.09. 21:49
    Törölt felhasználó
    (Pont: 0)

    Szegény "megfigyekőknek" sok munkát adsz... holnap reggelre jelentést kell írniuk Pucinak... Nyelvöltés

      2010.02.09. 21:53
      Bejó Gábor
      (Pont: 0)

      Knapp figyeli a szeretgomot, ezt lenyilatkozták, akkor dolgozzon meg a több mint fél milliós alpolgármesteri fizetésért.

      Költségvetésünk első olvasatban egy rakás kaka, de szeretgomozni van idejük. Faszagyerekek.

      Semmi más nem számít ebben a városban, mint Meggyes politikai túlélése. Ennek rendelnek alá mindent, lásd: kuss a testületin, kobozzák el a szeretgom szerverét, hídlap, etv...

      30.000 ember szív egy miatt. Ha Meggyes eltakarodna a városból, akkor lenne esély a normális közéletre és arra, hogy jó irányba induljanak el a dolgok. Ez a véleményem. Lehet perelni.

       

        2010.02.09. 21:55
        Törölt felhasználó
        (Pont: 0)

        Knapnak mi a hivatalos feladatköre egyébként, mint alpolgármesternek?

        Mi a szakterülete?

        Mihez ért egyáltalán?

        2010.02.09. 21:55
        Cserép János
        (Pont: 0)

        Meggyes politikai túlélésének egy célja van: a mentelmi jog fenntartása. Azt viszont például Balsai szerint is meg kell szüntetni, márpedig Balsai még mindig jelölt, tehát nem mondott ellent a Fidesz terveinek. Szóval ha ez így van, akkor Meggyes rossz lyukra játszik: a Kolumbán Balázs által emlegetett Thaiföld biztosabb opció lenne a számonkérés előli megmenekülésre.

        2010.02.11. 12:48
        Kovács Géza
        (Pont: 0)

        Tapasztalattal rendelkező ember Knapp János Pál. Szerintem szakmábavágó fedett tevékenység ez újra.

        Sok minden nem "kerek" Knapp János Pál körül.

        ...

      2010.02.09. 22:01
      Son of a Sheriff
      (Pont: 0)

      A polgármestertől kérdezném: biztosan az esztergomi gyűlöletprotállal kell ekkora erővel foglalkozni? Ezt úgysem olvassa senki, és amúgy is csak dilettáns hülyék ócska klubbja.

      Talán mint polgármester, írhatná például a március 15.-i szónoklatot, vagy éppen megemlékezhetne a város legnagyobb adófizetőiről, illetve szervezhetné a lampionos felvonulást is. A polgármesteri to-do-list persze ennél jóval hosszabb, de ezt Ön biztosan jobban tudja.

      Nem akarok rosszat, nem akarok okoskodni, de már választási ígéreteket is tett a szórólapon, amiket valószínűleg számon fognak Önön kérni.

      Lényeg: meg kell hallgatni mindenkit, majd igazságosan kell kormányozni, és akkor nincs semmi baj.

       

      Véleményem: a Jobbik azért fog megdöbbentő eredményeket elérni mert a fidesz, élén a törpe mitugrásszal nem áll szóba a hétköznapi emberekkel, még akkor sem, ha ezt "Viktor segíts" transzparensekkel kérik. És ezt az emberek nem felejtették el, a demokrácia egyik alapköve a párbeszéd.

2010.02.09. 22:32
HatosLajos
(Pont: 0)

Hülye? Hazug? Neveletlen? Hitvány?

Emberek! Álljon meg a menet, milyen alapon állítanak  ilyet, és ehhez hasonlókat!? Méghogy alulképzett! Megáll az ész!

    2010.02.09. 22:38
    vasököl
    (Pont: 0)

    Miért lenne alulképzett?

     

    Tud írni-olvasni.

    Tud gyereket csinálni.

    Eltalál Pestre a parlamentig.

    Ki tud rohanni az ülésteremből.

    Tud hallgatni a bizottsági üléseken.

    Áttudja tervezni 5x a bánomi áttörést.

    Ki tudja kapcsolni a mikrofont.

     

    stb.

    stb.

    stb.

     

    MI KELL MÉG???

     

     

2010.02.09. 22:42
dinnyés
(Pont: 0)

Kedves Fórumozó Társak!

Azt javaslom nektek, hogy nagyon szeressük a mi aranyos tomikánkat. Nem akar ő nekünk

rosszat, betiltatja a szervert több időnk marad más elfoglaltságra, kevesebb áramot használunk. Több energia marad a fürdőnek. Mia gond ezzel a csodás emberrel? Meg akar taní-

tani minket a fideszes család szeretetre. Ja hogy mi ezt nem tudjuk el fogadni? Legyen a mi

bajunk. Aki a fidesz pajszerológiai szakán vörösdiplomázott az csak szépet és jót tud igérni,

és adni a város lakóinak. Endrédi Józsi jól írta, ha ez kell akkor megérdemlik. Remélem, hogy

ezt a túlzottan becsületes, rendes embert megunja a város. Mert így, hogy minden szép és jó

a városban, nagyon unalmas az élet. Jó lenne egy kis izgalom az életünkbe. Még kavesebb

ügyintéző a városházán, ezzel egyenesarányban növekedö hosszú nyelvű fényező a kabinet-

irodára.

2010.02.09. 22:47
Greiner Zoltán Iván

Nem tudom mik a lehetőségei Meggyes Tamásnak Szeretgom elhallgattatását illetően. Feltéve de meg nem engedve a portál elhallgattatását, felhívom a figyelmét mindenkinek, Esztergomban van még egy portál amely szintén kritizálja Meggyes Tamás városvezetési módszereit, ha "minden kötél szakad "esete forog fenn!

Ne legyen rá szükség, de nem árt egy "B" verzió!

2010.02.09. 23:10
HatosLajos
(Pont: +1 , Érdekes)

Polgármester Úr! Erre vártam!

Tiszteletem jeléül attributumként magamra öltöm a sajtószabadság terén egyik legnagyobbat alkotó politikai példaképem ábrázatát. Igen, Ön is közel áll ahhoz, hogy a XXI. század legnagyobb politikusai közt emlegessük nevét.

Éppen a Kínai Népköztársaság ultraliberális sajtóhelyzetét tanulmányozom, de talán egyelőre átmeneti időre, javaslom vezesse be Esztergomban a fehérorosz szisztémát. Egy helyi rendelet kialakításához, kérem, szíveskedjen tanulmányozni az alábbi sorokat, és kérje meg Takács, valamint Obersovszky urakat, hogy formáljanak szakmai véleményt, illetve tegyen javaslatot ennek bevezethetőségéről Esztergom városban. A jogi adaptációhoz és a kodifikációhoz pedig vegye igénybe az aktuális ügyben már amúgy is eljáró ügyvédi iroda segítségét.

 

Tisztelettel: Őszinte híve, HatosLajos

"Oroszországhoz hasonlóan Belaruszban is az internet maradt még meg a szabad véleménynyilvánítás utolsó lehetőségének, ám - amint azt a nagy szomszéd esetében is láthatjuk - Lukasenko sem szíveli ezt a kontrollálatlan médiaterepet, s a tervezett intézkedések igyekeznek korlátot szabni a megszólalásoknak: „Mindenkit azonosítani fogunk, aki hazugságokat és rágalmakat terjeszt, s a törvény teljes szigorával vonjuk őket felelősségre" - jelentette ki a belorusz elnök a felhasználók megfélemlítését célzó intézkedések kapcsán.

A ma beterjesztett internetes törvényjavaslat szerint mindenkinek azonosíthatóan regisztráltatnia kell majd magát, aki az országban netezik, még azok sem kivételek, akik internetkávézókban használják a világhálót. A szolgáltatókat pedig köteleznék arra, hogy a felhasználók tevékenységéről informálják a rendőrséget, a bíróságot és az egyéb szerveket. Habár a tervezet számtalan jegyében emlékeztet a világon elfogadott internetes szabályozásokhoz (bár ezt a nyugati országokban a legtöbbször nem szabályozzák külön, csak speciális esetekben), a központi ellenőrző hivatal jogkörének kiterjesztése, valamint Lukasenko eddigi tevékenysége világossá teszi, hogy a totális kontroll az intézkedés célja."

 

 

 

 

 

 

    2010.02.10. 7:29
    William Wallace
    (Pont: 0)

    Uraim!

     

    A közelmúltban indítottam egy topicot:

     

     

    Meggyes és Hugo Chávez

    William Wallace 2010.01.26. 18:46 1102 olvasás

    Van-e különbség a két politikus között?

    A hazai sajtó azért támadja Chávezt, amit Meggyes tett.

    Venezuela: A kormánypárti demonstrációról valamennyi nemzeti televízió és rádió hírt adott az új rendelkezésnek megfelelően, miszerint kötelesek az elnök beszédeiről beszámolni.

    Esztergom: Az Etv-ben csak M1s mondhat órás monológokat, amit vágatlanul le kell adni. A Hídlap kizárólag M1s szócsöve. M1s melleti szimpátiatüntetés képernyőre kerül, az ellenzéké nem.

     

    Venezuela: a venezuelai hatóságok elnémítottak egy televíziós csatornát, amely rendszeresen bírálta Hugo Chávez államfőt.

    Esztergom: „Vita nélkül döntsük el az összes témát" - javasolta a legutóbbi testületi ülésen Esztergom fideszes polgármestere. Ez lényegében az ellenvélemények elhallgattatását jelenti. Az ellenzék szólásszabadságát biztosító interpellációt és kérdést M1s beszüntette.

      2010.02.10. 7:40
      Törölt felhasználó
      (Pont: 0)

      "a venezuelai hatóságok elnémítottak egy televíziós csatornát, amely rendszeresen bírálta Hugo Chávez államfőt"

       

      Akkor most mi is a különbség m1s és Chavez között???

      2010.02.10. 8:54
      Bejó Gábor
      (Pont: 0)

      A nap embere

      Betiltaná a Szeretgom című független internetes portált Meggyes Tamás, Esztergom fideszes polgármestere, a párt országgyűlési képviselőjelöltje.

      A politikus azt is kérte a bíróságtól, hogy a róla markáns kritikákat is közlő fórum számítástechnikai eszközeit

      Legutóbb, azt hiszem, Hugo Chávez venezuelai diktátor indított harcot az internet demokráciája ellen. Egy tévécsatornát pedig be is záratott, mert nem közvetítette a „főnök” aktuális beszédét, sőt bírálni is merészelte. A kirobbant tiltakozásokban két diákot megölt a karhatalom.

      Kínával meg épp most a Google viaskodik. (Emlékezzünk: nemrég a Fidesz épp az ottani kommunista állampárttal létesített testvérpárti kapcsolatot – ez Orbán Viktor pekingi útjának sikerjelentéséből derült ki.)

      Meggyes Tamás a fentiekhez képest még demokratikus politikusnak tűnik. Ő a bíróságot kívánja eszközül használni az ellene szólók elhallgattatására – reméljük, eredménytelenül. Pedig van ám a városnak önvédelmi cége is – tudjuk ezt az UD Zrt. botránya óta. Velük el is foglaltathatná a Szeretgomot, ahogyan pécsi kollégája, Páva Zsolt tette a renitens vízművel. (Avagy mindkét esemény csak a jövendő kor- mányzás tesztüzemmódja lenne?)

      Meggyes az elmúlt időszakban túlságosan is sokat szerepelt a botránykrónikák élén, ami persze súlyosan megviselhet egy érzékeny pszichét.

      Egy kis politikai feltöltődés, kellemes pihenés tehát bőven ráférne.

      Például Venezuelában.

      Veress Jenő - Népszava, 2010.02.10.

2010.02.10. 1:22
Bélabácsi
(Pont: 0)

Az a véleményem, hogy 20 évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy 20 év múlva a fiatal demokraták szövetségének parlamenti képviselő-jelöltje azt fogja elkövetni, amiről itt hallhattunk. Döbbenet. Vagyis inkább a csönd ami az egész körül van, az az elképesztő.

 

"... egy újabb feljelentést kellett tennem ... "   Vigyor

2010.02.10. 7:25
Törölt felhasználó
(Pont: 0)

Kedves Fórumozók. Aludtatok ti egyáltalán? Én igen, mert a netem már nap közben is úl sokat vacakolt.  Égtek a vonalak? 

Én müvészeti ágban remekelnék - a "virradat"-ra tekintettel. Nosztalgiázok, hiszen fotóztam eleget  a gyorsitós program végrehajtásáról. Még rendezgetem, hogy szép és érthető legyen, szöveg nélkül is.

Sztem nem is kéne több olvasni valót adni a biróságnak. Én már csak tudom, hogy nem birnak minden iratot végigolvasni.

 

Kérdem, hova is kell a Cserép János részére irható ajánló szelvényt bedobni? Bebizonyitotta hogy ismeri az önkormányzat alapfeladatát, rendeleteit, támogatói is vannak - ha ennyirre fövid idő alatt ennyien olvasták e topikot.

 

2010.02.10. 11:33
Törölt felhasználó
(Pont: -1 , Nem témába vágó)

Tudom, tudom - Kedves Laci.- . de amikor olyan jól mutat, hogy ajánlócédulát ajánlottam Jánosnak. Ezt a viccet nem lehetett kihagyni.

A többi magyarázatot küldöm maszekba.....

Valójában nem ajánlócédulát szeretnék felajánlani Cserép Jánosnak, hanem a fotókat, CD-n.

Sok idő feltenni a "Szentanna csücsökben élve, vagy halva" albumba. Megnyitottam, de előbb szakemberekhez küldöm e CD- sorozatot.

 

Kedves János-Joel  szeretettel felajánlom a CD-t a birósági anyaghoz a 2-dik pld.t - ha elfogadnád és ha szükség lenne rá.

A "gyarapodási program"-ra utalást is itt magyarázom (ne kelljen napokig a netemet félteni.  Pár napra kimélném a vUDu zrt-seket is, Benneteket is)

Egyik GYP a városnak szánt. A kettős könyvelés elve szerint a másik MT személyes GYP-jére utalást szolgálta. A költséggel szemben a szakértelem és teljesitmény sokszor lett összevetve. Rábizom a biróságra, hogy a fotók segitségével is ismerje meg az IGAZSÁG-ot. Nem az én dolgom dönteni.

A T. Fórumozóktól kérném, hogy majd a fotókhoz tanu szerepet vállaljanak. Igaz-e amit ezzel a környékkel "csinált"? A közlekedés, a zaj és levegőszennyezés  elég sok hasznos infóban szerepelt.

A szeretgom értékeit és képviselő-nevelő hatásokat is fel kell ismerje a T. Biróság.  Nehogy máááá egyoldaluságra kényszerüljenek.

Az "Élhető Esztergom" prrrrr is sokszor szóba került mostanság a Szeretgom-on ...  és .. "Leben und leben lassen" - mondaná a müvelt görög.

Cserébe azt kérem hogy mütsétek vissza a képemhez a pusszantós Napocskát. Nem én töröltem ki azt sem..

 

2010.02.10. 16:01
tücsökbogár
(Pont: 0)

Minek olvasgatja a Szeretgomot, ha nem tetszik neki. Én sem olvasom a Hídlapot, mert nem tetszik., mégsem perelem be, pedig az abban megjelent írások szerint mindenki gazember, aki nem dicséri reggeltől estig városunk felkent vezetőit és az ő dicsőséges tetteiket. A Hídlap csupa szépet és jót ír róla, olvasgassa azt ő és barátai, akkor nem fog rossz fényben feltűnni előttük. Ez ilyen egyszerű. Minek ide a bíróság?

A gyerekem kb 3 éves volt, amikor az apjával többször játékból bokszoltak. A gyerek azzal kezdte a "meccset", hogy: de te nem ütsz, csak én. A gyerekem ezt azóta kinőtte, Tamáska még nem. Ideje lenne felnőni képviselőjelölt és polgármester úr!!!! Amit Ön művel, az egy 3 éves gyerek szintjének felel meg.

 

2010.02.10. 17:12
Bejó Gábor
(Pont: 0)

Amúgy nem tudom, hogy Tomika mi a fészkes fenét képzel magáról! Mindenható? Max azon haveri körben akik "valamiért" nagyon szeretik őt.
Lásd sofőr&üzlettárs úr a ziwiwről.

Amúgy nem tudom, hogy Tomika mi a fészkes fenét képzel magáról! Komolyan azt hiszi, ha tegyük fel megvalósul az álma és eltünik a szeretgom, akkor nem indul helyett kapásból 5 másik hely, ahol mégnagyobb érdeklődéssel fogja mindenki olvasni, hogy ez bizony az űberdemokrata Tomika által betiltatott lap helyett van és tessenek itt a folytatás?

Ez már nem úgy működik, hogy lefoglaljuk a stencilgépeket, mert valami nagyonrondát írtak a párttitkárelvtársról...ha nem tünt volna fel, kedves Tomika, már 2010-et írunk.

 

    2010.02.10. 17:18
    Zeusz
    (Pont: 0)

    "Ez már nem úgy működik, hogy lefoglaljuk a stencilgépeket, mert valami nagyonrondát írtak a párttitkárelvtársról...ha nem tünt volna fel, kedves Tomika, már 2010-et írunk."

     

    Lehet, hogy a Mamától gyerekkorában ezt hallotta otthon???

    2010.02.10. 18:19
    Son of a Sheriff
    (Pont: +1 , Vicces)

    Ez pontosan így van, nekem van legalább 4 bejegyzett domainom, illetve hozzá tartozó külföldön hosztolt dinamikus tárhely, amit azonnal fel tudnék ajánlani a célra, akár a szeretgom.hu dns-ének átirányításával is.

    Informatikailag fullosan analfabétának kell lenni ahhoz, hogy valaki egy magánszemély informatikai eszközeit akarja lefoglalni egy hírportálon megjelenő hozzászólások miatt.

    További ötleteim a polgármester részére:

     

    -húsvét betiltása tojásallergia miatt

    -eső betiltása víziszony miatt

    -fagylalt betiltása globális felmelegedés miatt

    -dorog betiltása a kommunisták miatt

    -bármi betiltása bármi miatt

     

    Apámék a fenti lista bármely elemét azonnal megszavazzák, úgyhogy rajta!

     

    taps, függöny, köszönöm.

     

      2010.02.10. 18:45
      pascali
      (Pont: 0)

      "Informatikailag fullosan analfabétának kell lenni ahhoz, hogy valaki egy magánszemély informatikai eszközeit akarja lefoglalni egy hírportálon megjelenő hozzászólások miatt."

      Nem csak informatikailag!

       

        2010.02.10. 21:37
        Zeusz
        (Pont: 0)

        Azért m1s ügyvédje se semmi jogász, lehet, hogy csupán csak válóperes ügyvédbojtár... Nyelvöltés

         

        Szakmailag igencsak szégyen az ügyvédre nézve,

        hogy egy ilyen silány fércmunkához adja a nevét,

        persze tudom, van az a pénz... az önkormányzat kasszájából Üvöltés

2010.02.10. 21:55
sendero
(Pont: 0)

Azon morfondírozok, hogy van-e nagyobb alávalóság annál, hogy valaki saját tetteit (hazugságait, rágalmait) tekintve elbújik a mentelmi jog mögé, míg másokat nyugodtan feljelent a bíróságon. Azt gondolom, hogy nincs. Meggyes Tamás nálad nincsen lejjebb!! A képviselőtestületi üléseken miket engedsz meg magadnak, a Szent Istvános tanárok kapcsán nyugodtan használtad az aljas kifejezést. Tamáskám nagyon remélem, hogy téged is, csatlósaidat is hamarosan eléri a Jóisten büntetése.

2010.02.10. 22:10
sendero
(Pont: 0)

Néhány dolog: Korábban írt valaki a feljelentő drogfogyasztásáról. Tett már feljelentést?

Írtak arról, hogy verte feleségét. Mintha lenne egy rendőrségi feljelentés erről.

Alulképzett: Se diploma se semmi.....

Hitvány: Aki képes bosszúból bárkit kicsinálni.....

Neveletlen: ahogy viselkedik a testületi üléseken......

Pajszerosnak nevezik: nem ezzel az eszközzel nyitotta ki erőszakosan a lakást?

 

Soroljam? Nincs időm rá!

 

2010.02.11. 2:44
kissanyi
(Pont: 0)

 

Batsányi János  után szabadon 2010-ben

 

Demokraták vigyázó szemetek Esztergomra vessétek

 

2010.02.11. 19:40
Ágfalvi Csaba
(Pont: 0)

És azt nem sérelmezi Meggyes Tamás hogy engem önkormányzati autóval az ÖNNÖK PÉNZÉBŐL fuvaroztak el Budapestre és Dombóvárra, miért akar cenzurázni másnak nem lehet véleménye. Igaz ha a beosztottak az önkormányzati cégnél ilyen komiszak akkor a GÓRÉ miért lenne jobb ember.

2010.02.11. 21:44
akincilar
(Pont: 0)

Láttam olyat a tv-ben, hogy valaki másokat ( vele nem egyvéleményen lévőket) hülyének nevezett. Láttam olyat, hogy valaki a tv-ben simán köcsögnek nevezett egy vele szemben csücsülő embert. Láttam olyat, hogy valaki a tv-ben az egykori szerelmét elmebajosnak nevezte. Ha az hülyének, köcsögnek, elmebajosnak nevezettek egy hasonló pert indítanának, akkor kérhetnék a nevezett tv csatorna eszközeinek a lefoglalását?

 

Ui.: a köcsögözést a neten láttam, de a tv cuccai rögzítették.

2010.02.12. 13:49
spygamer
(Pont: 0)

Üdv Mindenkinek!

Nem vagyok esztergomi, de hallottam a Klub Rádióban egy beszélgetést Cserép úrral erről a témáról, illetve ennek kapcsán az esztergomi helyzetről. Előzőleg is figyeltem a média híradásait...

Nem irigylem a Esztergomban élőket... Elolvastam több cikket erről a honlapról - tényleg a bicska nyílik ki a mégoly békés olvasó zsebében is. Minden együttérzésem az Önöké, kívánom, hogy a civil összefogásnak legyen annyi ereje, hogy ezt az embert le tudják váltani!

 

Szorítok Önöknek, többet sajnos nem tudok :(

2010.02.14. 12:11
Bejó Gábor
(Pont: 0)

Ebben az ügyben ki fizeti az ügyvédi költségeket? Különös tekintettel arra, hogy Meggyes válóperes ügyvédje viszi ezt is...

 

2010.02.16. 15:33
Cserép János
(Pont: 0)
Felhasználási feltételek és adatvédelmi nyilatkozat | Moderálási alapelvek | Médiaajánlat | Impresszum
Az oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül azonosak az oldal üzemeltetőjének véleményével.
keresőoptimalizálás
Join the Blue Ribbon Online Free Speech Campaign