Tienanmen itt kísért
Közélet
2009. szept. 17.

<p><em>„Mi 180 tüntetőt számoltunk meg a fotók alapján"</em> - nyilatkozza 2009-ben Meggyes Tamás, Esztergom fideszes polgármestere a Lánchíd Rádiónak, majd részletesen kielemzi, hogy ki, milyen pártállással, milyen múlttal vett részt az Orbán Viktor esztergomi látogatásakor tartott tüntetésen.</p>

Igen, 2009-ben Esztergomban fotókat elemeznek a városházán. Szép orwelli világ. Van egyfajta üzenete ennek a mondatnak: „mi figyelünk titeket, tudjuk kik vagytok". Az esztergomi diktatúrát ismerve, biztosak lehetünk abban, hogy ezek az információk nem is maradnak majd a fiók mélyén. A kellő időben a hatalom majd lecsap a renitens, tiltakozó polgárokra. A módszerek adottak.

Igen, 2009-ben Esztergomban fotókat elemeznek a városházán. Honnan ismerős ez a módszer? Húsz évvel ezelőtt, 1989-ben Pekingben a Tienanmen téri diákmegmozdulások során, már számítógéppel vezérelt térmegfigyelő rendszereket vetettek be. A gépek néhány perc leforgása alatt lefotózták az összes személyt.
A forradalom leverése után a hatalom több ezer emberből próbálta kínzással és vallatással kicsikarni a felbujtók neveit. A kínai hatóságok a téren rögzített képek segítségével a tüntetésben résztvevők nagy részét teljes pontossággal azonosítani tudta. (Forrás: Hetek, VII. évfolyam, 4. szám)

Igen, 2009-ben Esztergomban fotókat elemeznek a városházán. Mi a célja ennek? Már a TASZ egyik tanulmánya is rámutat: „Ha valakinek számolnia kell azzal, hogy ha egy politikai megmozduláson, demonstráción részt vesz, és azt regisztrálják, jó eséllyel nem kíván majd azon részt venni. Ebben a bizonytalanságban lassanként lemond szabadságjogainak gyakorlásáról.
Az egyén önkorlátozása nem csak személyes kár, nemcsak az egyén szabadságainak beszűkülését jelenti, hanem az együttműködési készséget, szolidaritásérzetet, a társadalom szövetét károsítja."

Igen, 2009-ben Esztergomban fotókat elemeznek a városházán. A Tienanmen tér itt kísért.

Bejó Gábor - szeretgom.hu

 

(forrás)