Újra megszólalt Publius Hungaricus
2009. jan. 29.

<p>"2009-ben meg lehet ágyazni az alapvető fordulatnak. El lehet érni, hogy a válság kapcsán a lényegről is szó essen a közéletben: arról, hogy mennyire fundamentális az ország problémája, és hogy milyen kivezető utak lehetségesek."</p>

Tudatosítani lehet, hogy mennyire alapjaiban elhibázottak a politikai elit alapfeltevései és játékszabályai, valamint hogy igenis hibás döntések sora és nem valamifajta szerencsétlen külső körülmény sodort minket ebbe a zsákutcába. Neki lehet menni a politikai elit megannyi meztelen királyának – az „ezígy” nyolcvanas és kilencvenes évekből itt ragadt tekintélyeinek. És természetesen el kellene mondani, hogy hogyan is lehetne mindezt jobban csinálni.

Jó néhányan már korábban is ezt csinálták, és nagyon sokat tettek azért, hogy most egyáltalán komoly lehetőségről beszélhessünk. De most még több értelmes hangra és megalapozott véleményre lenne szükség. Olyanokéra is, akik egy normális helyzetben nyilvánosan nem foglalnának állást közügyekben. Kell ugyanis egy minimális hangerő ahhoz, hogy hatást lehessen gyakorolni a közvéleményre és a politikai pártokra. Hogy egyértelmű legyen: 2010-ben fundamentális változásra van szüksége az országnak.

Sokan szeretnék, hogy ne ez legyen a téma. Ők bármi másról szívesen vitatkoznának. Az „ezígy” meghatározó médiumai öntik majd ránk a magyar–cigány ellentétről, a fasiszták vagy az idegenszívűek jelentette veszélyről, és persze a Gyurcsány–Orbán-párharcról szóló anyagokat. A kesztyűt azonban nem szabad felvenni. Ezt a meccset az általunk megválasztott pályán kell lejátszani.

A teljes cikk itt olvasható - illetve olvasandó, kötelező jelleggel: index.hu

A két évvel ezelőtti cikk index.hu

(forrás)