Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis királyság. Egyszer egy gonosz király ütött tanyát a nevesincs kis királyságban. Ez a király úgy érezte, hogy az a sok-sok törvény ami van, csak az ő akadályoztatására van kitalálva. Nem lehetett bárkit csak úgy megtámadni, még a békés parasztokat sem lehetett a tikkasztó vasárnap délutánokon kaszálni küldeni, nem is beszélve a szórakozásból való megegrecíroztatásukról. Ezért aztán gondolt egyet és jó magasról kezdett tenni a törvényekre.
Egymás után fogytak a kancellárok a kis királyságban, ki ezért, ki azért nem felelt meg a király elgondolásainak. Aki ellene szólt, annak fejét vétették vagy száműzték őt a kis királyság határain túlra.
A gonosz király olyan emberekkel vétette magát körül, akik feltétel nélkül bólogattak neki és minden ötletét jónak és csakis jónak gondolták. Napról napra nőtt a hatalma a kis királyságban. Kézjegye nélkül még egy lovat sem lehetett kikötni a fogadó ajtaja elé. A tanácsnokai pedig minden este odasúgták a gonosz királynak: jó az amit teszel, szeret a nép, te vagy a legjobb király.
A király önbizalma nőttön nőtt, még a korlátlanságát hirdető pallost is kihelyeztette a palota erkélyére, jelezvén a népnek, hogy hatalma megingathatatlan és aki ellent mondana az halálnak halálával fog lakolni.
Teltek, múltak az évek.
A nép elégedetlensége növekedni kezdett. Az éjszaka sötétjében összegyűlve egyre többen kezdtek el lázadozni a király ellen. A lázadókra kemény büntetést róttak ki, ha napvilágra került kilétük. Ám egy idő után, olyan sokan lettek, hogy már nem lehetett semmibe venni őket.
A királyon úrrá lett a félelem: mi történik, ha felkelés támad a nevesincs kis királyságban? Mi lesz, ha a nép ellene fordul? A nép haragja mindent elsöpörhet. Még őt is.
A gonosz király álruhás bérenceket küldött szanaszét a birodalmában. A bérencek nyájas modorukkal a nép közé vegyülve kérdezgették az embereket.

- Mondd csak paraszt, szereted te a gonosz királyunkat?

- Annyira mint a tehéntrágyát!

- És te, másik paraszt?

- Rühellem, mint kutya a bolhát.
A bérencek meg lúdtoll pennájukkal szorgalmasan jegyezgették a válaszokat.
Hideg december volt, amikor az álruhások feljegyzései eljutottak a nevesincs kis királyság gonosz királyához. A király tajtékzott dühében! A bérenceit száműzte. A papírokat pedig a palota kandallójának tüzébe vetette.

- Még, hogy nem szeretnek? Engem? A szeretet mindenkinek kijár! Hát még nekem!
Másnapra összehívta híveit és azt mondta:

- Új testőrség kell nekem, úgy érzem az életemre akarnak törni!
A talpnyaló hívek pedig, mint eddig mindig, együtt érezték a veszélyt és támogatták a király döntését. Mertek is volna mást tenni? Hiszen mindegyikük függött a gonosz királytól!
Az új testőrség parancsnokát messzi földről hozatta a gonosz király. Szinte teljhatalmat kapott a főparancsnok. Mindenhová bejárása volt. Kései órákon pedig tanácsokkal látta el a nevesincs kis királyság gonosz királyát. Behízelgő modorával sötét dolgokat suttogott a király fülébe. Éjszakákon át sulykolta belé azt, hogy mit is kellene tennie, hogy népszerű legyen a nép körében.

- Gonosz királyom, ha úgy érzed nem szeret a nép, tégy valamit azért, hogy szeressen.

- Mit tehetnék?

- Tudod, sok az irigyed, ők terjesztenek mindenféle rossz dolgot rólad. Ezért irigyek az emberek. Mert elhiszik nekik amit mondanak. Tégy valamit, hogy szeressenek és ne irigyeljenek.

- Mit tehetnék, mondd meg nekem! Te tudod a megoldást!

- Lenne egy javaslatom, király uram.

- Ki vele, fogytán a türelmem! Azt akarom, hogy szeressenek, mint régen! Halálom napjáig király akarok maradni.

- Gyere velem, gonosz királyom! Sétáljunk egyet az épülő új palotádnál és elmondom mi lenne a megoldás a gondjaid orvoslására.
Felszerszámoztatták lovaikat és kilovagoltak a birodalom szélén álló új palotához. A palota egy tó partján állott, messze földről, az Óperenciás tengeren túlról hozták a köveket hozzá még akkoriban amikor a székesfőváros tere is épült. A tornyokat a birodalmi erdő rengetegeinek legszebb fáiból ácsolták.

- Gonosz királyom, ez a palota birodalmad és te magad uralkodásának büszkesége. Csodálatos remekmű. Mester emberek keze munkája. Szereted Te ezt a palotát?

- Szeretem, persze.

- És szereti ezt a palotát a nép?

- Szeretnie kell.

- Nem szereti, királyuram! Tudd meg: nem szereti a nép.
- De miért?

- Mert irigyek rád! Irigylik nagyságodat és hatalmadat. A felkelők is támadnak miatta.

- Mit tegyek most?

- Fordítsd a felkelők ellen az irigyeid tömegét!

- Hogy tehetném meg ezt?

- Küldjünk vörös kakast a torony ellen.

- De ez az én palotám!

- A tiéd is marad, de a néped újra szeretni fog, ha úgy látja te sem vagy sérthetetlen. Ha gondolod, én elintézem neked.

- Rádbízom. A feladat adott. Uralkodni akarok az idők végezetéig ebben a nevesincs kis királyságban.
Teltek múltak a hónapok, a testőrség főparancsnoka újabb és újabb embereket gyűjtött maga köré, akik fülüket a falakra tapasztva hallgatták, miről beszél a nép.
Időközben a kis királyság egy szigetén, közvetlen egy oskola mellett fogadót kezdett építtetni a gonosz király. A fogadó pincéje akkora volt, hogy abban háromszáz lovat is be lehetett kötni. De az építkezés nagy sárral és zajjal járt. A messzi földről hozott kőművesek egész nap faragták a köveket. Lovaskocsik az oskola előtt hordták a kiásott földet, amelyből távolabb gátat építettek a birodalom határán hömpölygő nagy víz mentén. A király hangoztatta, hogy milyen jót is tesz ezzel, hisz lesz helye a háromszáz lónak, a panzióba messzi földről fognak vendégek érkezni és még a nagy víztől is megmenekül a kis királyság.
Az oskolások panaszára fel sem figyelt. Ám egy napon bekopogott hozzá az új testőrségének főparancsnoka.
- Gonosz királyom, eljött a pillanat. Kémeim jelentették, holnap a felkelők újra támadásba lendülnek. Itt az idő. A vörös kakasra most van szükség. Így a népszerűséged is megnövekszik, és a felkelők vezetőjét is egy füst alatt elintézhetjük. Áldásod adod rá, hogy cselekedjünk?

- Cselekedj legjobb tudásod szerint.

- Arra kérlek gonosz királyom, hogy holnap éjszaka a hintódat a kastély előtt hagyjad.

- Úgy lészen.
Eljött a másnap. Ahogy azt a főparancsnok kémei jelentették, az oskola előtt összegyűltek a felkelők és szóvá tették, hogy a pedellusok és a pulyák zavartatva vannak a fogadó építése miatt. A kémek távolról figyelték, hogy kik lázadnak épp.
Aztán leszállt az este. A gonosz király, úgy, ahogyan testőrségének parancsnoka kérte, a hintóját a palota előtt hagyta, majd álomra szenderült.
Eközben az éj leple alatt, négy lovas vágtatott ki a testőrség kapuján. Kezükben fáklya volt. A székesfőváros főterén kettő a régi palota, kettő pedig az épülő új palota felé lovagolt.
A régi palota előtt álló hintó ajtaját berúgta az egyik fekete lovas, majd fáklyáját a bársony ülésre hajította. Néhány pillanat múlva az egész kocsi lángokban állt. A király az ablakából csodálta a lángokat.

- Ébredj, rózsám! Szörnyű dolog történt! Az életünkre törtek! A királyi hintó lángokban áll! – kiáltotta hitvesének, a szépséges királynénak – riadalmat színlelve.

- Ó Istenem! Ott az éjjeli edény, menj és locsold le véle a kocsit.
A király így is tett, hálóköntösébe bújva, megfékezte a tűzkakast.
Közben a másik két lovas a tó partjára ért. Fáklyáikat a fa toronyra vetették. Néhány perc múlva már a csodás új palota is lángokban állt. Fekete ruháikat levetették, és a tóba dobták. Máris testőrök voltak és indultak jelezni a királynak: ég az új palota.
A király elborzadt. Másnap az összes kisbíró kidobolta: a felkelők a király életére törtek, merényletet követtek el az új palota és a királyi hintó ellen is. A királyi festő képeken örökítette meg a vörös kakast. A testőrök elindultak a tettesek felkutatására. A testőrség főparancsnoka ismét meghallgatást kért a királytól.

- Gonosz királyom, a terv egyik része sikerült. A néped sajnál és félt téged. Itt az ideje, hogy beteljesítsük a feladatunkat. Felkészültél rá?

- Mi lenne a feladatom?

- Hivasd magadhoz azokat, akik a merénylőt keresik és mondd meg nekik, hogy senki más nem lehetett a tettes, csak a felkelők vezére.
A gonosz király így is tett, a felkelők vezérét nemsokára elfogták és láncra verve kisérték a székesfőváros messzi földről hozott kövein szégyenszemre.
A nép bizalma pedig szinte újra a régi volt. Egészen addig, amíg egy szomszédos birodalomból hírek nem kezdtek szivárogni a nevesincs kis királyságba.
A hírek a testőrség főparancsnokáról szóltak.
De ez már egy másik mese…

A történet szereplői kitalált figurák, s a valósággal való esetleges egyezés pusztán a véletlen műve.